no

Automatizálják a gyógyszerelést egy nyíregyházi kórházban

2011.10.27. 18:03
Hazánkban elsőként automatizálják a gyógyszerkiosztási rendszert a nyíregyházi Józsa András Oktatókórház összes osztályán. Jelenleg a belgyógyászat 200 fekvőbetegének ellátására alkalmazzák ezt a módszert, de a tervek szerint az év végéig a több mint 1800 férőhelyes kórház egész gyógyszerellátását automatizálják. Jövőre pedig az Egészségügyi Holding Zrt. által működtetett minden gyógyintézményben bevezetik az eljárást.

Az automatizált gyógyszerellátás Nyugat-Európában bevett eljárásnak számít, amivel a gyógyszerek beszerzési költségeinek akár 20 százaléka is megtakarítható a nagy intézményekben.

A módszer lényege, hogy a gyógyszerek útja végig nyomon követhető és ellenőrizhető a rendeléstől egészen a betegekhez történő eljuttatásig – mondta el Kiss Zoltán Tamás, a vállalat vezérigazgatója. Az intézmény gyógyszertárában egy másfél négyzetméternyi helyet elfoglaló automata több száz készítményből választja ki személyre szabottan a terápiának megfelelő gyógyszereket. A listán szereplő gyógyszerekről egy bizottság dönt minden kórházban a rendszer automatizáltságától függetlenül. A gép ebből a listából választ.

Ha ez nem történne meg, több ezer gyógyszer közül kellene választani, ami jelentősen megemelné a költségeket. Általában hatóanyagonként a legolcsóbb készítményeket részesítik előnyben, hiszen az állam is ezeket támogatja. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a kórház gyógyszerlistáján minden hatóanyagtípusból csak a legolcsóbb szerepel.

D ATI20111027021
Fotó: Kovács Tamás

A beruházás szakmailag és gazdaságilag is előnyös, mivel a rendszer révén jelentős megtakarítás érhető el az intézményi gyógyszerbeszerzésben, erősíti a betegek biztonságát, megvalósítható a hatóanyag alapján történő rendelés, emellett minőségbiztosítási előnyei is vannak. A rendszer alkalmazásának egyik újdonsága, hogy a betegek gyógyszerezésében lényegesen nagyobb szerepet kapnak a gyógyszerészek, akik felügyelik és végigkísérik a gyógyszerek útját a rendszerben – tette hozzá a vezérigazgató.

Az intézmény sajtósa megkeresésünkre elmondta, hogy ez a gyakorlatban hogyan is néz ki. A kezelőorvosok az egységes rendszert használva az osztályukon leadják rendelésüket, amit a gyógyszerészeknek jóvá kell hagyniuk. Ezt követően a gép összeállítja a megfelelő gyógyszercsomagokat, ami végül személyre szabottan el is jut a betegekhez. Egyébként ugyanezt a rendszert használják a zárójelentésekhez is.

D ATI20111027014

A több mint 1800 ággyal rendelkező Jósa András Oktatókórházban jelenleg a 200 ágyas belgyógyászaton érhető el az automata gyógyszerelés, év végére viszont valamennyi ágyon bevezetik a szolgáltatást. Azért lenne fontos a kórház egészének mielőbbi bevonása a programba, mert az automatizált gyógyszereléssel akkor lehet igazán sokat spórolni, ha nagy kapacitású kórházakban alkalmazzák.

A tervek szerint 2012 első negyedévében a nagykállói kórházat, őszre pedig az Egészségügyi Holding Zrt. valamennyi tagkórházát a két rendszerbe állítandó automata látja majd el készítményekkel.

D ATI20111027019

Az intézmény 25 milliárd forintos éves költségvetéséből 2,5 milliárd forintot fordít gyógyszerbeszerzésre. A rendszer bevezetésével a költségek éves szinten akár 250 millió forintot is megtakaríthatnak Juhász László cégvezető elmondása szerint. Ez pedig csak óvatos becslés.

A rendszer alkalmazása egyéblént nem jelenti a feladat kiszervezését, a gyógyszerbeszerzés és az intézeti gyógyszertárak működtetése továbbra is saját kézben marad – hangsúlyozta Kiss Zoltán Tamás. Az automatákat szállító cég számára a holding havi nettó 9 millió forint szolgáltatási díjat fizet, az összeg tartalmazza a bérleti díjat és a rendszerrel járó összes költséget is. Tehát még a használathoz szükséges oktatást is. A fent említett megtakarításokba  belekalkulálták ezt a havonta fizetendő összeget.