Belpolitikai katasztrófa az IMF

2011.11.17. 20:36
Az ország és a gazdaságpolitika szempontjából jó lépés, hogy új megállapodásra készülünk az IMF-fel, de ez a lépés belpolitikailag „katasztrófa” a kormánynak – mondta Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője.

Az a lépés, hogy a magyar kormány új együttműködést kezdeményez a Nemzetközi Valutaalappal, semennyire sincs összhangban a kormány korábbi kommunikációjával. Azt próbálják meg megmagyarázni, hogy az „eddig hirdetett szabadságharc” ellenére miért fogadható el ez a megállapodás az IMF-fel – mondta Juhász Attila.

Szerinte azt is látni kell, hogy gazdaságilag egy olyan kényszerhelyzet alakult ki, amelyben egyszerűen nem tehetett mást a kormány. Az ország és a gazdaságpolitika szempontjából ez egy jó lépés, de belpolitikailag „katasztrófa” a kormány számára azért, mert eddig maguk állították be vállalhatatlannak az IMF-fel való együttműködést.

Szerinte az Orbán-kormányra eddig is jellemző volt, hogy a gazdaságpolitika terén „elmentek az utolsó pontig”, feszegették a határokat, amikor lehetett. Majd amikor már olyan kényszer adódott, hogy muszáj volt korrekciót végrehajtani, akkor azt megtették.

Ilyen volt például a tavasszal bejelentett Széll Kálmán-terv, mivel már nem lehetett tovább folytatni azt a fajta gazdaságpolitikát, amit addig csinált a kormány, hanem az ország finanszírozása érdekében be kellett jelenteni egy gazdaságpolitikai kiigazító csomagot. Ekkor látványosan javult az ország megítélése.

A politológus azt mondta: most ugyanez történik, „megint elmentek a falig, muszáj volt irányt váltaniuk”, Magyarország nagyon közel került az államcsődhöz, és kénytelenek voltak meglépni ezt a döntést, amelynek bejelentése után rögtön látszik, hogy javult az ország megítélése és a csőd kockázata is csökkent.

A továbbiakban fontos lesz persze politikai értelemben is, hogy mi a megállapodás pontos tartalma. Ha ugyanis végrehajtandó intézkedések látványos ellentétben lesznek az eddig folytatott gazdaságpolitikával, akkor Matolcsy György pozíciója és a kormány jelenlegi értelmezése a megállapodásról aligha lesz tartható.