A hétfői volt az első parlamenti ülés azóta, hogy az IMF-et eddig támadó kormány mégis a nemzetközi szervezethez fordult. Az ellenzék az irányváltás miatt bukásról beszélt, és Matolcsy György gazdasági miniszter távozását követelte. A Fidesz azonban kiállt mellette, Matolcsy pedig azt mondta, hogy a magyar gazdaságpolitika változatlan és sikeres. Elhalasztottá két sarkalatos törvény erre a hétre tervezett elfogadását: a bírósági és a választási törvényről leghamarabb a jövő héten szavazhatnak majd.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • "A fizetőképesség van kockán" - mondta Józsa, aki szerint Matolcsy egyrészt megbukott, másrészt magyarázataival csak ront a helyzeten. Az Orbán-kormánynak pedig elveszett a hitele, "szó szerint és átvitt értelemben is". Az emberek többsége szerint rossz irányba mennek az ország dolgai, pedig az emberek még nem is szembesültek azzal, hogy 550 milliárd forinttal kell majd több adót fizetniük jövőre.

  • Most pedig nem azért hívja vissza az IMF-et, mert nincs baj. Pont hogy nagyon nagy baj van, ezt bizonyítja, hogy nem lehet eladni a magyar állampapírokat, hogy egekben a kockázati felár és hogy úgy 82 százalék az államadósság, hogy "megzsaroltak hárommillió embert" - azaz elvették a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat.

  • A szocialista Józsa István "felelős gazdaságpolitikusként a tényekre szorítkozik", a tények szerint meg megbukott az Orbán-kormány gazdaságpolitikája, az ország helyzete pedig romlott. "Ezt bizonyítja Orbán azon cselekedete, hogy a kormányváltás után elküldte az IMF-et, ami annak bizonyítéka, hogy az ország finanszírozható volt" - mondta.

  • cikkünk a témában:

    Ön mennyivel él majd rosszabbul jövőre?

    Matolcsy György a reálbérek emelkedéséről beszélt, azonban 2012-ben inkább csökkenésre lehet számítani. A címre kattintva elolvashatja erről szóló cikkünket, amely így kezdődik:

    A Bokros-csomaghoz hasonló reálbér- és életszínvonal-esésre számíthat az átlagos magyar jövőre, ha nem emelik a bruttó bérét – márpedig a recesszió szélén billegve erre minden esély megvan. A többség rosszabbul fog élni jövőre, de kérdés, ki mennyivel – és az is lehet, hogy ön a kisebbséghez tartozik.

  • Ha valaki az emberektől elvesz, ne várja tőlük, hogy többet fogyasszanak, jelentette ki Matolcsy, aki szerint ma Magyarországon nőnek a reálbérek. "Természetesen a gazdaságpolitikát lehet bírálni, lehet azt mondani, hogy Magyarország tévúton jár, de egy pillantást vessen azokra a nálunk lényegesen erősebb országokra, akik nálunk sokkal sérülékenyebb, rosszabb, gyengébb helyzetben vagyunk" - mondta, majd azzal zárta, hogy lesznek még csaták a szabadságharcban.

  • Ha Schiffer mégis találna könyvet, amiben a magyar recept szerepel, akkor Matolcsy kitüntetésre terjeszti fel. A miniszter szerint a kormány nemhogy nem teljesítette az IMF követeléseit, a szociális jogok megnyirbálása valójában "a szabadságharc első győztes csatáját jelentik".

  • "Önnek valóban lejárt az ideje, amit ön mondott, az már elvesztette a szavatosságát jónéhány éve" - válaszolta Schiffernek Matolcsy, aki szerint Schiffer egy "klasszikus könyvből" idézte receptjét, miközben a kormány egy "még meg sem írt könyvből" vette megoldásait. "Mert melyik klasszikus könyvben van benne, hogy bankadót lehet kivetni? Melyik klasszikus könyvben van az benne, hogy az alkotmányban is rögzítve folyamatosan lehet csökkenteni egy válság közepette egy ország államadósságát" - mondta.

  • Schiffer szerint a kormány azzal is hibázott, hogy megadóztatta a bankokat, így most nincs lehetőség a hitelesek megsegítésére. "Önöknek most az a dolguk, hogy hirdessenek meg új gazdaságpolitikát. Ehhez Önnek, miniszter úr, távoznia kell" - mondta, majd lejárt az ideje. Időn túl azzal zárta, hogy "a kormánynak mennie kell".

  • Schiffer azt tartja hibának, hogy a kormány nem unortodox, hanem klasszikus neokonzervatív gazdaságpolitikát folytatott. "A miniszterelnök azt állította, hogy a jóléti államok kora lejárt. Ehhez képest azt látjuk, hogy Európában a jóléti államok vannak talpon" - mondta. Ezután azt sorolta, hogy a kormány a nemzetközi pénzügyi körök összes, a szociális jogokat csorbító kérését teljesítették.

  • Schiffer szerint azért sem lehet örülni, mert a kudarc felett "tort ül az eddigi gazdaságpolitika", amit ők amúgy a kormányhoz hasonló vehemenciával elleneznek.

    "Az elmúlt húsz év gazdaságpolitikája kudarc volt, mert elveszítettünk másfél millió munkahelyet. Kudarc volt, mert a kettéosztott gazdaság, amit létrehozott, önmagában termeli újra az államadósságot. Az önök diagnózisa annyiban jó volt, hogy nem jó dolog a nemzetközi pénzügyi gazdaság kényszerzubbonyában élni" - mondta.

  • A szocialisták helyett másodikként az LMP, vagyis Schiffer András szólal fel, és címe ellenére ő is a gazdasági helyzetről beszél. Mondatait Matolcsynak címezte, szerinte a gazdaságpolitika valójában "inkoherens ámokfutás", ám nem lehet kárörvendőnek lenni, mert a romokat majd 2014-ben az LMP-nek kell eltakarítania.

    04
  • Jutott eszünkbe a gazdasági miniszter felszólalásakor egy korábbi ciklus koherenciája.

  • "Továbbra is érvényes a gazdaságpolitika: Növekedés+Foglalkoztatás=Egyensúly" - zárta felszólalását Matolcsy.

  • "Szeptemberben tíz százalék alá csökkent a munkanélküliség" - sorolta a sikereket, amelyek szerinte annak köszönhetőek, hogy "nem ortodox, nem hagyományos, hanem bátor lépésekkel állítottuk helyre Magyarország egyensúlyát". Ez most azonban az eurózóna válsága miatt veszélybe került. Kockázatot jelent még a növekedés mértéke. "Ezért van szükség védőhálóra, ami védőháló, mert nem akarjuk lehívni a hiteleket" - mondta.

  • A kormány ehelyett olyan egyedi lépéseket tett, amelyek egyszerre őrizték meg a költségvetés egyensúlyát és állították helyre a növekedést. "Ez a gazdaságpolitika sikeres. Változatlan és sikeres" - jelentette ki, és a csökkenő államadósságra hivatkozik, igaz, megengedően megjegyezte, hogy a csökkenés függ az árfolyamoktól is - ezért most éppen már nem is látszik csökkenésnek.

  • Rogán felszólalására a kormány nevében maga Matolcsy György válaszolt, aki "maradéktalanul egyetért" Rogán helyzetelemzésével. "Lehetett volna a hagyományos szellemben kezelni az akkori azonnali pénzügyi válsághelyzetet. Lehetett volna, de nem ezt tettük"  - mondta, mert szerinte óriási ára lett volna a megszorításoknak.

  • Érezhető a feszültség a Fidesz és a KDNP azon képviselőin, akiket a
    parlamenti ülés előtt szólítottunk le, és az IMF-ről kérdeztünk.
    Egyikük szerint szó sem volt az IMF-ügyről a hétfő reggeli
    frakcióülésen, mások viszont állítják, röviden szóltak róla, de
    mondván, hogy Lázár János hamarosan tájékoztatja a sajtót, ők inkább
    nem nyilatkoznának, mások szerint egyenesen nyilatkozatstop van.

    Az újpesti Wintermantel Zsolt így egy szóval sem kommentálta a csütörtöki
    bejelentést, míg Tasó László beszédesebb hangulatban volt, szerinte a
    történtek ellenére folytatható az önálló gazdaságpolitika, és a
    szabadságharc összeegyeztethető az IMF visszahívásával.

    Hasonló véleményen volt a közgazdász Horváth János is, aki szerint Orbán Viktor szokott erősen fogalmazni, így tett, amikor szabadságharcról
    beszélt, de azt nem kell szó szerint érteni, Matolcsyt pedig
    felkészült közgazdásznak tartja.

    Egyöntetű vélemény volt, hogy hitelvesztés nem történt a múlt héten a kormány részéről, a kormány egyszerűen hozott egy jó döntést az ország védelme érdekében.

  • "Ha 2010-ben nem változtatunk, nem tudjuk bevonni a közteherviselésbe a bankokat és a kereskedelmi láncokat" - jelentette ki Rogán, aki ezután még a nyugdíjak megvédéséről is beszélt. Szerinte a mindenkori kormány kötelessége, hogy mérlegelje a gazdasági környezet változásából adódó előnyöket és kockázatokat.

    Most pedig nőtt a kockázat, így a javuló foglalkoztatást és a beindult gazdasági növekedést úgy lehet megvédeni, ha "biztosítást kötünk", azaz "hitelfelvétel helyett megállapodást kötünk az IMF-fel". Ebben a Fidesz frakciója maradéktalanul támogatja a kormányt.

  • A Fidesz Rogán Antalra bízta a hálátlan szerepet, a gazdaságpolitikai fordulat magyarázatát. Rogán a magyarázatot az elmúltnyolcév hibáztatásával és a legendákban szereplő, várható hét százalékos 2010-es hiányról. Még azt is említette, hogy Bajnai és Gyurcsány "óriási hitelt" vett fel az IMF-től, olyan feltételekkel, amelyek csak a román és a görög gazdaságpolitikához hasonló mozgásteret adtak volna a kormánynak.

  • In memoriam Molnár János

    A címre kattintva elolvashatja Molnár János utolsó parlamenti felszólalását, 2001 áprilisából.

    Molnár arról beszélt, hogy támogatják, hogy az Orbán-kormány hat hónapra csökkentse a kötelező sorkatonai szolgálatot, de a kisgazda vezetésű honvédelmi tárca több intézkedését is átgondolatlannak tartják.

  • Kövér László megnyitotta a parlament heti ülését. A napirend előtti felszólalások előtt a november 9-én elhunyt szocialista képviselőre, Molnár Jánosra emlékeztek, aki 1994-2002 között volt képviselő.

  • A DK javaslatának hetedik pontja a jövedelemadó kétkulcsosítása - bár ez most is így van, hiába mondt mást a kormányt. Nyolcadik pontként ki kell vezetni a válságadókat. A kilencedik pont a magánnyugdíjpénztárakban maradtak nyugdíjjogosultságát is vissza kell állítani. A tizedik pont szerint a magánnyugdíj-pénztári tagok juttatásait is helyre kell állítani, tizenegyeddikként pedig lehetővé kell tenni a visszalépést a magánnyugdíjrendszerbe. Zárópontként le kell állítani a stadionberuházásokat.

  • A DK programjavaslatának negyedik pontja a költségvetési tanács függetlenségének helyreállítása. Az ötödik pont a 2012-es költségvetés visszavonása. A hatodik pont a makrogazdasági újratervezés, mert a mostani számítások nem reálisak, nagyobb növekedéssel és kisebb hiánnyal számolnak a várhatónál.

  • Molnár szerint minimum 12 pont teljesítésére van szükség a hitelesség visszaállításához, különben 2012 "a valóságtól elrugaszkodás éve lesz". Elsőként az Alkotmánybíróság jogköreit kell helyreállítani. Másodikként az actio popularis elvét is vissza kell állítani. Harmadikként a Nemzeti Bank teljes függetlenségét is biztosítani kell.

  • Kormányprogramra is javaslatot tett, ez pedig a hitelesség helyreállítása lenne. "Annak meglebegtetése ugyanis, hogy az IMF-hez fordulunk védőhálóért, csak pillanatnyilag nyugtatta meg a piacokat" - mondta Molnár Csaba.

  • Molnár Matolcsy távozását is követelte, mivel vele az új gazdaságpolitika hiteltelen lenne. Új választásra vagy szakértői kormányra viszont nincs szükség, mert a kormánypártnak nagy többsége van. Ezért inkább a Fidesznek tanácsolta, hogy állítsanak új kormányt.

  • "Az lett volna az igazi, ha ezt a háborút el sem indítják, akkor most nem kéne válságot kezelni" - mondta, de gyorsan hozzátette, hogy a mostani döntés jó, hiszen ezt kérte a Demokratikus Koalíció is. Molnár ezt úgy értelmezte, hogy a kormány "eleget tett" kérésüknek. "Most már az is tisztán látszik, hogy a bóvlikormánynak nem csak a gazdaságpolitikája, hanem egész politikai koncepciója is megbukott" - mondta. Ebből arra következtetett, hogy új kormányra van szükség. Idézte az Orbán Viktornak tulajdonított mondatot, miszerint ha az IMF visszatér, ő elmegy.

  • Molnár Csaba ismét alternatív napirend előtti felszólalást tartott a parlament sajtótermében. Témája az IMF elleni szabadságharc vége volt. "A Fidesz gazdasági háborúja elbukott, azonnali és feltétel nélküli fegyverletétellel véget ért" - mondta.

    A Gyurcsány Ferenc-féle új Demokratikus Koalíció nevű párt képviselői azért a sajtónak mondják el napirend előtti felszólalásaikat, mert még fél évig nem alakíthatnak saját frakciót.

  • Az LMP interpellálói, Karácsony Gergely és Jávor Benedek az iránt érdeklődik, hogy "meddig marad az MVM élén a Fidesz Kapolyi Lászlója". A szocialista Tukacs István még ennél is keményebb, egyenesen Orbán Viktor képletes jobbkezének képletes amputációját javasolja "Jobbkéz? nélkül is van élet!" (sic!) című felszólalásában. Párttársa, Kovács Tibor szerint a kormány nem ismeri a vonatkozó jogszabályokat, ezért drága az üzemanyag. A sort szokás szerint a Jobbik egy vagy két interpellálója zárja. Németh Zsolt "bombagyártásért szabadláb" címen valószínűleg Budaházy Györgyről értekezik majd, Lenhardt Balázsra meg valószínűleg nem jut idő.

  • Az interpellálók nem tudnak olyan aktuálisak lenni, mint a napirend előtt felszólalók, így a szocialista Gőgös Zoltán egy részterület, a vízügyi rendszer finanszírozási csődjével lesz kénytelen foglalkozni "bóvlipolitika I." című felszólalásában. Másodikként a jobbikos Egyed Zsoltot az érdekli, hogy az ózdi bányába befektetők "már a föld alól is jönnek?". A kormánypárti öninterpelláció témája, hogy lesz-e Ady-emlékmű Csucsán.