Elzavarták a szülők Morvait

2011.11.24. 20:15

A szülők kérése miatt nem tarthatta meg a már előre leegyeztetett előadását Morvai Krisztina a roma diákokat oktató pécsi Gandhi Gimnáziumban – számolt be a Pécsma.hu.

Az internetes portál információi szerint az EP-képviselő előadása előtt az iskola vezetőivel beszélgetett, amikor megkérték, hogy mégse tartsa meg beszédét, és inkább távozzon.

Az esetről a jobbikos politikus számolt be egy pécsi fórumon, amelyet a cigány-magyar együttélés problémáival kapcsolatban rendeztek a meszesi Pákolitz István Közösségi Házban. Morvai mint fogalmazott, örömmel fogadta a pécsi gimnázium meghívását, ahol többek között az iskola tanulóinak egy rendhagyó történelemórát tartott volna, amelyen a roma diákok az együttélésből fakadó feszültséggel kapcsolatos álláspontjára lett volna leginkább kíváncsi. Azonban az iskola igazgatója közölte, hogy mégsem tarthatják meg az előre megbeszélt programokat.

Gidáné Orsós Erzsébet az iskolaigazgatónője a lapnak elmondta, néhány szülő kérte, hogy ne tartsa meg a történelemórát Morvai Krisztina, ezért döntött úgy, hogy enged a szülőknek, s ezért kérte a képviselőt a távozásra, aki ezt tudomásul vette.

Mint mondta, az EP-képviselőt egy, az uniót bemutató projektjük keretében hívták meg az iskolába. Az igazgatónő szerint mindössze az unióról szerettek volna a  diákoknak ismereteket átadni.