Dohányt a dohányboltból

2011. november 27., vasárnap 16:11

Újabb cikkünk ebben a témában:

A kisboltok halála lesz a dohányállamosítás - 2011.12.07.
Több mint ezer embert bocsáthatnak el, sokan a feketekereskedelem felé fordulhatnak.

Állami monopóliummá válna a dohánytermékek kiskereskedelme, ráadásul a kétezer fő alatti falvakban legfeljebb egy, afölött pedig kétezer lakosonként egy helyen lehetne cigarettát árulni - legalábbis ha ha az Országgyűlés elfogad egy, a Magyar Nemzet Online birtokába került, de még be nem terjesztett fideszes módosító indítványt. Ez azt jelentené, hogy például a legutóbbi adatok szerint 1 733 685 lakosú Budapesten mindössze 866 helyen lehetne cigarettát vásárolni.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a lap által megszerzett tervezetet támogatja-e a kormánypárti többség. A javaslat szerint 2013. január 1-től a dohánytermékek kiskereskedelme állami monopóliummá válna,amelyet az illetékes miniszter határozott időre koncessziós szerződés keretében átengedhet. Dohánytermék kizárólag dohánytermékek forgalmazására létrehozott dohányboltban lesz forgalmazható, ami szintén jelentős szigorítás az eddigi gyakorlathoz képest.

A dohánybolttal szembeni fontos követelmény – a javaslat szerint – a tevékenységére, valamint a belépésre jogosultak életkori korlátozására vonatkozó megfelelő figyelmeztető jelzések elhelyezése. Szintén szigorítást jelent, hogy a 18 év alattiak a dohányboltban felszólíthatók lesznek életkoruk igazolására, valamint az üzlet elhagyására, ennek megtagadása esetén a rendőrség is közbeléphet.

A tervezett szabályozás fontos része, hogy kétezer fő lakosságszám alatti településeken legfeljebb egy, kétezer fő lakosságszám feletti településeken minden kétezer fő után egy jogosult végezhet többek között cigarettaértékesítést. A törvényjavaslatban foglaltak megsértése esetén a koncesszióval rendelkező dohánytermék-kiskereskedővel szemben legfeljebb tízmillió forint bírság szabható ki, míg koncesszióval nem rendelkező jogsértővel szemben a büntetés maximális határa 500 millió forint lehet – olvasható a fideszes javaslatban.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Durván drágul a cigi és az alkohol - 2011.09.12.
Késve, de ma benyújtotta a kormány az őszi adóemelésekről szóló csomagot. A cigaretta jóval drágább lesz jövőre, mint a júniusi megfúrt adóemelés nyomán lett volna, többe kerül majd a szesz és a dízel is.
Nagyot hasalhat a dohánylobbi - 2011.09.02.
Hiába maszatolták szét júliusban az akkor tervezett adóemelést, az NGM a százmilliárdos költségvetési lyukra hivatkozva most még nagyobb adóemelést terjeszthet elő. Jövőre bőven 50 forint felett drágulhat egy doboz cigi.
Balsai a kormányra mutogat - 2011.07.18.
A dohánylobbi győzelméről beszélő bizottsági elnök írásba adta, az NGM fújta le az dohányadó-emelést.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....

Hirdetés