Ez a poszt a következő Percről percre része:

Megalapozzák a költségvetést

Hétfőn 11 új törvényt, köztük négy sarkalatost fogadhat el a parlament, így végre lezárul az igazságszolgáltatás átalakítása és megalapozzák a jövő évi költségvetést is. Az ellenzék napirend előtt kicsit szidta Matolcsy György gazdasági minisztert, az MSZP pedig sajtótájékoztatón támadta az új választási törvényt. A Jobbikot a Leader program jövője és a 2008-as DAC-Slovan meccs aggasztotta, a szocialisták pedig a nyugdíjasokat féltették Orbán Viktortól. Az ülés alatt új feladatot kapott Gál András Levente, a KIM eddigi közigazgatási államtitkára. Olvasóink többsége arra szavazott, hogy megérdemeltük a Moody's keserű bizonyítványát.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A szocialisták 2002-ben azt a 19 ezer forintot adták oda a nyugdíjasoknak, amit az előző fideszes kormány meghagyott a kasszában, jelentette ki Soltész, aki ezután homályos utalást tett a II. kerületi választás végeredményére is. A lényeg, hogy a szocialisták nem kérhetnek számon semmit a kormányon, ha mégis, akkor az hazugság.

  • Soltész hosszas elmúltnyolcévezés után azt állította, hogy jövőre 4,2 százalékkal emelik a nyugdíjakat úgy, hogy bázisként az augusztusban korrigált nyugdíjakkal számolnak. Azt is állítja, hogy jövőre a korengedményes nyugdíjasok is megkapják a nyugdíjukat, csak azt nem nyugdíjnak fogják hívni.

  • "Nem kerülhetők meg a strukturális átalakítások" - érvelt Lukáccsal szemben Soltész Miklós erőforrás-államtitkár. Persze kiderült, hogy tréfál, mert ezt nem ő mondta, hanem Veres János (MSZP) mondta még pénzügyminiszterként. Bezzeg a Fidesz idején a nyugdíjasok megkapták a nyugdíjemelést.

  • Orbán Viktor múlt kedden jelentette be, hogy megnyugtató levelet ír minden nyugdíjasnak, amiben arról van szó, hogy a nyugdíjak értékállók maradnak. Aznap egyeztetett a kormányfő Iván Lászlóval, az Idősügyi Tanács tagjával is. Az orbanviktor.hu-n kép is van a találkozóról!

  • A levélben az sincs benne, hogy jövőre 93 milliárdot akar spórolni a kormány a nyugdíjakon, és hogy az új alaptörvény szerint akár meg is vonhatják a nyugdíjakat. Ahogy például a szolgálati nyugdíjat mindenkitől el is vették. Pedig 2006-ban még 14. havi nyugdíjat ígértek, 2010-ben pedig azt, hogy hiánytalanul megkapják majd a nyugdíjukat a nyugdíjasok. "Egyetlen fontos levelet nem írtak meg, a lemondólevelüket" - zárta felszólalását.

  • Lukács szerint a nyugdíjasokkal fizettették ki a nekik küldött levelet, ugyanis a 170 milliós költségeket a nyugdíjkasszában könyvelték el. Idén 15, jövőre 30 milliárdot spórolnak a nyugdíjkiegészítéseken, ráadásul bármikor elvehetik az özvegyi nyugdíjat, ami jövőre már nem lesz nyugdíj, csak járadék. A rokkantnyugdíjasokról sincs szó a levélben.

  • Kövér László kis csendet kért, majd öt másodperc csend után megadta a szót a szocialista Lukács Zoltánnak, aki szerint Orbán Viktor összevissza zagyvál, és bolondnak nézi a nyugdíjasokat a nyugdíjasoknak küldött levelében. Ebben ugyanis garantálja a nyugdíjak értékállóságát, pedig azok értéke nem áll, hanem esik, ezt adatokkal is alátámasztja.

  • cikkünk a témában:

    Cséfalvay megmondta, nem játszunk az IMF-fel

    Az államtitkár a Reutersnek adott interjút a magyar gazdaságpolitika terveiről, a címre kattintva kiderül, hogy miket mondott.

  • Cséfalvay szerint a hitelminősítők között is piaci verseny van, ezért egymásra is licitálnak előrejelzésükben. De közös, hogy mind a Fitch, mind a Moody's kitettségünk miatt minősít úgy, ahogy. Szerinte a Moody's nem veszi figyelembe a magyar gazdaság kiemelkedő eredményeit, és amúgy az EU összes államának értékelését felül kívánja vizsgálni.

  • A másik jelzés, hogy erősebb gazdasági növekedést kell gerjeszteni, amihez "banki forrásokat is be kell vonni". A harmadik jelzés pedig arról szól, hogy "erősebb kockázatmegosztásra van szükség", vagyis jobban szét kell dobni a terheket az állam, a polgárok és az üzleti szektor között. Ez utóbbira Cséfalvay szerint a kormány az elmúlt időben több remek példát is kidolgozott.

  • Cséfalvay Zoltán államtitkár (gazdasági tárca) örült, hogy Harrach képviselő a parlament elé hozta a témát. "A Moody's piaci hitelminősítő, piaci jelzéseket ad" - kezdte magyarázni. A jelzés pedig az, hogy folytatni kell a rendszerszintű átalakításokat, mert "ezek azok, amelyek előre viszik az országot".

  • Ön szerint megérdemeltük a leminősítést?

  • "Miért nem tud az ország egységesen fellépni?" - tette fel a költői kérdést, amire szerinte az a válasz, hogy a szavazatmaximálás fontosabb.

  • "Ha valakit lesodor a vihar a hajóról, és kétségbeesetten próbál kiúszni a partra, az meglepetten tapasztalja, ha megáll mellette egy csónak, amiből kihajol egy vigyorgó fickó, és a víz alá nyomja" - mondott egy hasonlatot, ki tudja mire. Csak annyiban fejtette ki, hogy Magyarország az úszó, és a hitelminősítő a vigyorgó fickó.

  • Rétvári válasza után Harrach Péter (szintén KDNP) szólalt fel "közös felelősségünk" címen, amiben azt próbálta megmagyarázni, hogy miért nem indokolt a leminősítés. Mert bár igaz, hogy nagy az eladósodottság, de a kormány "példaértékűen kezelte" mindkét problémát.

  • cikkünk a témában:

    Ismeri már Rétvári Bence Youtube csatornáját?

    Nos ha még nem, akkor kattintson egyet, és lepődjön meg, hogy milyen lila.

  • Rétvári válasza végén kitért a gazdaságpolitikára, és váratlanul tényként ismerte el, hogy a gazdaság jelenlegi helyzetéért Orbán Viktor kormánya felel. "Engedje meg, hogy azok mellett a tények mellett, amiket ön felhozott, had emeljek ki két másikat is" - mondta, majd a munkanélküliség és az államadósság csökkenésével példálózott.

  • Annak, hogy az alkotmányban rögzítik az MSZP bűnösségét, Rétvári szerint nem a bosszú a célja, hanem annak kimondása, hogy ki volt a jó és ki volt a rossz. Szerinte a kárpótlás szinte lehetetlen, de mégis törekedni kell arra, hogy valamilyen formában igazságot tegyenek. Ezért is vennék el a kommunista nyugdíjakat. Itt át is tért a Lex Biszku magyarázására, amely amúgy nem volt témája Mille felszólalásának.

  • Az úgy volt, hogy az időközi választás előtt az MSZP és az LMP jelöltjei, hogy visszalépnek a második forduló előtt a sikeresebb javára, ha ennek van értelme. Az MSZP-s Lévai Katalin szerepelt jobban, de az LMP-s Karácsony Gergely nem lépett vissza, mert ketten együtt kevesebb szavazatot szereztek mint az első nekifutásra győztes fideszes Láng Zsolt.

    Aztán vasárnap Lévai több szavazatot kapott kisebb részvétellel a második fordulóban mint az elsőben, Karácsony viszont 10 százalékot vesztett.

    Na erre a történetre utalhatott Rétvári, amikor Mile történelmi szembenézős kérdésére reagált.

  • "Érdekes volt hallgatni az LMP-nek az MSZP elmúlt húsz évében elért érdemeiről szóló felszólalását. Lehet, hogy mégis levonták a tapasztalatokat a hétvégi választásból, hogy mihez képest lehet más a politika" - okította a kormány nevében Rétvári Bence igazságügyi államtitkár Milét.

  • Mile Lajos most az LMP képviselője, de közben igazi veteránja is a parlamentnek. 1990-94 között az MDF képviselője volt.

  • Mile szerint kétségtelenül a kormány gazdaságpolitikája az okozója az elmúlt hetek válságának, nem valami forint elleni spekuláció. "Mindannyian jobban járnánk, ha Matolcsy György lemondana, mielőtt még újabb győzelmet arat" - mondta. Majd témájához visszatérve azt kérte, a múlttal majd csak megfontoltan, a gazdasági válság elmúltával nézzenek szembe.

    "Amíg a múlttal nézünk szembe, háttal állunk a jövőnek" - zárta felszólalását.

  • Mile kifogásolta, hogy a Fidesz az alaptörvényben helyezné el az utalást az MSZP bűnösségére, tehát alkalmatlan helyen. A szöveg szerinte csak "ellenfelük politikai megbélyegzésére alkalmas", amúgy pedig figyelemelterelést szolgál csak, a gazdasági válságot próbálják álcázni.

  • "Magyarországon elmaradt a szembenézés a múlttal" - kezdte felszólalását az elempés Mile Lajos. Szerinte a szembenézés a Horthy-rendszerrel szemben is elmaradt, de a kommunista múlttal sem nézünk szembe, ez pedig szerinte "a rendszerváltás legnagyobb terhe".

    "Alkalmatlan tárgyon és alkalmatlan időpontban elkövetett, ezért kudarcra ítélt kísérlet" - idézte a korai Orbán Viktort a Fidesz most benyújtott törvényjavaslatával kapcsolatban, amely az MSZMP bűneiért az MSZP-t is felelőssé tenné.

  • A választások óta tartó parlamenti ciklusban Kövér László rendszerint bő tíz perccel a meghirdetett kezdési időpont után szokott csak beérni az ülésterembe, most viszont öt perc késéssel megkezdődött az ülés.

  • Javasolta továbbá, hogy a bankadót jövőre felezzék meg, 2013-ban meg vezessenek be egy, az EU szabályainak is megfelelő különadót, olyat, amilyet "Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormánya vezetett be 2009-ben". Javasolták továbbá a végtörlesztés lezárását, jövőre pedig ne legyen lehetőség végtörlesztésre. Javaslatcsomagjuk 4-13. pontja ugyanaz volt, amit már a múlt héten is javasoltak.

  • A levél tartalmát az előzetes hírekkel szemben nem Gyurcsány Ferenc, hanem Molnár Csaba, a nem létező frakció vezetője ismertette. "Nulladik" javaslatuk az volt, hogy ne várjanak az IMF "diktátumára", állítsák össze saját, "tényleg hihető" javaslatcsomagukat. Ebben szerintük benne kéne lennie, hogy szüntessék meg a távközlési különadót, 2013-tól pedig a bankokat terhelő különadó kivételével a többit is.

    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Levelet küld Orbán Viktornak a Demokratikus Koalíció. Azért írtak levelet, mert szerintük Orbán Viktor kormánya habozni látszik, "bár megfogadták hetekkel ezelőtti tanácsunkat, és az IMF-hez fordultak". Azóta viszont habozást tapasztalnak, ezért javaslatokat fogalmaztak meg a kormánynak. Erre az bátorította fel őket, hogy "mi vagyunk azok a parlamentben, akik találkoztak már nagy gazdasági világválsággal, akik tárgyaltak már az IMF-fel, akik elkerülték, hogy bóvli kategóriába sorolják az állampapírokat és elkerülte az államcsődöt".

  • cikkünk a témában:

    Ekkora buli egy részországgyűlés

    Például ilyen volt idén márciusban a kazincbarcikai részországgyűlés. Akkor még Gyurcsány Ferenc is ott volt. A most következőn már nem lesz ott.

  • cikkünk a témában:

    Így lesz jobboldali Magyarország

    Nem csoda, hogy az MSZP-nek nem tetszik a parlament előtt lévő új választási törvény. Ha a Lázár János fideszes frakcióvezető által beterjesztett változat alapján működött volna az ország már 2006-ban, akkor bizony nem Gyurcsány Ferenc, hanem Orbán Viktor alapíthatott volna kormányt. A részletekért kattintson a címre!