Megalapozzák a költségvetést
Percről percre
Hétfőn 11 új törvényt, köztük négy sarkalatost fogadhat el a parlament, így végre lezárul az igazságszolgáltatás átalakítása és megalapozzák a jövő évi költségvetést is. Az ellenzék napirend előtt kicsit szidta Matolcsy György gazdasági minisztert, az MSZP pedig sajtótájékoztatón támadta az új választási törvényt. A Jobbikot a Leader program jövője és a 2008-as DAC-Slovan meccs aggasztotta, a szocialisták pedig a nyugdíjasokat féltették Orbán Viktortól. Az ülés alatt új feladatot kapott Gál András Levente, a KIM eddigi közigazgatási államtitkára. Olvasóink többsége arra szavazott, hogy megérdemeltük a Moody's keserű bizonyítványát.
Szabó Erika államtitkár szerint a sanda gyanú megalapozatlan, csak annyi történt, hogy az állam ezentúl nem a megyei önkormányzatokon keresztül, hanem közvetlenül működteti majd ezeket az intézményeket. Tehát nincs szó privatizációról, sem államosításról, mert ez eddig is állami tulajdon volt.