Megszűnik a Velencébe járó vonat

2011.11.30. 10:31

Csaknem húsz év közlekedés után, december 9-én indul el utoljára a Venezia nemzetközi vonat Budapestről Velencébe, 10-én pedig vissza, közölte szerdán a MÁV-Start Zrt. A szolgáltatást évente több mint nyolcvanezer utas vette igénybe. A közlemény szerint a MÁV határozott szándéka volt a vonat további közlekedtetése, de a folytatásra két alkalommal is kiírt közbeszerzési pályázatra nem érkezett ajánlat. A sikertelen eljárások után a MÁV-Start Zrt. harmadszorra is elindított egy újabb közbeszerzést, de olyan magas, csaknem dupla értékű árajánlatot tett az olasz vasúttársaság, amelyet a magyar vasúttársaságnak nem állt módjában elfogadni, írták.

A MÁV a közlemény szerint ezután is folyamatosan vizsgálta a szlovén, a horvát és az osztrák vasúti partnerekkel együtt az alternatív eljutási lehetőségeket Velencébe, de nem sikerült minden érintett vasúttársaság érdekeltségének megfelelő megoldást kidolgozni. December 11-től bécsi átszállással lehet kedvezményes áron eljutni vasúton Velencébe, Rómába, Firenzébe és Bolognába.

A Venezia vonat december 9-ig minden nap 17:05-kor indul a Keleti pályaudvarról. Velencéből visszafelé december 10-én 21:20-indul az utolsó vonat vissza Budapestre. Jegyek korlátozott számban még kaphatók. A vonattól elbúcsúzva az első tíz utas értékes ajándékot kap a MÁV-Start Zrt.-től, amennyiben a december 1. és 10. közötti időszakban, a Venezia EN vonaton utazva kezelt nemzetközi menetjegyét beküldi a vasúttársaság címére (1087 Budapest, Könyves Kálmán Krt. 54-60. MÁV-START Zrt. Üzleti Szervezet).