Nem szabadulnak meg az állami romrepülőtől

2011.12.01. 13:05
Katasztrófavédelmi mentésekben tervezik bevetni azt az állami tulajdonú repülőgépet, amit az Országos Mentőszolgálat pénzhiány miatt tíz éven át nem használt semmire. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nemrég törölte a Ferihegyen, a reptér szabad ege alatt 2001 óta amortizálódó repülőgépére kiírt árverést, mert egy másik állami szerv, Nemzeti Közlekedési Hatóság bejelentette, átvenné a harmincéves, több tízmilliós felújításra szoruló gépet.

Nem értékesítik az állami tulajdonban lévő L-410 UVP-E9 típusú mentőrepülőgépet. Az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a napokban visszavonta az októberben kiírt árverési hirdetményét.

Az MNV Zrt. kommunikációs irodája arról tájékoztatta az Indexet, hogy az aukciót azért törölték, mert a Nemzeti Közlekedési Hatóság jelezte, hogy hasznosítás céljából átvenné a mentőrepülőgépet.

A repülő hányatott sorsára éppen az árverési kiírás hívta fel a figyelmet. Az MNV által közzétett adatokból kiderült, hogy az eddig az Országos Mentőszolgálat vagyonkezelésében levő, valaha százmilliós értékű gépet ma már legfeljebb egy mentőautó áráért lehet értékesíteni. Az MNV 19 millió forintban határozta meg a kikiáltási árat, miután az 1989-es évjáratú gépet 2001 óta egyáltalán nem használták, Ferihegyen a szabad ég alatt tárolták, és ápolást is csak egyetlen alkalommal kapott.

Az iho.hu repülős szakblog szerint a 15 személyes, speciálisan mentő változatban épült cseh gyártmányú gépre a kikiáltási ár többszörösét kell majd rákölteni, ha valaki újra fogalomba akarja állítani. A gép sárkányának, hajtóműveinek, avionikai berendezéseinek is lejárt az üzemideje, és mivel karbantartás több mint tíz éven át nem történt, a berendezések nagy részét cserélni kellene. Szakértők szerint az ilyen „lejárt szavatosságú” gépek esetében már drágább a felújítás, mint egy új gép beszerzése, vagy egy repülő külső tulajdonostól való bérbevétele.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság Kommunikációs és PR Osztályán azt mondták, hogy a légi járművet állami katasztrófavédelmi, valamint - kialakításából adódóan - mentőrepülések céljára hasznosíthatnák. A konkrét hasznosításról azonban még egyeztetnek, és a felújítás költségeit sem tudják még pontosan. Az NKH szerint mindenesetre az megállapítható, hogy a légi jármű árverésen elérhető ára jelentősen alacsonyabb lenne a valódi értékénél, ez az oka, hogy a Hatóság az állami vagyon gazdaságos és szükséges hasznosítása miatt beavatkozott.

Az OMSZ pénzt nem kap a gép átadásáért, mert csak a vagyonkezelői jogot ruházzák át az NKH-ra, viszont számíthat arra, hogy további milliós kiadások terhelik majd a kasszát. A mentőszolgálat ugyanis annyira megfeledkezett a gépről, hogy még a tárolási díját sem fizette. Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője azt mondta, „már történelmi múltra visszatekintő” tartozásai vannak a gép miatt az OMSZ-nek, de a reptér tulajdonosváltásai miatt csak öt évre visszamenőleg számlázták ki a díjat, amely így 28600 euróra, azaz körülbelül 9 millió forintra rúg.