99 éves asszonytól vették el az állampolgárságot

2011.12.02. 17:23

Újabb szlovákiai magyartól vették el az állampolgárságot a pozsonyi hatóságok, ezúttal egy 99 éves asszonytól.

A rimaszombati Tamás Aladárné 2011-ben tett magyar állampolgársági esküt és pénteken kapta meg az értesítést, hogy adja le a szlovák papírjait.

Tamás Aladárné 1912-ben született Rimaszombaton. Idén áprilisban, korára való tekintettel, gyorsított  eljárásban kapta meg ismét a magyar állampolgárságot.

A nyugdíjas tanítónő ezt levélben jelentette be az illetékes szlovák hatóságnak, mert tudott róla, hogy abban az esetben, ha eltitkolja, a Fico-kormány idején hozott szlovák állampolgársági törvény értelmében 3000 eurós büntetést kaphat.

A szlovák alkotmányra hivatkozva Tamás Aladárné ugyanakkor nyilatkozott arról is, hogy nem akarja elveszteni szlovák állampolgárságát sem. Ennek ellenére megkapta meg az értesítést, hogy hétfőn le kell adnia szlovák állampolgárságát igazoló okmányait.

November 18-án Boldoghy Olivér révkomáromi színész-vállalkozótól vonta meg szlovák állampolgárságát a szlovák belügyminisztérium, miután nyáron felvette a magyar állampolgárságot.