Máté, Mirella
10 °C
13 °C

Kövérnek tapsol az MSZP-frakció

2011.12.05. 19:53
Az MSZP szerint a Fidesz-frakció "megtorpant a demokrácia felszámolása felé vezető úton", a parlament nemzetbiztonsági bizottságában ugyanis a képviselők - a kormány álláspontjával szemben - egyhangúlag támogatták Kövér László házelnök és a szocialisták módosító javaslatait, amelyek korlátoznák a Belügyminisztérium kezdeményezésére felállítandó Nemzeti Információs és Bűnügyi Központ (NIBEK) adatkezelési jogosultságait, majd a kormánypárt kezdeményezte, hogy a javaslat részletes vitáját vegyék le a Ház e heti napirendjéről.

Mint Molnár Zsolt, a bizottság elnöke és Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn közölte, az MSZP szerint elfogadhatatlan egy olyan titkosszolgálat felállítása, amely közvetlenül és korlátlanul hozzáférhet az állampolgárok különböző nyilvántartásokban kezelt adataihoz, és e rendkívüli információs monopólium birtokában irányíthatja az állam összes erőszakszervezetét. A törvényjavaslatban rejlő veszélyek nagyságát jól mutatja, hogy Kövér László házelnök is módosító javaslatok sorát nyújtotta be - tették hozzá.

Megítélésük szerint a Fidesz képviselői ezúttal meghallották a figyelmeztetést, ezért vették le az Országgyűlés e heti napirendjéről a törvényjavaslat részletes vitáját.

Kövér László házelnök több módosító javaslatot nyújtott be a múlt héten ahhoz a Pintér Sándor belügyminiszter jegyezte előterjesztéshez, amely egyebek mellett egy új titkosszolgálatot hozna létre. Az Országgyűlés fideszes elnöke, volt titkosszolgálati miniszter egy indítványában - az eredeti javaslattal ellentétben - nem tenné lehetővé az új szervezetnek a nemzetbiztonsági szolgálat jogállást, arra hivatkozva, hogy a NIBEK a tervek szerint nem folytatna titkos információgyűjtő tevékenységet, hanem csak koordinációs és értékelő, elemző munkát végezne.

Kövér László egy másik javaslatában kizárólag belföldre korlátozná az új központ hatáskörét, hiszen szerinte az ország külső függetlenségéhez kötődő értékeléseket és tájékoztatást nem lenne szabad a belügyminiszter irányítása alatt álló szervezethez utalni, hanem azt meg kell hagyni a külügyminiszter felügyelete alatt álló Információs Hivatalnak.

A házelnök emellett túlzott nemzetbiztonsági kockázattal járónak ítéli a javaslat azon rendelkezéseit, amely közvetlen elektronikus adatkapcsolat kiépítését írná elő a központtal együttműködő szervek adatkezelési rendszerével, ezért ezeket - az adatbázis külső támadhatóságának megelőzése érdekében - kivenné a javaslatból.