Visszafizetik az Azori utazást

2011. december 5., hétfő 18:27

Gyermekvédelmi célra ajánlja fel azori-szigeteki utazásának költségét a tizenkét megyei közgyűlési elnök - közölte egyikük, Gelencsér Attila, a somogyi közgyűlés fideszes elnöke.

A politikus hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: bár szakmailag indokoltnak tartják a november végi utazásokat az Azori-szigetekre, az Európai Régiók Gyűlésére (AER), de érzékelve a kialakult hangulatot, a Lázár János Fidesz-frakcióvezetővel folytatott megbeszélés után úgy döntöttek, hogy azt a fejenként hozzávetőleg 200 ezer forintot, amelybe a megyei önkormányzatok érdekvédelmi szövetségének került az utazás, a megyéikben működő gyermekvédelmi intézményeknek ajánlják fel.

A Blikk internetes oldala arról számolt be, hogy a fideszes politikusok annak ellenére utaztak el a Portugália autonóm körzetének számító, ám onnan 1500 kilométerre, az Atlanti-óceán közepén fekvő nyaralóhelyre, hogy "a költségeket (utazás, szállás, ellátás) a meghívottak, vagyis főként a nehéz anyagi helyzetben levő megyei önkormányzatok állták, amelyek súlyos adósságait néhány hete vállalta át az állam".

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés