Felfüggesztették a dombóvári polgármestert

2011.12.08. 22:04

Dombóvár fideszes többségű képviselő-testülete csütörtöki ülésén fegyelmi eljárást indított Szabó Loránd, a független polgármester ellen, és felfüggesztette tisztségéből. Nagy Roland, a testület Fidesz-frakciójának vezetője az ülés után azt is közölte, hogy Kerényi Zsolt (Fidesz-KDNP) alpolgármester előterjesztésére döntöttek a polgármester felfüggesztéséről.

A háromtagú fegyelmi bizottság négy pontban vizsgálja meg, hogy a polgármester megszegte-e kötelezettségeit. A testület a január 7-ig tartó eljárás időtartamára függesztette fel Szabó Lorándot posztjáról, tette hozzá. A frakcióvezető elmondta, hogy a fegyelmi vizsgálat két európai uniós pályázattal, a költségvetési koncepcióval, illetve az ivóvízminőség-javító társulással kapcsolatos. A testület Fidesz-frakciója szerint a polgármester akadályozta egy - a dombóvári ivóvízminőség-javító társulással összefüggő - testületi határozat végrehajtását, valamint nem a jegyző által készített költségvetési koncepciót terjesztette a testület elé, és ezt a november 30-i határidő után tette meg.

Szabó Loránd a döntés után azt mondta: az ellene felhozott vádak tévedésen vagy feltételezésen alapulnak. Megjegyezte: az ivóvízminőség-javító programhoz szükséges hiánypótlást személyesen vitte el az államkincstárhoz, a jegyző által írt költségvetési koncepciót pedig hiányosnak találta, és kiegészítve november 30-ig beterjesztette, de több önkormányzathoz hasonlóan decemberben tárgyalta a testület.
A polgármester közölte: a bíróságtól kéri a felfüggesztésről szóló határozat hatályon kívül helyezését.