Móric
9 °C
18 °C

Márciusban tart tisztújító kongresszust az MSZP

2011.12.10. 16:46
Az MSZP választmánya az elnökség javaslatát elfogadva szombaton úgy döntött, hogy március 31-re hívja össze a szocialista párt kétévente esedékes tisztújító kongresszusát. A szocialisták május 1-jéig készítik el szakpolitikai programjukat, amely 2014-es választási programjuk alapját képezheti.

Az ülésen Steiner Pált választották meg az etikai és fegyelmi ügyek tanácsának elnökévé. Az új testülettől - illetve a létrejöttét megalapozó közelmúltbeli alapszabály-módosítástól - az MSZP vezetése az etikai és fegyelmi ügyek eddiginél gyorsabb lefolytatását várja.

Mesterházy Attila pártelnök az MSZP novemberi kongresszusán új szereposztást sürgetett pártjában, és azt kezdeményezte: idén újítsák meg a frakcióelnökséget - ez megtörtént -, majd a szocialisták januárban fogjanak hozzá a párton belüli tisztújításhoz, és március végére válasszák meg azt a csapatot, amely "elvezeti az MSZP-t a 2014-es győzelemig". Azt is jelezte, hogy újból elindul az elnöki tisztségért.

A most elfogadott menetrend szerint január végéig a helyi, február végéig pedig a megyei szervezetekben történhet meg a tisztújítás, majd a március végi kongresszuson az országos tisztségviselőket választják meg.

Simon Gábor választmányi elnök szerint a szocialisták elmúlt évét firtató kérdésre a választmányi elnök azt mondta: Gyurcsány Ferencék távozása nem rengette meg az MSZP-t, ellenben segítette, hogy a média figyelmét lekötő belső viták véget érjenek, és a szocialista párt mára stabilizálta helyzetét.