Cecília
3 °C
12 °C

A biztos választók negyede jobbikos

2011.12.14. 10:37
Beleillik az egész éves trendbe az Ipsos decemberi közvélemény-kutatásának eredménye. A Fidesz egy év alatt 1,3 millió szavazót vesztett, az év nyertese a Jobbik, amely 200 ezer fővel, 800 ezresre növelte táborát. Sose volt még ilyen magas a politikából kiábrándult bizonytalanok aránya, 54 százalékukkal többségben vannak a népességben.

A biztos szavazó pártválasztók körében a Jobbik beérte az MSZP-t, derült ki az Ipsos decemberi közvélemény-kutatásából. A cég adatai szerint mindkét pártot 24-24 százaléknyian támogatják, míg a Fidesz ugyanebben a körben 39 százalékon áll. Az LMP 8 százalékot szerezne egy most vasárnapi választáson, míg Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója 3 százalékot.

A teljes népesség körében tovább csökkent a Fidesz tábora, csupán 18 százalékon állnak. Az MSZP itt 11, a Jobbik 10, az LMP 3, a DK 2 százalékon áll. A bizonytalanok aránya meghaladja a pártválasztókét, 54 százalék.

Az Ipsos tanulmánya szerint két választás között általában is nőni szokott a bizonytalanok aránya, de eddig általában 45 százalék alatt maradt. A nagyszámú bizonytalanra a passzivitás mellett magyarázat lehet a rejtőzködés, illetve a pártok közti hezitálás is.

Az adatok alakulása beleillik a hosszú távú trendekbe. A Fidesz 2011-ben folyamatosan vesztette el támogatóit, az év elejéhez képest 1,3 millió szavazó pártolt el a kormánypárttól. A Jobbik erősödése is hónapok óta tartó folyamat.

A Jobbik erősödésével függhet össze az, hogy a Fidesz támogatottsága jellemzően vidéken csökkent. Míg a fővárosban csupán 4-5 százalékpontot veszített támogatásából, vidéken több mint huszat. Így megfordult az az évek óta tartó trend is, hogy a Fidesz vidéken erősebb, immár a fővárosban nagyobb a támogatottsága.

A Fidesztől elpártolók jellemzően a bizonytalanok táborát gyarapítják, de 150-200 ezer kormánypárti szavazó a Jobbikhoz csapódott. Ők jellemzően a 2010 előtti és utáni kormányzást is erős kritikával illetik, azaz az MSZP mellett már a Fidesztől is elhatárolódnak.

Nem meglepő tehát, hogy az év nyertese a Jobbik, melynek tábora 800 ezresre bővült - még sosem volt ennyi támogatója Magyarországon a radikális jobboldalnak.

A szocialisták támogatottsága stabilnak bizonyult, a teljes népesség 12 százaléka körül mozgott. A tipikus szocialista választó 50 évnél idősebb nagyvárosi lakos.

Az Ipsos 2011. december 5-12 között, 1500 fős reprezentatív mintán végezte felmérését.