Népszavazást akarnak az iszapkárosultak

2011.12.14. 06:34

Népszavazást kezdeményeznek a vörösiszap-károsultak arról, hogy kit illet meg a Kármentő Alap pénzei fölötti rendelkezés joga, írja a Népszava.

A lap szerint a kolontáriakat felháborította, hogy az alapból 44 millió forintot költenek  a katasztrófákat bemutató tanösvény létrehozására, miközben ebből az összegből megoldhatnák a település csatornázását. Úgy vélik, a Kármentő Alapban összegyűlt összeget az adakozók a károsultaknak szánták, így joguk van dönteni felőle.

A helyiek azt szeretnék, ha a megmaradt körülbelül 1,8 milliárd forintból egészségügyi állomást hoznának létre minden érintett településen, vagy támogatnák belőle a katasztrófa óta radikálisan megnövekedett számú légúti betegek gyógyszereit.

A Népszava beszámolója szerint az iszapömlés által érintett települések lakói félpályás útlezárással is fel akarják hívni a figyelmet problémáikra.