Ez a poszt a következő Percről percre része:

Ma elfogadják a költségvetést

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Répássy szerint az igazságszolgáltatást és a demokráciát azoktól a politikusoktól kell félteni, akik elszámoltatással fenyegetik az ügyészséget, leváltással fenyegetik a bírósági vezetőket, és akik karhatalmat uszítanak a tüntetőkre. "Az ilyen politikusok nem demokraták, hanem gazemberek" - zárta. Harangozó szerint a Fidesz nem csak fenyegetett a bírói kar lefejezésével, hanem le is fejezte azt. A választ nem fogadta el, a parlament viszont igen.

  • A kormány nevében Répássy Róbert igazságügyi államtitkár válaszolt. Szerinte a kérdések elbírálása nem tartozik a kormány hatáskörébe, mert a javaslatról a parlament dönt, ahogy a személyi döntéseket is a parlament hozta meg. Mindemellett azzal érvelt a javaslat mellett, hogy az alaptörvény szerint a bíróságoknak ésszerű határidőn belül kell elbírálniuk az ügyeket.

    11
    Fotó: Huszti István
  • Harangozó szerint a javaslat korlátozza a bíróságok függetlenségét, mert feltétel nélküli beavatkozási lehetőséget ad a bírósági hivatal elnökének és a legfőbb ügyésznek. "Magyarország már nem számít többé nyugati stílusú demokráciának" - idézte Charles Gati véleményét, amit az MSZP is oszt.

  • Kezdődnek az interpellációk, elsőként Harangozó Tamás kérdezett az átmeneti rendelkezések apropóján. Kérdése arra vonatkozott, hogy immár az alaptörvényben rögzítenék, hogy az ügyészség és a bírósági hivatal elnöke jelölheti ki, melyik bíróság tárgyaljon milyen ügyet - a Büntetőeljárási törvény ezen passzusát találta hétfőn alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság.

    10
  • A napirendi vitában az ellenzék újra kifogásolja, hogy a kormánypárti napirendi javaslat szűk időkeretet szab a törvények megtárgyalására, például a jegybanktörvényt 4 óra 20 percben tárgyalhatják kedden. A tiltakozás hatástalan volt, kétharmadával a kormánytöbbség gond nélkül elfogadta a napirendi javaslatot.

  • cikkünk a témában:

    Január 10-e körül indul az IMF-tárgyalás

    Nem tudok kudarcról, lemondani nem szándékozom, a miniszterelnök úr bizalmát élvezem - jelezte Matolcsy György arra a kérdésre, hogy gondolkodott-e valaha azon, hogy lemond.

  • Ez a pont pedig pont a bankadóról szól, ami kiszámíthatóvá teszi 2014-ig a bankadót. Ezután váratlanul a válságadókra is áttért, amelyeket 2013-ig kivezetnek. A költségvetésben szereplő, de kieső bevételek pótlásáról ő sem beszélt.

  • A kormány nevében válaszoló Cséfalvay Zoltán szerint a kormány politikájának sarokköve volt a devizahitelesek megmentése. A megállapodásból csak egy pontot emelt ki, ami szerinte növeli a kiszámíthatóságot.

  • Végül rátért témájára, a Bankszövetség és a kormány múlt heti "történelmi jelentőségű" megállapodására. A hitelesek terhei 30-35 százalékkal csökkenhetnek, mondta. Arról nem beszélt, hogy hogyan pótolják ki a költségvetésben a bankadóból leírható, így a bevételeből kieső részt.

  • A Fidesz szerint a kockázatot nemcsak az emberek, hanem a bankok és az állam is vállalták, ezért dolgoztak olyan megoldáson, hogy a terheket is megosszák a három csoport között. Ezután hosszasan ismertette a már régóta ismert elemeit a hitelesmentésnek.

  • "Az elmúlt esztendők egyik legsúlyosabb gazdasági öröksége részben az ország, részben a családok devizában eladósodása és a devizahitelek elterjedése" - kezdte felszólalását Rogán, aki azonnal vissza is mutogatott az előző kormányokra, amiket felelősnek nevezett ezért. Ráadásul a kockázatokat "mindig, minden alkalommal az emberekkel fizettették meg".

    08
  • Rétvári szerint a kormány legfőbb érdeme, hogy képes biztosítani a politikai stabilitást, ami Magyarországnak versenyelőny.

  • cikkünk a témában:

    Három törvényt alkotmányellenesnek ítélt az AB

    Az Alkotmánybíróság 2011. december 19-én hozott határozatában három új törvényt, illetve azok egyes részeit alkotmányellenesnek talált. A meglepetés, hogy a médiatörvény egyes részeit is kifogásolta.

  • Rétvári szerint a kormány igenis nyitott, hiszen például megállapodott a Bankszövetséggel is. Ráadásul azt a kritikus tömeget sem látja, amely a Fidesz megbuktatására készülne. A nyugdíjak pedig értékállóak, állította.

    07
  • "Ön az MSZP jövőképét most úgy vázolta fel, hogy vissza kell fordulni" - kezdte válaszát Rétvári államtitkár, aki szerint visszafordulásból még sose lett előrehaladás. A demokrácia felszámolását azzal utasította vissza, hogy az Alkotmánybíróság pont ma talált alkotmányellenesnek három törvényt.

  • "Ami az elmúlt negyedévben zajlik, az már nem Magyarország érdekében történik" - mondta, de szerinte "még nem késő visszafordulni". Thukididészt idézve zárta felszólalását. "A hatalom valamennyi megnyilvánulása közül az önmérséklet a legnagyobb hatású" - mondta, majd közölte, hogy önmérsékletből a Fidesz megbukott.

  • "Magyarország páriájává válik az európai közösségnek" - jelentette ki, ennek okát a jogbiztonság felszámolásában találta meg. "Ne Orbán Viktortól féljenek, hanem a választóiktól" - szólt a fideszesekhez. "Önök nem kooperálnak Magyarország érdekében" - mondta, pedig azok a nemzetek, amik bezárkóznak, eltünnek. "Nyitni kell, az önök felelőssége a nyitás" - szólt ismét a fideszesekhez.

  • Tóbiás József egy Orbán-idézettel kezdte felszólalását, ami a magukat leválthatatlannak gondoló politikusok őrültségéről szólt. Ehhez képest Tóbiás szerint a kormány idén mindent megtett saját leválthatatlansága biztosítására. Felsorolta a sérelmeket az Alkotmánybíróság kiürítésétől a magánnyugdíjpénztárak felszámolásáig.

    06
  • A pénzügyi tranzakciók adóztatását Tobin-adónak is nevezik, mert James Tobin Nobel-díjas találta ki. Idén szeptemberben az Európai Bizottság is javasolta bevezetését.

  • A pénzügyi tranzakciós adó "sültbaloldali eszköz", aminél nemortodoxabbról Cséfalvay még csak nem is hallott. Szerinte meg kell fontolni, hogy ennek bevezetése mennyiben egyeztethető össze a magyar érdekekkel, reagált valamit érdemben is Scheiring felszólalására.

  • Ezután ismertetett egy 250 ezer dolláros pénzdíjjal kiírt pályázatot, amire január 31-ig lehet pályázni, és amelynek a témája, hogy hogyan lehetne megoldani azt, ha egyes nemzetek kiválnának az eurózónából. Ennek egyik kérdése pont a devizahitel, melynek megoldásán "hatszázan gondolkodnak". Cséfalvay ezután a devizahitelválság megoldásának dicsőítésével folytatta, ki tudja mire reflektálva.

  • "Madleine Albright külügyminiszter mondta, hogy a történelmet előrefele éljük és visszafele írjuk. Majd meglátjuk, mit írunk erről" - kezdte válaszát Cséfalvay Zoltán, aki ezután azt mondta, átvágták a magyar gazdaság gordiuszi csomóját, a devizahitelesek problémáját.

    03
    Fotó: Huszti István
  • Ezután pénzügyi tranzakciós adó bevezetését követelte. Felszólalását a házszabálymódosítási tervek bírálatával zárta, amellyel szerinte végleg felszámolják a parlamentarizmust. A kormány szerinte "hülyébe veszi az embereket". Szerinte rendeleti kormányzás van, így szükség sincs "a parlamentáris cirkuszra". Bejelentette, hogy december 23-án bojkottálják az ülést.

  • "Tudjuk jól, hogy a Nemzetközi Valutaalap milyen károkat okozott, ezért nem örülünk, hogy dilettantizmusuk miatt most vissza kell hívni" - tört elő Scheiringből az alterglobalista. Ezután viszont a jegybanki függetlenség mellett érvelt. "A jegybank függetlensége sérthetetlen" - jelentette ki. A jegybank elleni támadásokkal az államcsődöt kockáztatja a kormány, mondta.

  • Scheiring Gábor (LMP) szerint az Orbán-kormány története arról szól, hogyan lehet hatalomvágyból "és főként dilettantizmusból" elszalasztani az esélyeket. Szerinte például elszalasztották a pénzügyi függetlenség esélyét, mert romlik a forint, így nem lehet a piacról finanszírozni az államadósságot.

    05
  • cikkünk a témában:

    Michl engedte volna a testi fenyítést

    A most szeretetről beszélő Michl József (KDNP) Nemrég még a testi fenyítés iskolai legalizálásért küzdött.

  • Michl azt javasolta, hogy adventben ne csak vásárok nyíljanak, hanem ez legyen "a várandós anyák hónapja". Michl szerint egy gyereknek a legnagyobb ajándék egy testvér. "Aki csak magának él, az sohasem ismeri meg az igazi, nagy titkokat" - mondta még. "Legyen az embernek békesség, az Istennek pedig dicsőség" - zárta. A kormány nem kívánt válaszolni.

  • A szeretet ingyen van, mégis ez a legdrágább, tudtuk meg még Michl felszólalásából, illetve azt is, hogy minden család reménye a gyermek, beteljesülése a születés. "Szülessen egyre több gyermek, mert csak a fiatal nemzetnek biztos a jövője" - mondta.

  • A kereszténydemokrata Michl József arról beszél, hogy hiába próbálták a kommunisták fenyőünneppé alakítani Jézus születésnapját, az még az átkosban is a szeretet ünnepe volt. Bezzeg most a konzumáció ünnepévé kezd vállni.

    04