Móric
9 °C
18 °C

Jogtalan a 83 éves nő letartóztatása

2011.12.21. 13:50
A Magyar Helsinki Bizottság üdvözli az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletét, amely szerint jogszerűtlen volt ügyfelünk távollétében elrendelt előzetes letartóztatása.

A Magyar Helsinki Bizottság még 2009. április 10-én megdöbbenését fejezte amiatt, hogy egy 83 éves, beteg asszony előzetes letartóztatását – a magyar jogszabályokkal ellentétesen – a távollétében rendelték el, majd ez alapján számára teljesen váratlanul, a gyógykezelését végző kórházból vitték el a büntetés-végrehajtási intézetbe. A letartóztatás elrendelésére annak ellenére került sor, hogy az Alkotmánybíróság évekkel korábban megsemmisítette azt a paragrafust, ami alapján az előzetes letartóztatás az érintett távollétében is elrendelhető volt. Az Alkotmánybíróság ezt azzal indokolta, hogy sérti a személyi szabadsághoz való jogot, ha annak jogerős ítélet nélkül történő elvonására bírói meghallgatás nélkül és megfelelő mérlegelési szempontok hiányában kerül sor.

A strasbourgi bíróság mai ítélete megállapítja, hogy a magyar hatóságok eljárása sértette a törvényes letartóztatás követelményét, mivel a magyar szabályok alapján is nyilvánvalóan jogszerűtlen volt a kényszerintézkedés, függetlenül az erről szóló döntés jogi kereteitől (tárgyalás, tanácsülés vagy nyilvános ülés), mert a terhelt nem volt jelen. A legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelésekor a terhelt meghallgatása nem mellőzhető, személyes körülményeit és érdemi érveit minden esetben a jelenlétében kell tisztázni.

A kérelmező ügyvédje, Dr. Fazekas Tamás szerint "sajnálatos, hogy a törvénytelenül lecsukott néni ügyében a magyar államnak 5 ezer eurójába került, hogy nem tartotta be a büntetőeljárási jog teljesen világos rendelkezéseit".

A döntés teljes szövege angol nyelven itt olvasható.