Móric
9 °C
18 °C

Jön a feketeleves az egyetemeknek

2011.12.21. 16:09
Átlagosan 17 százalékkal csökkenhet az egyetemek és főiskolák állami támogatása jövőre, mivel az állam a jelenleginél jóval kevesebb hallgató képzését fizeti, de van olyan vidéki főiskola, ahol közel 30 százalékkal csökken az állami hozzájárulás, derül ki a Nemzetierőforrás-minisztérium által a rektoroknak kiküldött levelekből. Az egyetemeknek emiatt vissza kell fogniuk tervezett beruházásaikat, fel kell mondani megbízott oktatóknak vagy megpróbálhatnak több fizetős külföldi hallgatót szerezni.

A Nemzetierőforrás-minisztérium közigazgatási államtitkársága elküldte az egyetemeknek azokat az előzetes keretszámokat, amelyekkel 2012-es költségvetésüket tervezhetik. A levélből az egyes intézmények azt láthatják, várhatóan hány hallgató képzését finanszírozza náluk az állam.

Mint számítani lehetett rá, jövőre jelentősen csökken ez a szám, ezzel együtt az egyetemek állami támogatása is kevesebb lesz. A Széll Kálmán terv, a végszavazás előtt álló felsőoktatási törvény és az eddig elhangzott nyilatkozatok alapján az állam nagyobb számban csak a nemzetgazdaság szempontjából hasznos vagy hiányszakmának minősülő képzéseket támogatja, így főként a műszaki, a természettudományos, a pedagógus vagy az egészségügyi szakokat.

Míg ebben az évben még 53 450 diák tanulmányait fizette az állam, Dux László felsőoktatási államtitkár a Hír Tv-nek kedden azt mondta: jövőre csak 30 ezer körül lesz a finanszírozott helyek száma. Emellett még lesznek részösztöndíjas hallgatók, akiknél csak a képzési költségek felét állja az állam, a többieknek önköltséget, azaz tandíjat kell fizetni. Úgy tudjuk, a számok még nem véglegesek, de ahogy egyik informátorunk fogalmazott, jelentős változás a tárgyalások hatására sem várható a keretszámokban.

A kevesebb finanszírozott hallgató miatt az egyetemeknek  jövőre további megszorításokra kell felkészülniük. A támogatások jelentős mértékű csökkentése lépésre kényszeríthet egyes intézményeket: vagy integrálódniuk kell egy nagyobb egyetembe, vagy olyan bevételi forrást kell találniuk, amivel finanszírozni tudják további működésüket.

Információink szerint a teljes felsőoktatást nézve az állami finanszírozás aránya 2011-hez képest 17 százalékkal csökken. Az egyes intézményeket nézve azonban jelentős különbségek lehetnek. Úgy tudjuk, a Szolnoki Főiskola például jövőre mintegy 30 százalékkal kevesebb állami pénzzel számolhat. Túróczi Imre rektor kérdésünkre csak annyit erősített meg, hogy náluk az átlagnál nagyobb lenne a csökkenés, de hangsúlyozta, hogy erről most is egyeztetéseket folytatnak a minisztériummal, és még nincs szó végleges számokról.

A Corvinus egyetem állami támogatása a normatívák csökkenése miatt már 2011-ben is 10 százalékkal volt kevesebb az előző évhez képet, jövőre további 11 százalékos csökkenésre lehet számítani, mondta az Indexnek Gulyásné Turóczi Margit a Corvinus Egyetem gazdasági főigazgatója. Jövőre nemcsak a normatívák összege csökken, de a finanszírozott hallgatói létszám is.

Az egyetem tisztában van azzal, hogy ez egyelőre terv, de legalább ez alapján tudják tervezni a stratégiájukat. Mint a főigazgató elmondta: mindenképpen növelni szeretnék a tandíjat fizető külföldi hallgatók arányát, és már most látszik, hogy az épületállomány felújítására nem tudnak majd annyit költeni, mint eddig. Várhatón csökkenteniük kell a külső, megbízott oktatók és előadók számát is, és ahol lehetséges, igyekeznek a belső állománnyal megoldani minden feladatot.

Tíz százalékos csökkenésre számít a Kaposvári Egyetem is. Mint Szávai Ferenc rektor elmondta: 2011-re is ennyivel csökkent a támogatásuk, így elég súlyos a helyzet. A rektor úgy látja: végig kell gondolni oktatási szerkezetüket. Nem lehet kizárni, tette hozzá, hogy ők is a külföldi hallgatók arányának növelése felé mozdulnak, mert a hazai hallgatók száma már nem emelhető.

A Semmelweis Egyetem állami támogatása nem változik jelentősen, közölte Ivády Vilmos az egyetem gazdasági-műszaki főigazgatója. 2010-re eredetileg 10,1 milliárd forint volt az előirányzat, ezt azonban év közben 1,2 milliárddal csökkentették. Ehhez képest jövőre 300 millió forinttal többől gazdálkdohat az intézmény. Miután az egészségtudományi képzések kiemelt területnek számítanak, az állami keretszámok sem csökkennek, mondta a főigazgató, de azt azért megjegyezte: az nem zárható ki, hogy jövőre év közben ismét lesznek elveonások.