Hortenzia, Gergő
3 °C
7 °C

Nincsen többé futkározás

2011.12.23. 14:26

Nagy többséggel elfogadta a parlament a családok védelméről szóló törvényt.

A családok védelméről szóló törvényt a kereszténydemokraták nyújtották be, így nem kell csalódnia annak, aki veretes, archaizáló és magasztos preambulumra számított. Már az első mondatából megtudhatjuk, hogy a család a hagyományos biológiai szemlélettel szemben valójában erkölcsi alapokon nyugvó közösség, egyben „Magyarország legfontosabb nemzeti erőforrása”. Alapja még a családnak a házasság, ami „egymás szeretetén és tiszteletén alapuló életközösség”, és amit az állam véd. A család akkor teljes, ha apából, anyából és gyerekből áll, de kitüntetett jelentőséggel bírnak „a nemzedékeken átívelő – köztük a nagyszülők és unokák közötti – kapcsolatok”.

A törvény alapján a családokat nem a szociális rászorultság alapján támogatja az állam, hanem csak úgy, ráadásul a családok támogatása elsődleges szempont a költségvetésben.

Külön paragrafus foglalkozik a médiaszolgáltatókkal, akik szolgáltatásuk során kötelesek tiszteletben tartani a házasság intézményét.

A törvény teljes abszurditása a családtagok kötelezettségeit soroló fejezetekben bontakozik ki. A jövőben a gyerekeknek törvényi kötelezettsége lesz képességeinek megfelelően eleget tenni tanulmányi kötelezettségeiknek, illetve tartózkodni az egészségkárosító életmódtól. Nincs több murván görkorizás, fára mászás, eszeveszett biciklizés.