7℃ / 19
Budapest

Megvitatják az egyházügyi törvényt

Percről percre

2011. december 28., szerda 09:53
Szerdán rövid napot tart a parlament, délután egy körül kezdik az új egyházügyi törvény 4 óra 20 perces részletes vitáját. Az Index a helyszínről nem tud tudósítani, mert ki van tiltva a Parlamentből, így képzeletükre is kénytelenek vagyunk hagyatkozni. Ebben segít nekünk Vak Pali, az Index tudományos főmunkatársa, aki szívcsakráját tágra nyitva próbálja közvetíteni a parlamenti történéseket.
Vissza az összes bejegyzéshez
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
avatar

Miért kellett szétverni a nyugdíjrendszert?

Tukacs kifogásolta a nyugdíjjárulék adóvá alakítását is, ami megkérdőjelezi, hogy a jövőben mennyi nyugdíjat kaphatnak. Miért kellett szétverni a nyugdíjrendszert, kérdezte végül.

avatar

Tukacs új közmondást alkotott

"Védje meg a Fidesz a te nyugdíjadat" - alkotott új közmondást interpellációjában Tukacs István, aki emlékeztette a kormánypártokat, hogy a nyugdíjak megvédését igérték, mégis a magánnyugdíjvagyon einstandolásával folytatták, majd a korengedményes nyugdíjak elvonásával fejezték be nyugdíjreformjukat. "Ezek a megkurtítások a költségvetést gazdagítják, azt a költségvetést, amin a gazdagoknak kitalált egykulcsos adójuk ütött jókora lyukat" - mondta.

Orbán kezet csókolt

Németh Lászlónénak Orbán gratulált először, kézcsókkal köszöntve őt. Semjén is kezet csókolt, a frakciók képviselői csak kézfogással üdvözölték az új kormánytagot.

avatar

Hoffmann: Legyen Pokorni a Nemzet Osztályfőnöke!

Különös javaslattal élt Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerdán délelőtt. Arra tesz javaslatot, hogy Pokorni Zoltán a Nemzet Osztályfőnöke címet viselhesse a következő évben. Pokorni ebben a minőségében minden oktatással kapcsolatos törvényt szabadon módosíthatna.

avatar

Némethné: Nyerges nekem ne üzengessen!

Németh Lászlóné, frissen kinevezett fejlesztési miniszter sokakat meglepett első, igen kemény hangú közleményével:

"Üzenem Nyerges Zsoltnak és az összes barátjának, hogy nekem ők ne üzengessenek!"

avatar

Németh Lászlóné Zsuzsa letette az esküt

Megérkezett Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter kinevezésének átirata a parlamenthez. Németh Lászlóné letette az esküt.

tv
avatar

Készül a magyar vidék alkotmánya

Nem kell szégyenkezni a magyar mezőgazdaság eredményei miatt, ami 10,8 százalékkal bővült 2011-ben. (A mezőgazdaság a GDP 2-3 százalékát adja.) A dicsekvés után rátért a vidékstratégiára, ami eddig nem volt, ezért is nehéz elfogadni. Pedig nagy a várakozás. Sok javaslat érkezett, amiket októberben fel is dolgoztak, decemberben meg véglegesítették a stratégiát, ami "a magyarság, a magyar vidék alkotmánya lehet". Arra nem volt tippje, hogy mikorra készülhet el, reméli, hogy februárban beterjeszthetik.

avatar

Ángyán talált még dicsérnivalót

Ángyán József mezőgazdasági államtitkár pozitívumként felsorolta még a közétkeztetést is, ahol több százmilliárdos piacot nyitottak a magyar termelőknek. Dicsérte még az élelmiszerbiztonságot is, ami visszafordíthatja a nem megfelelő minőségű ételeket. Valamiért az egészségügyi termékdíjat is ide sorolta, ami szerinte "tisztítja a piacainkat".

avatar

Navracsics: Verem a fejem a falba

"Elég sok hülyeséget is csináltunk" - mondta fanyarul parlamenti tudosítónknak a Tisztelt Ház piros szalonjában az igazságügyi miniszter arról, hogy miért jelenthette be Kövér László, hogy 2012-ben 180 fokos fordulatra készül a kormány. "Verem a fejem a falba, de talán még nem késő mindent újra kezdeni" - mondta még Navracsics Tibor.

"Nyugdíjügy, visszamenő adóztatás, médiatörvény... soroljam? Tudják azt maguk nagyon jól" - tette hozzá, majd sietve távozott az ülésterembe.

avatar

Nem leszünk háromszázezer gazdálkodó országa

A keretstratégia fontos lenne azért is, hogy ismerjék a birtokpolitikai irányelveket. Mert most az látszik, hogy "a háromszáz hektár, ami optimumként szerepel a stratégiában, a [földpályázati] kiírásokban 1200 hektárra emelkedett". Azaz a Fidesz a kisbirtoktól elmozdult a középbirtok felé, így pedig nem lesz háromszázezer gazdálkodó országa Magyarország. És még a magyar föld védelméről sincs szó.

avatar

Mégis hol van a vidékstratégiai kerettörvény?

Dicséretes az is, hogy a kormány komplexebb megközelítésben próbálja kezelni a mezőgazdasági károkat. Kár, hogy az új rendszerben kevesebb pénzt kaphatnak a gazdálkodók, akiket "a piaci biztosítók karjába taszít" a kormány. Ezzel végére is ért a pozitívumoknak, mert a többi igéretét nem tartotta be szerinte a kormány. Például nem készült el a vidékstratégiai kerettörvény, ami még a tavaszi menetrendben sem szerepel. "Ez több mint botrányos" - mondta.

avatar

Varga Gézának tetszenek a helyi piacok

Utolsóként a jobbikos Varga Géza kéri számon napirend előtt a mezőgazdaságnak tett kormányzati igéreteket. Dicsérettel kezdett, tetszik neki, hogy a termelők könnyen nyithatnak helyi piacokat. "Ez kifogástalan" - mondta, de szerinte további feltételek megteremtésére van szükség.

avatar

Orbán Viktor levelet írt a pápának

"Református vagyok ugyan, de gyónni szeretnék" - kezdődik az a levél, amelyben a magyar miniszterelnök XVI. Benedek pápához fordult. A magánlevelet a Képviselő Funky blog készül kiszivárogtatni, tudta meg az Index.

A levélben Orbán Viktor sajnálkozik az elmúlt másfél év hibái miatt, ugyanakkor feloldozást remélve új irányt ígér a 2012-es esztendőre.

avatar

Tállai bizony egyetért Lánggal

A kormány szereti, ha dicsérik. "Valóban így van, ahogy ön is elmondta" - felelte Lángnak Tállai András belügyi államtitkár, aki szintén elégedett a törvénnyel, amit ő maga alkotott. A helyi döntések helyben fognak megszületni, nyugtatott meg minden aggódót, majd ő is ismertette a törvény részleteit.

avatar

Czunyiné bejglit oszt Bokodon

Czunyiné dr. Bertalan Judit, fideszes képviselő egyben Bokod község önkormányzati képviselője is. A politikus úgy döntött, hogy a Nemzeti Fordulat Éve bevezetőjeként a bokodi önkrományzatnál lévő Alkotmány Asztalánál bejglit oszt ellenzéki képviselőknek.

"A kritikához is van jogod
Minden oldalt vár most Bokod!"

mottóval hirdette meg kezdeményezését. Úgy tudjuk, hogy több, önkormányzati funkciót is viselő fideszes készül követni példáját.

avatar

Láng részletesen törvényt ismertet

Simicskó felszólalása után a fideszes Láng Zsolt fényezte az új önkormányzati törvényt, aminek köszönhetően jövőre már nem mennek csődbe önkormányzatok, mint a szocialisták alatt. Hogy milyen rossz volt a szocialisták alatt, azt 2011-es adatokkal próbálta alátámasztani. Jó ötletnek nevezte a feladatok központosítását, majd részletesen ismertette a törvényt.

avatar

Hittel minden válság legyőzhető

"Mit tett a magyar kormány?" - tette fel a kérdést, majd a végtörlesztéssel válaszolt, amit "nem öncélból" tett a kormány, és aminek érdekében "ütközetet vállalt a nemzetközi pénzvilággal". Ezután az adventről beszélt, majd arról, hogy az LMP - amit Simicskó következetesen "lehet a más politikának" nevez - december 23-án a nemzetközi pénzvilág mellé állt. Az MSZP pedig jobban tenné, ha kritika helyett inkább magába fordulna. "A világ nagy baja nem a globális felmelegedés, hanem a pénzcentrikus szemlélet". Célja, hogy a világban újra számítson a szeretet, mert hittel minden pénzügyi válság legyőzhető. "A magyar kormány a magyar emberek érdekében szolgálja a munkáját" - zárta felszólalását, amire a kormány nem kívánt reagálni.

avatar

Simicskó: Ki kivel van?

A jobbikos Varga helyett a kereszténydemokrata Simicskó István következik, aki azt kérdezi, ki kivel van. Szerinte azoknak a nemzeteknek van esélye a fennmaradásra, akik képesek összefogni. Kolping gondolatait idézte, aki azt kérte, hogy felismerhesse saját korának gondjait bajait és kapja meg a tehetséget ezek megoldásához. Szerinte Magyarország másfél éve felismerte a bajokat, ezért bízta meg a "Fidesz-KDNP-t", hogy kormányt alakítson.

avatar

Matolcsy karácsonyi ajándékot vesz Simornak

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy így utólag, visszamenő hatályú karácsonyi ajándékot szeretne venni Simor Andrásnak, az MNB elnökének. "Itt az idő, hogy gesztusokat gyakoroljunk" - kommentálta önmagát a miniszter.

Az Index információi szerint Matolcsy még nem döntötte el, hogy mit vegyen, ezért hamarosan arra kéri a lakosságot, hogy az ugyfelszolgalat@ngm.gov.hu címre küldjenek javaslatokat, egy nemzeti konzultáció keretében.

avatar

Katasztrófaturista MSZP-sek

Rétvári ezután a szocialistákra tért ki, akiket katasztrófaturistának nevezett. Majd Schiffer Andrást idézte, aki egy interjújában azt mondta, kizárt, hogy együttműködjenek Gyurcsány Ferenccel. De a múlt pénteken összeláncolták magukat Gyurcsány Ferenccel, aki 1989-ben a kommunista rendszer fenntartásáért küzdött.

avatar

A Fideszben vannak igazi ellenállók

Rétvári szerint az LMP "arra használta a rendőrséget", hogy minél nagyobb nyilvánosságot szerezzenek maguknak. Bezzeg a Fideszben vannak igazi ellenállók, például Wittner Mária és Horváth János. Az LMP alkotmányos kötelessége a vita lett volna, a Fidesz pedig az LMP sok követelését megvalósította, például a GMO-mentességet és a közértstopot, amit ő plázastopnak nevezett.

avatar

Rétvári: Médiahack-ellenállás

A kormány nevében Rétvári Bence igazságügyi államtitkár "szögezte le", hogy az LMP azért ment ki a parlament elé, hogy képviselőit elvigyék. "Médiahack" - mondta, aminek a célja, hogy vágóképek legyenek. Ezután a II. kerületi választásra hivatkozott. "Féllegális" adatbázis-építéssel vádolta az LMP-t, mert a Facebookon létrehozták az Új ellenállás csoportot, amihez már 347-en csatlakoztak.

avatar

Kedves Éva, szeretlek! - üzeni Meggyes Tamás

Meggyes Tamás esztergomi fideszes képviselő napirend előtt Tétényi Éva esztergomi polgármestert kívánja megszólítani. "Kedves Éva, szeretlek!" című felszólalása arról szól majd, hogy szeretné rendezni a város működését ellehetítlenítő vitákat, és ezért a városi Jobbikhoz, LMP-hez és MSZP-hez hasonlóan maga is támogatni kívánja a független polgármestert.

avatar

A beton szakította el a cérnát

A cérna akkor szakadt el Karácsony szerint, amikor a kormány be akarta betonozni az egykulcsos adót, és amikor olyan választójogi reformot mutattak be, amely "teljesen ellentétes a parlamentáris demokrácia elveivel", hiszen egy olyan párt is nyerhet, amely nem kapta meg a legtöbb szavazatot. Ezt a választókerületek átrajzolásával érték el. "Önök túllépték a parlamentarizmus határait, mi túlléptük a Parlament határait" - mondta, tiltakozásuk formáját polgári engedetlenségnek nevezte, ami "szélsőséges, de alkotmányos eszköz". Bejelentette, hogy népszavazást kezdeményeznek a munkavállalói jogokról, korkedvezményes nyugdíjakról.

avatar

Karácsony: Volt, hogy dicsértük a Fideszt

Beszélt arról, hogy sokszáz oldalas alternatív programokat nyújtottak be, például költségvetést, alkotmányt, választójogi törvényt. "Nem mondhatják, hogy nem voltunk konstruktívak" - mondta, és felidézte, hogy a kormányprogram vitájában kifejezetten dicsérték a Fideszt. Az első választójogi koncepciót is üdvözölték. "Nem mi változtattunk a politikánkon, hanem önök" - mondta.

avatar

LMP: Láncold Magad a Parlamenthez

Az elempés Karácsony Gergely el se tudta kezdeni a felszólalását a nagy hangzavarban, majd egy poénnal nyitott. "Az a rövidítés, hogy LMP, nem azt jelenti, hogy Láncold Magad a Parlamenthez" - mondta, majd arról beszélt, hogy pártja konstruktív ellenzéki szerepre készült, és nem rajtuk múlt, hogy ezt fel kellett adni.

avatar

A Klubrádió tudatosan provokált

Fónagy szerint a Klubrádió tudatosan provokált, hiszen a szubjektív feltételekre a legmagasabb pontszámot kapta, az objektív feltételekre viszont tudatosan minősíthetetlen pályázatot adott be

avatar

#dajcstomi máris reagált

A twitteren és facebookon is rendkívül aktív fideszes EP-képviselő, Deutsch Tamás máris reagált Kövér sajtótájékoztatójára. Szó szerint idézünk:

lacinak igaza van, ilyen elk&rt kormány rég nem volt, de jövőre minden f@sza lesz!

avatar

Számtalan befolyásos baloldali lobbista járt a Médiatanácsnál

A Klubrádióról azt mondta, hogy "számtalan befolyásos baloldali lobbista" próbálta befolyásolni a Médiatanácsot, hogy a Klubrádióra szabott pályázatot írjon ki. Az, hogy nem így történt, szerinte bizonyítja a Médiatanács függetlenségét. A szocialisták szerinte önös érdekeikből ássák alá az ország tekintélyét. "Szégyeld magad" - kiabált át a szocialistákhoz egy fideszes.

avatar

Fónagy szerint savanyú a szőlő

"Nehéz a veszteséget tudomásul venni" - vágott vissza Lukácsnak Fónagy János nemzeti fejlesztési államtitkár. Ebből hangzavar támadt, ami megakasztotta. "Ott tartottam, hogy savanyú a szőlő" - folytatta, és levonta a következtetést, hogy ha a szocialistáknak nem tetszik, amit csinálnak, akkor jól csinálják.


A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

p o l i t i k a i   h i r d e t é s

Shopline

Travelo

Hirdetés