Kordont épít a rendőrség a Parlament körül

2011.12.31. 20:19 Módosítva: 2011.12.31. 20:36

Lezárja a rendőrség az Országház környékét, a kordont most kezdték építeni, a lezárás január elsején nulla órától legkésőbb március 31-e éjfélig maradhat érvényben – derül ki a rendőrség közleményéből. A kordonépítést a budapesti rendőr-főkapitány „további indokolt mértékű ideiglenes forgalomkorlátozási, közrendvédelmi és bűnmegelőzési intézkedésekkel” köteles kiegészíteni.

A rendőrök a Széchenyi rakpart és a Kossuth Lajos tér sarkától a köztársasági lobogó talapzatáig a lánckordon vonalában, onnan a virágládák vonalában az '56-os emlékhelyig, onnan a déli kovácsoltvas kerítésig a lánckordon vonalában helyezik el a kordont. Emellett lezárják a Duna-parti oldalon a déli- és az északi trapézlépcső között ta lánckordon vonala által határolt területet is.


2007, amikor a Fidesz még bontotta

A rendőrségi tájékoztatás szerint „az állami hivatalok zavartalan működéséhez fűződő össztársadalmi érdekre, illetve arra, hogy a védett objektum biztonságának, zavartalan működésének, az országgyűlési képviselők és a védett személyek szabad mozgásának, közlekedésének biztosítása” a rendőrség kiemelt feladata, és ez indokolja a kordonépítést.

A közlemény szerint a lezárás „egyértelművé teszi, melyik az a terület, amely a gyülekezési jog gyakorlására és egyéb nyilvános rendezvények megtartására rendelkezésre áll”. A rendőrség azt is közölte: ezzel az az intézkedéssel „biztosítható a létesítménybe belépésre jogosult, ellenőrzött személyek, és az Országház épületének biztonsága, valamint az Országgyűlés zavartalan működése”.

Az Országház környékén december 23-án az LMP politikusai blokádot szerveztek, amihez több más ellenzéki politikus, köztük Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, és civil aktivisták is csatlakoztak. Akkor a demonstrálókat a rendőrség vitte el.

A Kossuth téren legutóbb a második Gyurcsány-kormány idején, 2006 őszén, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után állítottak kordont, a téren állandóvá vált kormányellenes tiltakozások idején. A kordont 2007 februárjában, még ellenzékben, egy frakcióülést megszakítva, Orbán Viktor vezetésével a Fidesz parlamenti képviselői bontották el.

Akkor a hivatalban lévő köztársasági elnök, Sólyom László mind a kordonállítást, mind a kordonbontást jogellenesnek minősítette.