Magyarország hátat fordít a demokráciának
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Enrico Fermi olasz fizikustól egyszer megkérdezték, ha máshol is van intelligens élet az univerzumban, akkor miért nem vették fel a kapcsolatot velünk. "Ők már köztünk vannak. Magyaroknak nevezik magukat", jött rá válasz. Ezzel az anekdotával kezdi mai vezércikkét a brit Independent, majd folytatják: ez a nyelvileg egyedülálló apró közép-európai nemzet számos tudományos és művészeti zsenit adott a világnak, de mint ahogy a brit lap írja, az események az elmúlt két évben sötétebb mellékjelentést is adtak a fenti állításnak.
A cikk szerint azzal az ürüggyel, hogy teljessé teszik az 1989-ben megkezdett rendszerváltást, a konzervatív miniszterelnök idegen horrort valósított meg Európa szívében, törvényeivel radikális rombolást vitt végbe a demokráciában. Orbán a kétharmados többség birtokában a parlamentben lényegében bármit megtehet, amit szeretne, írja a szerző."De úgy tűnik, hogy nem teljesen emésztette meg a kelet-európai kommunista zsarnokságot ledöntő történelmi mozgás tanulságait" – véli.
A brit lap szerint lehet ugyan a hátsó ajtón becsempészni és a nemzeti büszkeség, függetlenség és a keresztény értékek helyreállításának nevezni a zsarnokságot, de attól még egész Európa észreveszi, ha egyszer beköszöntött.
A brit lap szerint mára úgy tűnik, a satnya demokráciai fejlettségű putyini Oroszország vált Orbán mintaképévé. Az igazságszolgáltatás, a jegybank és a média függetlenségének csorbításával, a választókerületek átalakításával és a lojális emberek bebetonozásával a hatalomba Orbán a tekintélyelvű ellenőrzés új korszakát vezeti be, írja a szerző. Felidézi, hogy a miniszterelnök ezt azzal indokolja: a szocialisták 2008-ban a pusztulás szélére taszították az országot.
De Orbán saját gyógyszerével nemhogy jobban lenne a beteg, Magyarország most a csőd veszélyével kénytelen szembesülni, áll a cikkben. A szerző szerint a mindenáron saját vad útját járó kis ország gőgje akár vicces is lehetne, ha nem lenne ennyire veszélyes.
Orbán és a meglepetések
A Financial Times bemutatva Orbán karrierjét, megszólaltatta Kéri László politológust, aki tanította a miniszterelnököt. Kéri László elmondta a brit gazdasági napilapnak, hogy Orbán Viktor "már akkor is szeretett meglepetéseket okozni, lételeme volt a konfrontáció és hitt a germán és a szláv népek közé szorult kis nemzet kulturális kivételességében". Ez a hit épült be az új alkotmányba, és "amikor Orbán ezen a nyelven beszél, az nagyon népszerű itt Magyarországon" – idézte a Financial Times Kéri Lászlót.
Az amerikai Time magazin az új magyar alkotmány apropójából készült írásában mások mellett megszólaltatta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, aki úgy vélte, hogy az alaptörvény fontos "fékeket és egyensúlyokat" távolít el a magyar demokratikus rendszerből. "Aggódom a szabadság és a demokrácia jövője miatt" – mondta Gyurcsány Ferenc. Úgy vélte, hogy Mark Palmer volt amerikai nagykövetnek a Népszabadságban megjelent interjúja, megjegyzése Magyarországnak az Európai Unióból való esetleges kiválásáról "figyelmeztető üzenet Magyarország számára".
A brit Guardianben a "Viktátor"-t címben szerepeltető írás hosszasan foglalkozik az elmúlt hetek eseményeivel. A szerző számos nyilatkozót megszólaltat, köztük Nagy Navarró Balázst, megemlítve az MTVA székháza előtt éhségsztrájkoló akciójukat. A január 3-i, Operaház előtti demonstrációt kapcsán arról számol be a szerző, hogy mialatt odabent Schmitt Pál köztársasági elnök beszédét hallgatták a vendégek, addig odakint a több tízezres tömeg skandálta azt, hogy "Viktátor".