Bajnai lépéskényszerbe hozta magát

2012.01.10. 15:12
A volt kormányfőnek az Orbán-kormány leváltásának szükségességéről és esélyeiről szóló hétfői írása új helyzetet teremtett, és saját magát is lépéskényszerbe hozta. Kiderült, hogy az ügyészség aktivizálódik a Dataplex-ügyben.

Hosszú hallgatás után tegnap nagyívű helyzetértékeléssel Bajnai Gordon ismét a politika porondjára lépett. Az előző parlamenti ciklus utolsó, de valódi politikai felhatalmazással nem bíró, csak válságkezelésre vállalkozó szakértő miniszterelnöke megszólalásának hírértékét jól jelzi, hogy az Orbán-kormány leváltásának szükségességéről szóló írásáról szinte minden politikai lap és blog hírt adott.

06
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Felforgatná az erőviszonyokat

A Bajnai lépéseivel kapcsolatos felfokozott várakozást két tényező teszi érthetővé: a baloldali ellenzék szétforgácsoltsága, valamint a Bajnai által fémjelzett közpolitikai alapítvány, a Haza és Haladás a választási rendszer reformjáról és az új alkotmányról szóló elemzéseinek alapossága.

Bajnai ugyanakkor a következő választás szürke lova is: eddig is lebegtette, és most sem tette egyértelművé, hogy készül-e politikai szerepvállalásra, és ha igen, milyen párt vagy formáció keretében. A visszatérése mindenképpen átírná a baloldal politikai térképét, annak módja és időzítése azonban meglehetősen behatárolt.

Ha biztosan nem akarna visszatérni a politikába, azt Bajnai már rég nyilvánvalóvá tette volna. A bizonytalankodás hátterében az esetleges személyes szempontok mellett inkább az állhat, amire a volt kormányfő az írásában is utalt: egyelőre nem lehet tudni, hogy a baloldalon 2014-ig a Fidesz leváltására is alkalmas, domináns politikai szereplővé erősödhet-e valamelyik meglévő illetve egy új párt, vagy erre csak egy pártszövetségnek lesz majd esélye.

Egyedül vagy szövetségben?

Dönteni viszont muszáj, mert egy új politikai párt felépítése, programjának és politikusainak közismertté tétele, a helyi bázis és aktivisták toborzása időigényes feladat, és azt, ha bárki komolyan gondolja, legkésőbb idén tavasszal el kell kezdenie. Emellett az egyre erősebb gazdasági és politikai válsághangulat miatt is most látszik célszerűnek a zászlóbontás: ha az Orbán-kormány (elsősorban az EU és az IMF feltételei miatt) a széles közvélemény számára is érzékelhetően meggyengül, netán bizonytalan közjogi helyzet alakul ki, a pártalapítás már politikai haszonlesésnek tűnhet.

Ha Bajnai nem alapít új pártot vagy az nem erősödik meg eléggé, abban bízhat, hogy egy, a hajdani olasz Olajfa-koalícióhoz hasonló formáció élére tér vissza, mint az egymással igencsak ambivalens viszonyban lévő LMP-MSZP-Demokratikus Koalíció és további, még parlamenten kívüli pártok közös kompromisszumos jelöltje. Bajnai színre lépése egyidejűleg szalonképesebbé teheti az MSZP-t és a DK-t mint szövetségeseket az MSZP-ellen ismét hangosan berzenkedő Schiffer András szemében.

Erre utalhatnak a volt kormányfő környezetéből származó kijelentések is, melyek szerint egy "zöldmezős politikai beruházás" nem igazán lehet életképes, illetve hogy az MSZP helyi szervezetei nélkül baloldali pártnak nem sikerülhet összegyűjteni az induláshoz szükséges kopogtatócédulákat. Az is igaz ugyanakkor, hogy az új választási törvénnyel az egyéni választókerületek számának százra csökkentése ezt némileg megkönnyíti.

Kopogtat az ügyészség

Bajnai politikai aktivizálódásának hátterében a gazdasági és politikai válságtünetek mellett az is állhat, hogy az Index információ szerint, ha közvetve is, de ismét az ügyészség célkeresztjébe került: úgy tudjuk, az elmúlt hetekben váratlanul, jelentős nyomozati lépések történtek a Dataplex-ügyben, ami esetleg kibillenthette a döntésképtelenségből. A Sukoró-ügy és a karácsonyi parlamenti rendőri intézkedések mellett talán erre is utalhatott a politikai vetélytársak ellen kreált büntetőügyekről szóló mondatával.

Bajnai írása több mint puszta elemzés, a kiútkeresés lehetőségeiről szól: ez eddig a legerősebb jele annak, hogy nem áll tőle távol a politikai szerepvállalás lehetősége. Ezt ugyanakkor nem kell sem alul-, sem túlértékelni – hívta fel a figyelmet egy forrásunk Bajnai közvetlen környezetéből.

Megszólalása azonban ennek ellenére új helyzetet teremtett: érzékelhetően fokozta a visszatérésével kapcsolatos elvárásokat. Ez jelentős energiákat vonhat el az Orbán-kormány egyelőre még igen képlékeny és kialakulatlan baloldali ellenzékétől és távol tarthat más, Bajnai hiányában a politikai színre lépést fontolgató embereket és formációkat az aktivizálódástól. Ha Bajnai Gordon a közeljövőben nem dönt egyértelműen a politikai visszatérésről, írása és az eddigi lépései, így az alapítvány felállítása is értelmetlenek voltak.