Tényfeltáró bizottság alakul Schmitt-ügyben

2012. január 17., kedd 17:23

“A Testnevelési Egyetemen 1992-ben történtekkel kapcsolatban a Semmelweis Egyetem mint jogutód folyamatosan tájékozódik. Az egyetem rektora hétfőn felkérte a Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánját, hogy hozzon létre tényfeltáró vizsgáló bizottságot, mely tanulmányozza Schmitt Pál kisdoktori disszertációja létrejöttének körülményeit” – áll az egyetem kedd délutáni közleményében.

Mint korábban megírtuk, az egyetemnél többen is sürgették a plágiumgyanús dolgozat ügyének kivizsgálását. A vizsgálatban az egyetem az illetékes, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) ugyanis egyedi vizsgálatot nem folytathat le.

A tényfeltáró bizottság létrehozására felkért dékán, Tóth Miklós a botrány kipattanása után, múlt pénteken még úgy foglalt állást: nincs okuk azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely húsz évvel ezelőtt elbírálta Schmitt Pál doktori disszertációját, a kisdoktori cím kiadása az általános eljárásrendnek megfelelően, szabályszerűen történt, a szakértők szerint az értekezés tartalma megfelelt az akkori követelményeknek.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Az egyetemnél pattog Schmitt-ügyben a labda - 2012.01.17.
A Magyar Akkreditációs Bizottság nem indíthat vizsgálatot az egyetem helyett, csak kérheti.
Zaklatottnak tűnt a köztársasági elnök - 2012.01.16.
Schmitt Pál először lépett a nyilvánosság elé az őt ért plágiumvád óta, a Csizmadia Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium új államtitkárának kinevezése alkalmából rendezett protokolleseményen.
A plágiumgyanú kivizsgálását követelik doktorok - 2012.01.16.
Úgy érvelnek: ha a bizonyítékokkal alátámasztott váddal nem foglalkoznak, a magyar tudományos élet intézményeit hiteltelenítik el.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....

Hirdetés