Kis Norbert lehet az új felsőoktatási helyettes államtitkár

2012.01.19. 16:33

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem programját kidolgozó Kis Norbert lehet az új felsőoktatási helyettes államtitkár - tudta meg az MTI kormányzati forrásból. Információik szerint Dux László jelenlegi felsőoktatási helyettes államtitkár január végéig marad a posztján, az új felsőoktatási vezető ezt követően veszi át a területet.

Kis Norbert csütörtökön megerősítette, hogy valóban folynak ilyen tárgyalások a Nemzeti Erőforrás Minisztériumával, és ezek a végső szakaszban vannak. Dux László megbízatása január 28-án jár le, addig meg fog történni a vonatkozó bejelentés – jelezte.

Kis Norbert feladata miniszteri biztosként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapításáról szóló kormányhatározat végrehajtásának tárcaközi koordinálása, illetve az átalakulással kapcsolatos ügyek egyeztetésére létrejött tárcaközi munkacsoport vezetése volt. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem – amely egy egyetem, egy főiskola és egy egyetemi kar egyesülésével jött létre – 2012. január 1-jén kezdte meg működését.

Kis 1995-ben az ELTE-n szerzett jogi diplomát, majd Franciaországban vett részt posztgraduális képzésen. 2002-ben kapta meg az ELTE-n a PhD fokozatot, és 2004-ben tett jogi szakvizsgát. 1995 óta folyamatosan tanít a Budapesti Corvinus Egyetemen – aminek 2006 és 2010 között a rektorhelyettese is volt –, és 2003 óta az ELTE jogi karának vendégkutatója. Oktatási területei a magyar, az európai és a nemzetközi kriminalisztika, a nemzetközi humanitárius és emberi jogok, valamint az európai közigazgatás. 2010 óta a Kormányzati Személyügyi Központ vezetője – derül ki a KSZK honlapjára feltöltött önéletrajzából.

Dux László december végén nyújtotta be lemondását, ami január 5-én lett nyilvános. Az oktatásért felelős államtitkárságon akkor a lemondás okáról azt a tájékoztatást adták, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár eredetileg is abban állapodott meg Dux Lászlóval, hogy a helyettes államtitkár az új felsőoktatási törvény megalkotásáig vállalja a feladatot, azután pedig visszatér az egyetemi katedrára.