Nagy visszhangja volt a százezres kormánytámogató tüntetésnek

2012.01.22. 11:08
Az elmúlt hetek eseményeihez hasonlóan a szombati kormánytámogató demonstráció is jelentős médiafigyelmet kapott a világsajtóban. Az Egyesült Államok számos újságja, sőt az arab hírtévé is kiemeli, hogy 100 ezres tömeg vonult az utcára, hogy támogassa az ostrom alatt álló magyar kormányt.

A Reuters Canada szerint a békemenetnek nevezett demonstráció, amely messze a legnagyobb megmozdulás volt a kormány 2010. májusi hivatalba lépése óta, arra figyelmeztet, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök vezette Fidesszel továbbra is erős politikai erőként kell számolni, annak ellenére, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint a magyarok 84 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok.

A BBC szerint a kormány unióval szembeni támogatása mellett a tüntetésnek az is célja volt, hogy a kabinet megmutathassa, több támogatót tud mobilizálni, mint az ellenzék, amely a hónap elején „70 ezer fős” demonstrációt hozott össze.

A Voice of America írása megemlékezik arról is, hogy a tüntetők közül sokan magyar zászlókkal vonultak fel, hazafias énekeket énekeltek, valamint olyan, a miniszterelnököt támogató szlogeneket kántáltak, mint: „ez az ember értünk harcol, a nemzetért, ő legmegbízhatóbb, becsületes ember”. A Voice of America ugyanakkor idézi az egyik tüntető uniós kritikáit is: „Nem szolgáltunk rá erre a támadásra, ezért úgy tudjuk támogatni a kormányt, hogy egységesnek mutatjuk magunkat.”

Az Al Jazeera budapesti tudósítása a kormánypárti tüntetéssel kapcsolatban leszögezi, nemcsak az EU-ban vannak olyanok, akik szerint Orbán Viktor túl messze ment, hanem Magyarországon is. Az arab hírtévé Mesterházy Attila MSZP-elnököt szólaltatta meg a kérdésben. A szocialista politikus szerint Orbán a nemzetközi porondon gyakran mutatja be magát úgy, mint aki a támadások ellen védelmezi a magyar nemzeti érdekeket, ám ez hazugság, mert a nemzetközi kritikák nem a magyar nemzetnek, hanem Orbán politikájának, és stílusának szólnak.

A tudósítások többsége megemlékezik arról, hogy a tüntetés jókor jött Orbánnak, hiszen kedden kell újra Brüsszelbe utaznia, hogy megpróbálja meggyőzni Jose Manuel Barrosót arról, nincs akadálya a Magyarországnak nyújtandó IMF-hitelról szóló tárgyalás formális megkezdésének.

Több amerikai újság mellett a Detriot Free Press is megemlékezik a budapesti tüntetésről. A lap Ex-szovjet nemzetek: harag fenyegeti a stabilitást alcímmel közölt összefoglalást a  megmozdulásról, de budapesti eseményeket együtt tárgyalja az elmúlt napok bukaresti utcai tüntetéseivel és szlovák belpolitikai legújabb fejleményeivel. A lap szerint a szovjet blokk korábbi országai ma már az EU-ban vannak, de a gazdasági stagnálás és az aggasztó kormányzati lépések miatt felerősödtek az utcai tiltakozások, ami veszélyeztetheti Európának ezen az amúgy is zaklatott részén a gazdasági növekedést, és politikai stabilitást.