Vesztegetés a vád Wieszt ellen

2012.01.25. 11:22 Módosítva: 2012.01.25. 11:50

Vádat emelt Wieszt János, a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának volt elnöke ellen a Központi Nyomozó Főügyészség. A Fővárosi Törvényszékhez szerdán benyújtott vádirat alapján Wiesztet "fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel", míg két ügyvédet, B. Péter Andrást és B. Sándort "vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel" vádolják.

Wieszt, az MSZP korábbi újbudai frakcióvezetője azzal lett a magyar poltikai élet egyik leghirhedtebb figurája, hogy 2010 májusában a helyi Fidesz-frakció a testületi ülésen bemutatott videóval leplezte le, hogy három évvel korábban, amikor a Budapesti Kereskedelmi és Iparamara elnöke is volt, személyesen vett át kétmillió forint kenőpénzt.

Az ügyészség közleménye szerint Wieszt ellen G. István Bertalan vállalkozó feljelentése nyomán indult nyomozás. G. a feljelentéséhez egy 2007-ben, rejtett kamerával készített felvételt is csatolt, amelyen látható, ahogy Wieszt 2007 júliusában a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Krisztina körúti irodájában 2,2 millió forint kenőpénzt vesz át a feljelentőtől.

A nyomozás során megállapították, hogy G.-t, aki 2005. október 19-én vételi ajánlatott nyújtott be az önkormányzathoz a korábban általa bérelt üzlethelyiség megvételére, később felkereste a XI. kerületi önkormányzat jogi bizottságának külső tagjaként is tevékenykedő B. Péter András. Az ügyvéd 8,25 millió forint kenőpénzt követelt tőle az üzlet fejében. G. az összeget át is adta. Ugyanez ismétlődött meg 2007. április 23-án egy másik ingatlan ügyében, ám ekkor már Wieszt kért tőle személyesen előbb 1,5, majd 2,2 millió forintot, ennek átadásáról készült a rejtett kamerás felvétel.

A vesztegetés után, 2007. október 31-én meg is kötötték az adásvételi szerződést, ám Wieszt ezután újabb 1 millió forintot követelt G.-től, arra hivatkozva, hogy a Bartók Béla út 14. szám alatt található 24 m2-es lakásra kizárólag az ő vételi szándéka miatt írtak ki nyilvános pályázatot, de a feljelentő ekkor már nem volt hajlandó fizetni.

A harmadik gyanúsított, B. Sándor egy másik vállalkozótól, D. Zoltántól kért 5 millió forint kenőpénzt egy XI. kerületi ingatlan értékesítéséért.

Wieszt János 2010. júniusától 2010. novemberéig őrizetben, majd előzetes letartóztatásban, 2010. novemberétől 2011. augusztusáig házi őrizetben volt, azóta lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll. A további két vádlott szabadlábon védekezik.

Az ügyészség szerint Wieszt ügye kiemelt jelentőségűnek minősül, azaz a Fővárosi Törvényszék soron kívül köteles eljárni.