Pintér Sándor belügyminiszter a rendkívüli és várhatóan tartós hideg miatt intézkedéseket hozott a rászorulók, köztük a hajléktalanok, az idősek és az egyedül élők védelmében – jelentette be Kontrát Károly, a tárca parlamenti államtitkára.
A munkába bekapcsolódik a katasztrófavédelem, az Országos Polgárőr Szövetség és a rendőrség is.
Pintér Sándor egyebek mellett arra utasította a közigazgatási államtitkárt, hogy soron kívül mérje fel azokat a kormányzat tulajdonában vagy használatában álló épületeket, ahol nappali melegedőket lehetne kialakítani.
Kontrát Károly szerint nemzeti összefogásra van szükség, ezért arra kért mindenkit, figyeljenek oda a környezetükben egyedül élő idősekre.
A belügyminiszter az országos rendőrfőkapitányt egyebek mellett arra utasította, hogy ellenőrizzék a hajléktalanok által lakott helyeket, a közterületeken szolgálatot teljesítő rendőrök keressék fel az általuk ismert, egyedül élőket is, hogy megbizonyosodjanak azok ellátottságáról, lovas rendőrökkel és szükség szerint motoros szánokkal folyamatosan legyenek jelen a tanyavilágban.
Pintér Sándor azt kérte az állampolgároktól, tegyenek bejelentést, ha távolabb élő hozzátartozójukkal, ismerősükkel váratlanul megszakad a kapcsolatuk, azok nem adnak életjelet magukról.
Hegedűs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki főtanácsadó pedig arra kért minden szervezetet, intézményt és egyházat, hogy nyissanak meg minden olyan szabad, fűthető helyiséget, ahol a rászorulók biztonságban lehetnek a hidegben.
A nagyvárosi polgármestereket, köztük Kósa Lajost (Fidesz), Debrecen vezetőjét arra kérte, mutassanak példát, hogyan lehet egy nagyvárosban biztosítani a szükséges ellátást, a fűthető helyiségeket és az orvosi ellátást, például templomokban, kórházakban, iskolákban, laktanyákban.
A főtanácsadó bejelentette, ha nem sikerül társadalmi megmozdulással elindítani a segítséget, akkor ő szerdán arra fogja kérni Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy rendeljen el rendkívüli, illetve "katasztrófahelyzetnek megfelelő készenléti állapotot".
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára több megyére citromsárga figyelmeztetést adott ki, mert a hőmérséklet mínusz 15 fok alá csökkenhet.
Az időkép.hu szerint kedd reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Jósvafőn volt a leghidegebb, mínusz 16,9 fokot mértek.