Megszüntetné a Tarlós által létrehozott BKK-t Rogán

2012. február 1., szerda 16:04

Drágán működik, és a BKV pénzügyi helyzetének megoldásában nem tudott érdemi eredményeket felmutatni a Budapesti Közlekedési Központ, ezért érdemes lenne megfontolni a megszüntetését, ezt Rogán Antal javasolta néhány hete, mielőtt Tarlós István főpolgármester és közte kitört volna az útdíjháború. A főpolgármester-helyettes szerint felelős politikus nem láthat csak és kizárólag bürokratikus központot a BKK-ban.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Rogán: Spóroljon magán a főváros - 2012.02.03.
A belvárosi polgármester szerint adóemelések helyett beruházásokat kell halasztani vagy lemondani.

Az Index információi szerint nem csupán a 10 ezer forintos útdíj bevezetésének terve merült fel a fővárosi politikusok fejében, amikor a BKV 70 milliárdos adósságának rendezéséről tárgyaltak.

Úgy tudjuk, hogy Rogán Antal, V. kerületi polgármester – még az útdíjterv nyilvánosságra kerülése előtt – szűk körben azt is felvetette, hogy az ügy érdekében érdemes lenne megfontolni a Tarlós István hivatalba lépése után létrehozott Budapesti Közlekedési Központ Zrt. feláldozását is. Rogán érvelése szerint a Vitézy Dávid vezetésével működő BKK egy újabb bürokratikus központtá nőtte ki magát, sok pénzt emészt fel, de az elmúlt másfél évben valójában nem tudott úrrá lenni a BKV gondjain.

A külföldön tartózkodó Rogán Antalt kerületi titkárságán keresztül értük el. A polgármester nem cáfolta, hogy felvetette a BKK megszüntetését.

„Az, hogy Rogán Antal mondott-e egyáltalán olyat a BKK-ról, amit egyesek állítanak, sincs módom ellenőrizni, én csak azt tudom, hogy eddig a fővárosi közgyűlésben mind a BKK alapításának tervét, mind a szervezet valamennyi előterjesztését megszavazta” – ezt György István főpolgármester-helyettes nyilatkozta az Indexnek. György szerint felelősen gondolkodó fővárosi politikus nem állíthatja, hogy a BKK Zrt. bürokratikus központ lenne, hiszen mintegy 50 milliárd forint összértékű uniós fejlesztési támogatást szerzett a főváros számára, és számos beruházás megvalósításán dolgozik. György szerint a BKK-nak köszönhető mintegy két tucat, az előző ciklusból válsághelyzetben itt hagyott projekt megmentése is, többek között a Budapest Szíve 4 milliárd forintos és a Margit híd 6 milliárd forintos uniós támogatása múlott a szervezet beavatkozásán.

Az Index információi szerint a BKK Zrt. jelenleg 9 milliárd forintos éves költségvetéssel működik. A keretbe azonban az FKF Zrt-től átvett közútfenntartási feladatokra szánt 6 milliárd is beletartozik, valamint itt könyvelik a parkolási, teherautó behajtási díjakat és a taxidroszt-üzemeltetést.

Tarlós és Rogán között a hét elején alakult ki nyílt vita, miután a főpolgármester nyilvánosságra hozta az útdíj bevezetésével kapcsolatos javaslatot. A főpolgármester a már a javaslat bejelentéskor Rogánra tolta a felelősséget, Rogán szerint viszont a felvetés Tarlós és a BKK oldaláról érkezett.

Shopline

  • Fagyos tüzek
    Johanna Lindsey : Fagyos tüzek Ár: 2290 Ft − 20% Kedvezményes ár: 1832 Ft
  • Futótűz
    Suzanne Collins: Futótűz Ár: 3480 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2784 Ft

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés