Azok vannak jobb helyzetben, akik bankkártyával vásároltak jegyet, többen perre kényszerülhetnek.
A Malévnál hirtelen vészhelyzetről beszélnek, holott a kilenc lízingelt gép elszállítását napokkal ezelőtt meg kellett szervezni.
Egy fogyasztóvédő egyesület szerint minden hoppon maradt utasnak kártalanítás jár.
A légitársaság péntek hajnalban azt közölte: a kár minimalizálása érdekében döntöttek így. Úgy tudjuk, egy 30 millió eurós biztosítékot kellett volna ma kifizetni, erre már nem volt pénz.
Keserédes búcsú a magyar légitársaságtól. Nem csak a szépre emlékezünk.
Drágán lízingelt gépek repültek kevés utassal, a bevételnél többet költöttek csak anyagbeszerzésre, az adósság kamatai negyedévi bérköltséget vittek el.
Az átmenetet kell biztosítania az új cég megalakulásáig. A pénz bármikor elfogyhat, de nem kell félni.
Nem állították le a jegyvásárlási rendszert, a nemzetközi hálózat omlott össze.
A vezérigazgató szerint január végén elfogyhat a pénzük, bár a lízingcéggel sikerült megállapodni.
Az ügyfélszolgálatot háromszor hívtuk aggódó utasként, eljutottunk a minden okétól a nem tudjukig.
Napokon belül kiürül a kassza, földön maradhatnak a gépek. A cég nem kapott újabb állami pénzt, és lehet, hogy hamarosan a lízingelt Boeingeket is elveszíti. A kormány már elrendelte a légitársaság csődvédelmét.
Kedd este hat órától léptették hatályba a pórul járó utasokat mentő kormányrendeletet.
Se a flottabérlésről, se a tőkeemelésről nem döntöttek a pénteki részvényesi találkozón.
Az elszámoltatási kormánybiztos hivatala elkészítette a Malév vizsgálatának jelentését.
Keresik a fellebbezési lehetőséget a 100 milliárdos veszteséget okozó uniós döntés ellen.
A légitársaságot stratégiailag kiemelt jelentőségű céggé nyilváníthatják az esetleg felszámolás során.
Az olasz Alitalia és a görög Olympic is túlélt már egy hasonló csapást.
Brüsszel döntött: vissza kell fizetni a pénzt. Hogy ki fizet kinek és miből, még nem tudni, de a határozat a magyar légitársaság végét jelentheti.
A vállalat nem szeretné újabb három évre meghosszabbítani a kollektív szerződést.
5 milliárdot kap az állami légitársaság a költségvetésből.
Elég egy elvesztett EU-per, dolgozóival szűkmarkú cégek sora, egy félreszámolt kedvezmény, vagy az, ha nem oldódik meg a Malév helyzete, és újabb százmilliárdokkal romlik a költségvetés helyzete.
A fogyasztóvédők szerint az uniós szabályok előírják: minden pórul járt utasnak jár kártalanítás.