Finn cég nyerte a mentőautótendert
Négy ajánlattevő közül a finn Profile Vehicles lett a nyertes az Országos Mentőszolgálat 30 darab, úgynevezett B típusú mentőautójának (esetkocsijának) szállítására kiírt nyílt közbeszerzési eljárásban. Az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A kocsik becsült ellenértéke 459,5 millió forint volt, a nyertes 459,31 millió forintért vállalta a szállítást.
Január 30-án Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: az egészségügyi tárca 849 millió forintos támogatásából a szervezet 37 korszerű esetkocsit szerzett be, míg egy másik, 574,5 millió forintos forrásból 23 mentőgépkocsi beszerzése van folyamatban.
A 23 járművet a finn cég Magyarországon szereli össze. A Profile Vehiclesnek az új mentőket június végéig kell leszállítsa az OMSZ részére. Az új, rövid tengelytávú VW Crafter mentőgépkocsik elsősorban a kiöregedett Toyota Hiace mentők helyett állnak majd szolgálatba.
Ezeken felül az egészségügyi államtitkárság néhány hete újabb, 1,45 milliárd forintos forrást biztosított a mentőszolgálat számára, ebből a tervek szerint 60-70 mentőautó megvásárlására nyílik lehetőség. Továbbá tavaly december végén elindult az az európai uniós fejlesztési program is, amelynek 11,5 milliárd forintos forrásából egyéb fejlesztések mellett mintegy 200 mentőautót tud majd venni a szolgálat.
Mindez összességében mintegy 330 elöregedett mentőautó kiváltását jelenti, vagyis az Országos Mentőszolgálat flottájának több mint a harmada az elkövetkező időszakban újakra cserélődhet – mondta Győrfi.

