Magdolna
19 °C
35 °C

Orbán Viktor beszorult az időgépbe

2012.02.07. 20:35
Régen hallott, kiegyensúlyozott országértékelő beszédet mondott Orbán miniszterelnök kedden: határozott volt, de nem agresszív, komoly, de nem komor, néha viccelt, de nem hülyéskedte el, a hasonlatai ültek, el sem hadarta a szöveget, ahogy néha szokta. Csak éppen olyan volt, mintha az elmúlt másfél év meg sem történt volna.

Úgyis kiszivárogna, inkább gyorsan eláruljuk: a 2012-es miniszterelnöki évértékelő várható tartalmát latolgató cikkünkért megkaptuk a legrosszabb politikai jósnak járó, Lengyel Lászlóról elnevezett, rothadt pulóvert. Ez a cikk már abban készül. Kemény, a problémákat nem elkerülő, de alapvetően békülékeny, a konszolidációt sűrűn emlegető, a belpolitikától szinte teljesen mentes, helyette a várható gazdaságpolitikai lépésekkel foglalkozó beszédre számítottunk.

Politikai vonzalmaitól függetlenül talán minden elemzőt az a kérdés izgatott leginkább, hogy a leghűségesebb hívei előtt beszélő Orbán miként fogja kommunikálni a tábornak, hogy egy bő évnyi keménykedés után a legtöbb, neki és a Fidesznek fontos kérdésben kénytelen volt engedni az EU, az IMF és a nemzetközi közösség nyomásának.

Nemrég még lelkesen moszkvázta Brüsszelt

A válasz: sehogy. Ez a téma ugyanis gyakorlatilag teljes egészében kimaradt a keddi beszédből. Ha a hallgatóságból valaki egyéves kóma után magához térve jött volna el a Millenárisra, ki nem találta volna, hogy pár hónapja Orbán még moszkvázta Brüsszelt, és arról beszélt, hogy az IMF nekünk nem parancsol, most pedig éppen, ha nem is lelkes, de udvarias mosollyal éppen végrehajtja Brüsszel és a Valutaalap kemény hangú utasításait. A Magyarországot érő nemzetközi és főleg Európai kritikákat Orbán megemlítette, de az az elem tökéletesen hiányzott a beszédből, hogy a kormány ezeket kénytelen megfogadni és egy sor törvényt megváltoztatni. Mivel a téma nem került szóba, azt sem tudhatta meg a közönség, hogy mi történik, ha a nemzetközi szervezetek tényleg ragaszkodnak a kormány gazdaságpolitikáját valamiképpen szimbolizáló egykulcsos adó eltörléséhez.

Fotó: Huszti István
Fotó: Huszti István

Nyilvánvaló volt az is, hogy Orbánnak mondania kell valamit arról, hogy a külföldi nyomásra végrehajtandó változtatások mennyiben fogják megváltoztatni a magyar gazdaságpolitikát, és ezen keresztül a választók mindennapjait.

Nyilvánvaló volt, a politológusoknak meg az okoskodó szakértőknek. De nem egy gyakorló miniszterelnöknek. Orbán kedd délután ugyanis megmutatta, miért ő a kormányfő, és miért nem mondjuk mi.

Folyamatosan szocialistázott

A beszéde egyszerre volt konzervatív és forradalmi. Konzervatív annyiban, hogy jól ismert, a közönsége és általa kedvelt, bejáratott és szinte tökéletesen kimunkált paneleket vett elő. Aki az elmúlt két-három évben hallott vezető fideszest beszélni, bármikor folytatni tudta volna a 2002-es kormányváltáskor még jó ötven százalékon átadott, de 2010-re már nyolcvan százalék fölé kúszó államháztartási hiányról szóló eszmefuttatást. Vagy azt, ami arról szól, milyen felháborító bónuszokat vettek föl a magánnyugdíjpénztárak menedzserei.

Forradalmi volt az országértékelő annyiban, hogy Orbán talán még a híveket is meglepte azzal, hogy a tiszta beszédidő jó egyharmadában, ami hosszú húsz percet jelentett, folyamatosan szocialistázott.

A vállaltan, sőt büszkén populista bevezetés után, amiben kibontott egy Lincoln-gondolatot (a népből, a néppel a népért kell politizálni), megköszönte a „sok százezres” kormánypárti Békemenet tüntetőinek kiállását, illetve kedélyesen hangulatot teremtett (a politika nem a balettáncosok világa, az embernek előbb jut róla eszébe Muhammad Ali mint Aleszja Popova, valamint aki lónak állt, az húzzon), Orbán a beszéde harmincadik percéig, vagyis a feléig, megállás nélkül az MSZP bűneit és hibáit sorolta.

Gyurcsány a hibás

Nem volt ízléstelen, vagy félelemkeltő, logikusan fűzte össze a gondolatokat, az állításainak nagy részével Bartus Lászlót és Bolgárurat kivéve kevesen vitatkoztak volna, ügyesen és meggyőzően beszélt, a külföldi üzlettársaik szoknyája mellől átkozódó baloldaliak képe kifejezetten vicces volt, de ahogy teltek a percek, mintha a Millenáris közönségén is az látszott volna, hogy a szeretett miniszterelnökkel együtt bekerültek az időgépbe, ami visszavitte őket 2010-be. Ugyanezt, ugyanilyen jogosan, el lehetett volna mondani már 2009-ben is. De egy olyan, párját ritkítóan izgalmas, veszélyes és változatos év után, mint 2011, igazi avantgárd, sőt a közönséget nézve nyugodtan mondhatjuk, polgárpukkasztó gesztus volt mindenért Gyurcsányt okolni. Akinek persze nem hangzott el a neve.

21

Orbán ebben a szakaszban önkritikát is mutatott, a bankadóról és a magánnyugdíjpénztári befizetések einstandolásáról, azt mondta, nem ezek voltak „élete legelegánsabb lépései”, és hogy ezek „aligha kerülnek be a politika szépészeti tankönyveibe”, de szerinte mégis szükségesek voltak.

Fél óra után tért át Orbán a jövőre. Bár mi a „konszolidációt” vártuk, a „középosztály” lett a varázsszó, ami több tucatszor hangzott el az utolsó félórában.

Most még sokan rosszul járnak

Nyilván nem függetlenül attól, hogy a forint árfolyamát mélybe lökő Orbán–Matolcsy-gazdaságpolitika első körben a természetes politikai bázist érintette a legérzékenyebben, Orbán a 2012-ről szóló beszédszakaszban gyakorlatilag végig azt elemezte, hogyan lehet jó helyzetbe hozni a középosztályt. A válasz: a több munkát jutalmazó egykulcsos adórendszer fenntartásával. Azt a tényt, hogy az új adórendszerrel, a korábbi kormányzati ígéretek ellenére sokan rosszabbul jártak, azzal magyarázta, hogy amit most látunk, az még nem az igazi új rendszer, ami csak 2013 január elsejével kezd működni.

Arról nem esett szó, hogy mi a terv arra az esetre, ha az EU és az IMF mégiscsak kikényszerítik az egykulcsos rendszer feladását.

A szavazóbázis kiszélesítése végett szentelhetett Orbán több mondatot annak, hogy a középosztály és a leszakadók (akiket „szelíd hajlíthatatlansággal” kell visszavezetni a munka világába), illetve a középosztály és a nyugdíjasok érdekeit is össze lehet hangolni. A beszéd legpraktikusabb része az volt, amikor Orbán azzal fordult a középosztályhoz, hogy az azért tekintse szövetségesének nyugdíjasokat, mert azok szavazatai nélkül nem lehet meg a polgári erők parlamenti többsége.

Ütött balra, ütött jobbra

Teljesen új fideszes értelmezését adta Orbán az új alkotmánynak azzal, hogy annak lényege szerinte a költségvetési egyensúly alaptörvénybe foglalása. Orbán értelmezésében a külföldi bírálóknak valójában emiatt volt bajuk az alaptörvénnyel, a bírálók ugyanis el szeretnék adósítani Magyarországot, amit az alkotmány nem enged. (A fideszes alkotmányt különféle európai országok jobb és baloldali politikusai, illetve az amerikai kormány bírálták.)

IMG 9079

A beszéd vége centrista hitvallás volt, Orbán egyszerre szidta a profitot kimentő külföldi tőkét és a munkahelyeket létrehozó multikat, egyszerre mondta, hogy ne a pénzügyi-gazdasági-politikai elit, hanem a középosztály mondja meg, mi legyen az országban, és azt, hogy az elitre azért szükség van. Egyszerre ütött a Fidesztől balra – aki tőlük balra áll, az bárkinek eladna bármit – és a jobbra állókra, akik szerinte senkivel sem képesek megegyezni.

Senki nem kérheti számon

A végén megéljenezte az Európai Parlamentben a magyar kormány mellé álló Litvániát és Lengyelországot, méltatta a misztikusan nagy teljesítményekre képes Ázsiát, majd, feltételezem, az idősebb rajongók kedvéért, megpróbálta megfejteni, mi a magyarok titkos mozgatórugója, ami néha megdöbbentő teljesítményre tesz képessé minket. Bántja az igazságérzetünket, hogy a történelem sokszor olyan keményen bánt velünk, ez a hajtóerő, szólt a válasz, ami remélhetőleg kizárólag az idős, vallásos, a párt spektrumának történelmi jobbszélét alkotó Orbán-rajongókra igaz.

Szintén a fundamentalista szavazótábornak szólhatott az a búcsútanács, hogy ne törődjünk európaiak okoskodó aggodalmaskodásával.

Orbán tehát azt a megoldást választotta, hogy profi, kockázatmentes, de az aktuálisan legégetőbb kérdéseket óvatosan elkerülő beszédet mondott. Egy biztos: ebből a szövegből a legkukacosabb ellenfele sem kérhet rajta később számon semmit.