Az antifasiszták és a gárdatagok is megemlékezést tartottak

2012. február 12., vasárnap 19:18

Az antifasiszták szövetsége a fasizmus második világháborús áldozataira, a Magyar Nemzeti Gárda a kitörés napjára emlékezett vasárnap Budapesten.

A fasiszták második világháborús civil áldozataira emlékezett több szervezet, párt, valamint magánszemélyek Budapesten a XIII. kerületi Duna-parti Mártír Emlékműnél. Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták - Összefogás a Demokráciáért (MEASZ) elnöke az egybegyűlt két-háromszáz fős megemlékező csoport előtt arról beszélt, hogy a második világháborúba egy szélsőjobbra hajló politika sodorta  Magyarországot. Mint mondta, napjainkban sem mennek jó irányba a dolgok, és ebből a szempontból február 1-je határkő, amikor a „mai kormánypolitika tudatosan a szélsőjobb kezére adott egy színházat", ami miatt a MEASZ továbbra is tiltakozik.

Az áldozatok emlékére a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) képviseletében Lazarovics Ernő mondott gyászimát. A koszorúzók, illetve a megemlékezők között volt Tóth József, a XIII. kerület polgármestere, Szanyi Tibor és Horváth Csaba szocialista politikus, továbbá a Nagy Imre Társaság, a Holokauszt Emlékközpont, az SZDSZ és a Munkáspárt képviselői. Az emlékműnél fejet hajtottak és koszorút helyeztek el a belorusz és a lengyel nagykövetség képviselői is.

A kitörés napjára emlékezett a Magyar Nemzeti Gárda vasárnap Budapesten, a XII. kerületi Turul szobornál. A mintegy harminc gárdatag és körülbelül ugyanennyi érdeklődő arra emlékezett, hogy 1945. február 11-én budai Várban rekedt német és magyar katonák megpróbáltak kitörni a szovjet hadsereg ostromgyűrűjéből. Ináncsi József, a Magyar Nemzeti Gárda országos vezetője rövid beszédében a védők bátor küzdelmét, a hősi halált halt, illetve az ostromot átélt katonákat méltatta.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés