Cikinek tartja Schmitt ügyét a Fidesz, ezért hallgat róla

2012.02.13. 17:24

Schmitt Pál köztársasági elnökkel kapcsolatban felmerült plágiumgyanút annyira kellemetlennek tartják a Fideszben, hogy egyelőre a párt semmilyen fórumán nem került szóba az ügy, állította az Indexnek több fideszes forrás.

A Fidesz múlt heti háromnapos egri frakcióülésén sem volt téma a plágiumgyanú. Egy fideszes képviselő ezt azzal magyarázta: ha egy képviselő nyíltan rákérdezett volna arra, hogy mi a véleménye Orbán Viktornak az ügyről, a kormányfő valószínűleg a téma érzékenysége miatt kitért volna a válaszadás elől. A képviselő szerint Orbán a véleményét négyszemközt mondaná el Schmittnek, nem pedig a frakció előtt.

Egy befolyásos fideszes politikus szerint egyelőre a Fidesz elnökségi ülésén sem vitatták meg az ügyet. A forrás azt mondta: nyilvánvalóan ciki az ügy, így senki sem akar beszélni róla. A politikus szerint egyelőre forgatókönyv sem készült a párton belül arról, hogy mi történjen, ha Schmitt kénytelen lenne lemondani az államfői posztról. Sőt egyelőre még alternatív jelöltekben sem gondolkodott a párt vezetése, állította a forrás.

Több kormánypárti politikus szerint azonban egymás közti informális beszélgetéseken szóba került a plágiumgyanú. Egy kormánypárti képviselő hétfőn arról beszélt, hogy szerinte Schmittet tisztázni fogja az egyetemi vizsgálat.

Egy fideszes képviselő pedig az egri frakcióülés előtt az Indexnek azt mondta: nagy a valószínűsége annak, hogy Schmittet az egyetemi vizsgálat után megfosztják a doktori címétől. A politikus szerint ez azért fontos kérdés, mert a Fideszben eddig az volt a szokás, hogy aki balhéba keveredett, az lemondott a posztjáról. A forrás példaként Nódrádi Lászlót, az első Orbán-kormány közlekedési miniszterét említette, aki egy közlekedési baleset után 2000 novemberében lemondott a posztjáról.

Balázs József fideszes képviselő viszont nem mondott le a parlamenti mandátumáról miután tavaly nyáron nyilvánosságra került egy olyan felvétel, amely szerint pénzek megvonásával fenyegette meg a később Gyöngyöspata polgármesterévé választott jobbikos jelöltet.

A Fidesz hivatalos megnyilatkozásai is arra utalnak, hogy a párt egyelőre kerüli a kérdést. A Fidesz sajtóosztálya a szerdai frakcióülés előtt, az Index cikkére reagálva azt közölte: „a frakció véleménye szerint egy tudományos munkát nem politikusoknak, hanem a témában jártas szakértőknek kell minősíteni”. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője pedig az ügy kirobbanása után „bulvárkacsának” nevezte a plágiumgyanút.

A hvg.hu januárban arról írt, hogy Schmitt 1992-ben írt doktori disszertációjának nagy része szinte szóról szóra megegyezik egy bolgár sportkutató által még a nyolcvanas években írt tanulmány szövegével. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) még aznap visszautasította a cikk állításait.

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának (TSK) dékánja január végén jelentette be, hogy létrejött a köztársasági elnök kisdoktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság. A bizottság vizsgálatának eredménye március 28-ára készül el.