A Pedagógusok Szakszervezete megsemmisíttetné a szakképzési törvényt

2012.02.27. 14:18

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint ellentétes az alaptörvénnyel a szakképzési törvény, ezért az egész jogszabály visszamenőleges hatályú megsemmisítését kezdeményezi. Az érdekvédelmi szervezet honlapján hétfőn közzétett, Paczolay Péternek, az Alkotmánybíróság elnökének címzett levél szerint bizonytalan az államosítás menete, az önkormányzati szerepvállalás lehetősége. Félő, hogy az átalakítás nagyfokú intézményátszervezéssel, bezárással, elbocsátásokkal valósul meg, írták.

Szerintük a szakképzésről szóló törvény a köznevelési törvényhez kapcsolódva átalakítja a szakképzésben résztvevő iskolák, a szakközépiskola és a szakiskola felépítését. Az erről a kérdéskörről rendelkező passzusok 2012. szeptember 1-jén lépnek hatályba, írták. Ezek a rendelkezések szerintük sértik az alaptörvénynek a jogállamiságra vonatkozó előírásait, mert nem biztosítanak kellő időt ahhoz, hogy a fenntartó és az intézmények az átalakításhoz szükséges intézkedéseket megtegyék.

Kitértek arra is, hogy a szakképzés átalakítása és új rendszere erősen korlátozza a kollektív tárgyaláshoz és fellépéshez, valamint a tájékozódáshoz és konzultációhoz való jogot. A PSZ problémásnak tartja a tanulószerződésekre vonatkozó passzust is.

Az állami intézményfenntartás rendszerében az érdekegyeztetés rendszere nem szabályozott, a szakszervezeti működés feltételei bizonytalanná válnak, a szakszervezeti tagság vállalásának kockázata megnő - sorolta kifogásait a PSZ.

Szerintük a szakképzésről szóló törvény országgyűlési eljárása során a képviselők nem kapták meg a szükséges információkat arról, hogy a szakképzés rendszerének átalakítása milyen gazdasági, társadalmi következményekkel jár, ezzel sérült a Házszabály is.

A PSZ február elején is alkotmányjogi panasszal élt az Alkotmánybíróságnál, akkor azt kérte, a testület állapítsa meg, hogy a köznevelési törvény ellentétes az alaptörvényben foglaltakkal, és semmisítse meg a jogszabályt.