Lázár mégis felfedné az ügynökaktákat

2012.02.27. 16:26
Nyilvánosságra kell hozni az ügynökaktákat a Fidesz frakcióvezetője szerint. Lázár János jelezte azonban, hogy ezzel az álláspontjával kisebbségben van a kormánypárti képviselőcsoportban.

Azzal kapcsolatban, hogy az Országgyűlés többsége múlt hétfőn elutasította az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló LMP-s törvényjavaslat tárgysorozatba vételét, Lázár János hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a Fideszben nagy vita van arról, hogy egy illegitim társadalmi-politikai rendszerben megszerzett információk kinek a tulajdonát képezik, vagyis kié az adat: az államé, vagy azé, akiről információt gyűjtöttek.

01
Fotó: Barakonyi Szabolcs

"Én abba a csoportba tartozom – kisebbségben vagyok a Fidesz-frakcióban –, aki azt mondja, hogy minden adatot nyilvánosságra kell hozni, még akkor is, ha ez egyébként személyiségi jogokat sért" – mondta a frakcióvezető, hozzátéve, hogy egy másik csoport szerint az információk az állam tulajdonát képezik, míg vannak, akik szerint az érintettet illeti meg az adat, vagyis a rá vonatkozó, törvénytelenül gyűjtött információkat vehesse magához, vihesse haza, mert az csak rá tartozik.

Az LMP előterjesztését azért nem támogatták – közölte –, mert azt szakmaiatlannak tartják, ugyanis nemzetbiztonsági kockázattal járna, ha a katonai titkosszolgálatok ilyen típusú adatai napvilágra kerülnének.

A múlt hétfői szavazáskor az LMP-s indítvány tárgyalását az ellenzéki pártok támogatták, a kormánypárti képviselők többsége azonban ellenezte. Tizenkilenc fideszes és öt kereszténydemokrata politikus – köztük Balog Zoltán államtitkár, Bencsik János, Gulyás Gergely és Hoffmann Rózsa – ugyanakkor igennel szavazott, 28 kormánypárti politikus – mások mellett Halász János államtitkár és Wittner Mária – pedig tartózkodott.

Az LMP képviselői – mint közölték – tiltakozásul fideszes kötődésű közéleti személyiségek és kormánypárti országgyűlési képviselők egykori fedőnevét mutatták fel tábláikon. Az LMP-s Schiffer András, a törvényjavaslat előterjesztője az indítványról korábban elmondta: pártja teljes egészében megismerhetővé tenné az 1989 előtt készült állambiztonsági aktákat. A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a diktatúra titkai egyben a demokrácia titkai is legyenek.