Kiterjesztették a vádat Gáspárék ügyében

2012.03.05. 15:12
Az eredeti vádban szereplőnél nagyobb adóhiány mutatható ki Gáspár Győző és társai adócsalási ügyében, ezért az ügyészség kiterjesztette a vádat.

Gáspár Győzőt és feleségét az RTL Klub Győzike show című műsora kapcsán 22,2 millió forintos adócsalással vádolják. Perük tárgyalását szeptemberben kezdte meg a Salgótarjáni Városi Bíróság.

Bóna Gyula ügyészségi szóvivő elmondta: a bírósági szakban a védelem nem fogadta el a nyomozás során készített igazságügyi adó- és könyvszakértői véleményt, ezért új szakértő kirendelését indítványozták.

A bíróság által kirendelt új szakértő véleménye az eredeti – a vád alapjául szolgáló – szakvéleményben foglaltnál nagyobb adóhiányt mutatott ki.

A bírósági meghallgatáson a korábban eljáró szakértő elfogadta az új véleményt, a Salgótarjáni Városi Ügyészség pedig az eredeti vádirat tényállását és minősítését is módosítva, kiterjesztette a vádat, mert úgy találta, hogy a vádlottak más bűncselekményekben is bűnösek, mint amelyek miatt korábban vádat emelt.

Gáspár Győzőt most már kétrendbeli, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, valamint ezen ügyekben bűnsegédként is, továbbá kisebb kárt okozó csalás és kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétségével vádolják.

A másodrendű vádlottat, Gáspárné Balla Beátát is vádolják már bűnsegédként is az adócsalások bűntettében.

Az ügy harmadrendű vádlottja bűnsegédként Bangó Attila. A házaspár az ő Zseri Hungária Kft. nevű cégének közvetítésével vette fel a honoráriumot a tévécsatornával kötött színlelt szerződés alapján.