Közkegyelmet kaptak az LMP-tüntetés résztvevői

MTI/Index
2012.03.05. 18:11
A Jobbik kivételével nem vett részt az ellenzék azon a szavazáson, ami a decemberi, parlament előtti tüntetés résztvevőinek adott kegyelmet. Köszönetet mondtunk Lengyelországnak és Litvániának, mert kiálltak mellettünk, amikor bántottak minket. Jelentést kell tenni arról, hány jogsértő rendőr szolgál ma is. Miről szavaz hétfőn este a parlament?

A Jobbik nem adott volna közkegyelmet

A parlament hétfőn elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely közkegyelmet ad mindazoknak, akik ellen büntetőeljárás indult az LMP tavaly december 23-i, az Országház épülete körül tartott demonstrációjában való részvételük miatt.

A Ház igen 226 igen szavazattal, 40 nem (mind jobbikos) ellenében és 3 tartózkodás (két fideszes és a független Molnár Oszkár) mellett fogadta el a nyolc kormánypárti politikus - köztük Lázár János fideszes és Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető - által kezdeményezett indítványt. Az LMP, az MSZP és a DK függetlenjei nem vettek részt a szavazáson.

Eszerint nem indítható, illetve nem folytatható büntetőeljárás azok ellen, akik 2011. december 23-án a Parlament bejáratainál - az aznapra tervezett szavazások elleni tiltakozásul - leláncolták magukat. Mentesül továbbá a büntetés végrehajtása, valamint a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mindenki, aki ellen ezért személyi szabadság megsértése miatt szabtak ki büntetést. A közkegyelem kiterjed a tiltakozó akcióval összefüggésben elkövetett szabálysértésekre is.

A kormányoldal kezdeményezését a december 23-i megmozdulást szervező LMP, valamint az ahhoz később csatlakozó Demokratikus Koalíció (DK) és MSZP is visszautasította, mondván, nem kérnek kegyelmet. Képviselőik nem is vettek részt a hétfői szavazásban.

Köszönet a lengyeleknek és a litvánoknak

Határozatban mondott köszönetet az Országgyűlés lengyel és litván civileknek, valamint politikusoknak "a magyarországi átalakulást érő nemzetközi bírálatokkal szembeni" állásfoglalásukért.

A külügyi bizottság két előterjesztését 275 igen és 40 nem, illetve 276 igen és 42 nem szavazattal fogadta el hétfőn a Ház. A kormánypárti képviselőkkel szavazott a Jobbik, az LMP nem vett részt a szavazáson.

A litván parlament, a seimas képviselői január közepén nyújtottak be a Magyarország szuverenitása melletti kiállásról szóló határozattervezetet a törvényhozásnak.

Ugyancsak másfél hónappal ezelőtt Donald Tusk lengyel miniszterelnök azt mondta: politikai támogatást nyújt Lengyelország a magyar kormánynak. Néhány nappal később, január 21-én pedig több százan vettek részt a Magyarországot támogató szimpátiatüntetéseken a varsói magyar nagykövetség előtt és más lengyel nagyvárosokban.

Elfogadták a 2010-es médiahatósági beszámolót

A 2010. évi médiahatósági munkájáról szóló beszámolót is elfogadta az Országgyűlés. A beszámoló - amelyet 234 igen szavazattal, 92 nem szavazat mellett fogadta el a Ház -, az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT), valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2010. évi tevékenységét egyaránt érinti. Az ellenzék (és vélhetően tévedésből két koránypárti képviselő, Firtl Mátyás és Láng Zsolt) egységesen nemmel szavazott.

A médiatanács által beterjesztett dokumentumban a többi közt az szerepel, hogy az ORTT az adott évben május 14-éig működött, az új törvényi szabályozás alapján felálló médiatanács pedig október 12-én kezdte meg működését. A jogelőd testület határozatképtelensége miatt öt hónapon át szünetelt a döntéshozatal, a médiatanácsnak azonban sikerült az ügyhátralékot három hónap alatt feldolgoznia - szerepel a dokumentumban.

Jogsértő rendőrök a testületben

A kormánynak április 15-ig jelentést kell készítenie arról, hogy a 2006 őszén bizonyítottan törvénytelenül fellépő rendőrök, valamint az intézkedéseket irányító rendőri vezetők közül hányan szolgálnak ma is a rendőrség állományában. A dokumentumnak arra is ki kell térnie, hogy közülük a kormányváltás óta hányan láttak el, illetve töltenek be jelenleg rendőrségi vagy állami vezetői feladatot, beosztást.

Az erről szóló, az Országgyűlés emberi jogi bizottsága által kezdeményezett, és Balsai István miniszterelnöki megbízottnak a 2006. őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló jelentéséhez fűzött módosító indítványt hétfőn a kormánypártok mellett a Jobbik és az LMP is megszavazta a parlamentben. Az MSZP-s és a Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselők viszont nem vettek részt a voksolásban.