új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kormánykörökben sem maradt észrevétlen, hogy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos milyen hatékonyan derítette fel az előző rezsim visszaéléseit és gazgasági bűnözők seregeit juttatta rács mögé. Az eredményes politikust Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn reggel a Sándor-palotában a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárává nevezte ki. Budai emellett megtartja korábbi pozícióját is.

    Budai (a képen balra) kinevezve
    Budai (a képen balra) kinevezve
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Meddig tart még a kormányzat népnyúzása? - ez a címe Gúr interpellációjának. "Egyre drágább és nehezebb az élet Magyarországon". Köszönti a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket nevű szervezet képviselőit, akik vendégként jöttek el a mai ülésre.

    A közmunkások 20 ezer fointtal, a közmunkát sem kapók 6 ezer forinttal keresnek kevesebbet mint az MSZP-kormány idején, pedig azóta drágább lett az élet.

    11
  • "Önök elvesznek és nem adnak az embereknek". Egyre nehezebb az élet, és még a megtakarításokat is elkobozták (magánnyugdíjpénztárak). Mol-részvényekre bezzeg volt 500 milliárd forint.

  • "Távol tartotta magát a tények tolakodó közelségétől" - oktatja ki Cséfalvay Zoltán gazdasági államtitkár Gúrt. Jelzi, hogy többen dolgoznak a közfoglalkoztatásban és a magánszférában mint korábban, csak az állami alkalmazottak száma csökkent. Miközben az EU-ban nő a munkanélküliségi ráta, itthon egy kicsit csökkenőben van.

    12
  • Az államtitkár elmondja újra, amit ma már Veresnek is elmondott: többet költ a mostani kormány közmunkára mint az előző. A 47 ezer forinthoz pedig egy csomó szociális támogatás is járhat, vagyis nem kell ennyiből megélni. És a rezsi is lassabban emelkedik mint a baloldali kormányok idején. Szerinte Gúr egymillió feletti fizetésével ne akarja magát kisembernek kiadni.

    Gúr nem fogadta el a választ, a parlament igen.

  • Milyen megfontolások alapján különböztetik meg a hasonló helyzetben lévõ kórházak, szakmailag egyenértékû szülészeti osztályok stábjait egymástól az egészségügy intézményrendszerének átalakítása során? - ez Gyenes Géza (Jobbik) interpellációjának címe.

    Gyenes szerint szakmai szempontoktól eltekintve döntött egyes szülészetek bezárásáról, például Gyöngyösön.

    14
  • Szócska Miklós államtitkár válaszában lépcsőzetes átalakításról, biztonságos és jó minőségű ellátásról beszél, és az állami szerep növeléséről.

    Felmért kapacitások és megvizsgált betegutak máris vannak. És intézmény nem szűnik meg, legfeljebb funkcióváltás lehet. Ugyanakkor májusig lesznek csak döntések az átszervezésekről, úgyhogy addig még semmi sem végleges.

    Igazságosabb, jobb rendszer a kormány célja, Szócska számít Gyenes észrevételeire a továbbiakban is. Gyenes nem fogadta el a választ, a parlament igen.

    13
  • "Hogyan változik a felsõoktatásról szóló hazai és nemzetközi kommunikáció Hoffmann Rózsa államtitkár asszony brüsszeli látogatása után?" - ezzel az interpellációval fordult Michl József (KDNP) Hoffmann Rózsa (KDNP) államtitkárhoz. Általában a kormánypárti interpellációkat nem közvetítjük.

    15
    Fotó: Huszti István

    Most csak jelezzük, hogy Hoffmann válaszát úgy kezdte, hogy örült a kérdésnek, Michlt pedig megnyugtatta a válasz. A lényeg, hogy Brüsszelben is megértsék, "ez nem röghöz kötés".

    16
  • Mi lesz a Képcsarnok kiállítóhelyeinek jövõje? - kérdei L. Simon László (Fidesz). Ez is kormánypárti interpelláció, L. Simon vizsgálatot akart, a kormány rajta van, mindenki örült a végén.

    17
  • Azért hallgat a kormány az IMF tárgyalásokról, hogy ne szembesüljenek az emberek a kiszolgáltatottságuk fokozódásával? - kérdezi Scheiring Gábor (LMP). szerinte azért nem tudni semmit a tárgyalásokról, mert a kormány nem akar az IMF feltételeiről beszélni, annyira kellemetlenek azok.

    19
  • Fellegi Tamás szerint nincs csend, január óta folyamatos a konzultáció arról, hogy minél hamarabb elkezdődjenek a tárgyalások - és azok addigra elő is legyenek készítve.

    Most a magyar kormány arra vár, hogy az EU válaszoljon a kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatos magyar válaszokra. Utána még az EKB-val is egyeztetni kell.

    Vagyis most a hitel feltételeit latolgatni nem aktuális, még a formális tárgyalások feltételei sem tiszták.

    20
  • Minden olyan feltételt elfogadunk, ami jót tesz a magyar gazdaságnak, de a magyar szuverenitást sértő feltételeknek nem megy alá a kormány - ígéri Fellegi hosszabb távon. Emlékeztet, hogy a fiskális unió magyar kezdeményezésre nem vonatkozik az eurózónán kívüli tagállamokra, mutatva, hogy a kormány mennyire jól tárgyal amúgy más dolgokról.

    Scheiring szerint a magyar kormány elvesztette a mozgásterét. Szeretné, ha lenne a kormánynak listája arról, hogy tételesen mit hajlandó elfogadni és mit nem, a választ ő nem fogadta el, de a parlament igen.

  • "Világraszóló FIDESZ produkció: a csõdbe vitt MALÉV!" - ez a címe Simon Gábor (MSZP) felszólalásának. "Sikerült Magyarországot ilyen módon lesöpörni a térképről" - mondja, több ezer család megélhetése került veszélybe. Már a Malév leányvállalatainál is megkezdődtek a leépítések. Kormányzati segítséget várnak a 18. kerületi volt malévosok, mondja helyi képviselőként.

    21
  • Cséfalvay Zoltán államtitkár arra emlékeztet, hogy a Malév azért ment csődbe, mert az Európai Bizottság az MSZP kormány alatti állami támogatásokat törvénytelennek minősítette. Ezután felsorolja munkájukat elvesztett dolgozókra vonatkozó törvényeket. A kormány a lehetőségeihez mérten mindent megtesz.

    Simon nem fogadta el a választ, de a parlament igen.

  • Itt a piros, hol a piros? - avagy trükkös próbálkozások az egészségügyben - ez a szocialista Tukacs István felszólalásának a címe. Arról beszél, hogy nem várhat a bérfejlesztés az egészségügyben, mert olyan rossz a helyzet, hogy már az ellátás minőségét veszélyezteti. A csipszadó és az uniós források nem alkalmasak arra, hogy hosszú távon megoldják az egészségügy anyagi problémáit.

    22
  • Halász János államtitkár válaszol, szerinte elkésett Tukacs, mert hat éve kezdett volna elmondania ezt az interpellációt. Hiszen pont a szocialisták tették tönkre az egészségügyet! - méltatlankodik. A betegeket vizitdíjjal sarcolták és 250 milliárdot vontak ki az ágazatból, az volt az igazi itt a piros hol a piros hazárdírozás.

    Egyébként pedig a kormány lépésenként építkező folyamattal akar javítani az egészségügyiek anyagi helyzetén. Tukacsnak pedig Hunvald, Gyurcsány és Zuschlag válaszoljon.

    Tukacs emlékeztet az 50 százalékos béremelésre az egészségügyben, még a Medgyessy-kormány idejéből. Nem fogadja el Halász válaszát, a parlament viszont igen.

    23
  • Hogyan segíti elõ a kormány, hogy a gyermekek napközbeni ellátása minél több család számára elérhetõ legyen? - ezt Dúró Dóra (Jobbik) kérdezi. Nemzetközi összehasonlításban nagyon kevés gyereknek jut napközi ellátás Magyarorszőágon. Ehhez képest a kormány fizetőssé tette a bölcsődéket. Dúró is a kormány orra alá dörgöli a 47 ezer forintot. Szerinte különösen a cigány gyerekeket kellene bölcsődézni, hogy jobban szocializálódjanak. Az is fontos lenne, hogy a nők dolgozhassanak, ehhez is bölcsőde kell.

    24
  • Halász János válaszol Duró Dórának is. Nem a bölcsődékről, hanem általában a gyermekek után járó kedvezményekről beszél, hogy miket tett a kormány (Gyes megint három év, családi adókedvezmény stb).

    A kormány közben elkötelezett a bölcsődék fejlesztése iránt is, lesz majd forrás az Új Széchenyi tervből, családi napközik is pályázhatnak. Korszerűsítenek és bővítenek. A bölcsődei térítési díjakról viszont az önkormányzatok dönthetnek, és a családok harmadától nem is lehet pénzt kérni.

    Duró nem fogadta el a választ, a parlament igen.

    25
  • Jönnek az azonnali kérdések. Orbán Viktor is válaszol majd!

  • Hol volt a fejlesztési miniszter? - kérdezte volna a szocialista Józsa István Németh Lászlónét, de mivel ő nincs most itt, és Fónagy Jánost helyettesként nem fogadta el Józsa, ezért a kérdés függőben maradt.

    Hol volt a fejlesztési miniszter 2? címmel ugyanez még Burány Sándorral, illetve Hol volt a fejlesztési miniszter 3? címmel Kovács Tiborral is megtörtént, minden szocialista megvárja, amíg a fejlesztési miniszter ráér.

  • Göndör István (MSZP) a belügyminisztertől azt kérdezi, hogy a köztársasági őrezred vagy a terrorelhárítási központ javasolta-e bárkinek is az ideiglenes védelmét a közjogi méltóságokon kívül.

    Az őrezred nem tett ilyen javaslatot, mondta Kontrát Károly államtitkár a miniszter helyett.

    Göndör úgy tudja viszont, hogy volt ilyen eset. Több erről nem derült ki.

    26
  • A jobbikos Balczó Zoltán Orbán Viktortól kérdezi, hogy "Miért nem lép fel a kormányzat a mezőgazdaságban működő maffiacsoportok ellen?"

    Balczó Ángyán József lemondott vidékfejlesztési államtitkár levelét olvasta fel.

    27
  • Orbán szerint a beazonosítható visszaéléseket elkövetők ellen három dolgot is tett a kormány: illegális állatkereskedőket buktattak le; nekimentek az ágazat ÁFA-csalóinak, itt EU-s engedélyre van szükség; és az élelmiszerhamisítók ellen is hadat üzent a kormány.

    Az állami földeket pedig csak helyben lakó, állattartó gazdák bérelhetnek korlátozott mértékben.

    28
  • Viszontválaszában Balczó azt mondja, hogy Orbán nem a lényegre válaszolt és elárulta a családi gazdálkodókat. Felcsúton is a Puskás Akadémia vezetője szerzett földeket.

    Orbán szerint Balczó tájékozódjon jobban Felcsút esetében. Egyébként pedig ahol föld van, ott vita is van. Ahol konkrét gyanú van, ott szóljon Balczó. Egyébként nő a kisbirtokok aránya most éppen Magyarországot. Nagybirtokra is szükség van, az arányoknak kell még tolódniuk a kis- és középbirtokok javára. Orbán kéri balczót, hogy néhány hónap múlva térjenek vissza az ügyre.

  • "Fideszes klientúraépítés az állami földekkel - ez a kormány is kisemmizi a családi gazdálkodókat?" - ezt az elempés Szabó Rebeka kérdezi. Ezzel mintegy folytatja Balczó felszólalását.

    Szabó a földbérletek problémáit sorolja, szerinte a helyben élő családok helyett a kliensek szereznek bérleti jogokat. A pályázatokkor indoklás nélkül kisemmizik a helyieket.

    29
  • Budai Gyula még csak ma lett földművelési államtitkár, de máris válaszolhat. Szerinte Szabó Rebeka fantomokat kerget, bizonyítékok nélkül zöldbárózik és oligarcházik mindenki.

    Budai látta, hogyan építettek a pályáztatáskor klientúrát a szocialisták, de most egyetlen konkrét gyanú sincs, semmi sem igazolt a vádak közül. "A pályázók közül nem nyerhet mindenki" - hívja fel a figyelmet. Budai meghívta Schiffert és Szabót az irodájába, haol megmutatja, hogy ki épít klientúrát és ki nem.

    30
  • Szabó Rebeka szerint a Nemzeti Földalap honlapján jól látszik, hogy kik nyernek a pályázatokon. Nem a helyi gazdálkodók, hanem nagy cégek igazgatósági tagjai, és azok rokonai. A pályáztatási pontrendszer nem átlátható, és vidéken sok szavazatot veszt majd a Fidesz.

    Budai erre azt mondja, hogy ő már felülvizsgált gyanús szerződéseket, csak azokat az MSZP-kormány alatt kötötték.

  • Bánki Erik fideszes képviselő azt nem érti, hogy "Mi lesz a megyei sportigazgatóságok sorsa?" A megyéktől elvették az erre szánt pénzt, de nincs aki most például a diáksportot szervezné.

    31

    Czene Attila államtitkár szerint ez helyi feladat, amit az önkormányzatoknak kellene ellátniuk.

    Bánki erre nem látja a pénzt, személyes közbenjárást kér Czenétől. Az államtitkár viszontválaszában prioritást érzékel.

    32
  • Mi lesz veletek, háziorvosok? - kérdezi a szocialista Garai István Levente. Szerinte a forráshiány, a gyógyszerfelírási szabályok és egyéb átszervezések rontja a bizalmat a háziorvosokban. 800 háziorvos már 70 éves elmúlt, a fiatalok elvándorolnak.

    33

    Szócska Miklós államtitkár válaszolt, aki sorol korábbi kormányzati intézkedéseket, például hogy a csipszadóból fizetést emeltek az egészségügyben. Jelzi, hogy a munkája olyan nehéz, mint Chilében volt a bányamentőké: az MSZP ugyanis katasztrofális helyzetben hagyta az egészségügyet.

    34
  • Mirkóczki Ádám (Jobbik) Orbántól kéri számon az ügynöklisták nyilvánosságra hozását. Magyarország az utolsó posztkommunista ország, ahol az ügynökök ügye feltáratlan. A Fidesz korábban az MSZP-vel nagykoalícióban, most pedig egyedül védi a kommunista ügynököket. "A gyávaság fedőneve a Fidesz?" - kérdezi Orbántól.

    35