Habzsolta a szarvasgombás lekvárt a magyar

Ha Nyugat-Európa az a hely, ahol öltönyös juppik rozéfröccsöznek a gyepen, és jól szituált óvodások kacsáznak a dísztóban, akkor Magyarország az utóbbi tíz évben kétségkívül nyugat-európaibbá vált. A Millenáris park hétvégenként erős masszába gyúrja az orbáni értelemben vett középosztályt - a fukszos vállalkozótól Pokorni Zoltánig – mindenki nagy lelkesedéssel emelentyűzgeti a parkba kiállított szövetséges japán gyár autóját, szappanbuborékot fúj a Csodák Palotájában, vagy csak magatehetetlenül heverészik a füvön.

Jobb helyre szervezni a Kézműves Magyar Ízek Vásárát nem is lehetett volna. Az utóbbi éveket átitató úgynevezett gasztroforradalom – ami annyit jelent, hogy a fogyasztók közül páran felismerték, ami többe kerül, néha jobb is - fesztiválok egész sorát szülte szerte az országban, a magyar ízek vásárát például tavaly indították útjára, a mostani, - péntektől vasárnapig tartó rendezvény - pedig mindjárt a harmadik a sorban.

A Schmittné Makray Katalin és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter védnöksége alatt, Borbás Marcsi háziasszonykodásával meghirdetett vásár nagy állami hátszélre valójában nem is szorult volna, a piaci kereslet fizikailag is tapintható volt, hosszú sorok álltak a jegypénztár előtt, hogy aztán csaknem 2000 forintért bejuthassanak a termelői piacra vásárolni.

A rendezvény szervezői több mint 5000 ízt ígértek, mi azonban egy kézműves meggysör és egy birspálinka után elakadtunk a számolásban, másfél órán keresztül bolyongtunk a biopultok között. Így sem sikerült minden standot végigjárni, a mézpergetés és csokinyúl-öntés bemutató mellett például úgy mentünk el, mintha ott sem lett volna és az is csak utólag, a prospektusból vált világossá, hogy az élelmiszereket Magyarország és a határon túli magyarlakta régiók szerint csoportosították.

A két szinten kirakodott pultokon dominált a mangalica, a szürkemarha és a sajt, de akadt bőven kézműves fagylalt, csokoládé, méz, tea, pástétom, bor és pálinka is, valamint ezek keveréke, mi barackpálinkás sajttal, rozmaringos mustárral, kacsa- és libakolbásszal, valamint szarvasgombás pesztóval laktunk jól, de hosszan szemeztünk a vízibivalyszalámival, a magyar kaviárral, a fehérszarvasgombás lekvárral és a tufapincében érlelt sajttal is.

Az óvatlan, magyar ízekre éhes vevőkre persze egy ilyen vásáron bármit rá lehet sózni: a fenyőrügyszörpök és köményes csokoládé-magyarországokkal körbevett, díszmagyarba öltözött, Darányi Ignác-bajszú termelők még a fagyasztott töltött káposztát is olyan jóízűen kínálták, mintha azt maga Schmittné Makray Katalin főzte volna egy torockói lakodalomba.

A rendezvény leggyengébb pontja a beszélgetős pódium volt, ahol felváltva fröcsögtek az előadók. Élelmiszermaffiáról, a profitra hajtó éttermekről, a lebutított magyar ízlésről éppúgy szó esett, mint az epres Danone joghurtról és a Coca-Coláról, utóbbinak ugye a receptjét sem tudjuk, szörnyülködtek, miközben Borbás Marcsi kitartóan bólogatott. Az ébredező ízlésű közönség mindeközben vidáman hömpölygött és ébredezett, a legtöbbeket az sem zavart különösebben, hogy egyes termékek „termelői ára” másfélszerese volt annak, mint amennyiért bármelyik budapesti delikáteszben megvásárolható.

A szervezők beszámolója szerint az előző két vásáron 30 ezer vásárló, összesen 150 millió forintot hagyott ott, a fogyasztással a jelek szerint most sem volt gond, az emberek tömött sorokban, kartonszámra cipelték haza a biorépalevet a gyepen át.