14 és 15 év a modellgyilkosoknak

2012.03.14. 14:37 Módosítva: 2012.03.14. 16:33

A bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a két fiatalt, mert 2008-ban többtucatnyi késszúrással megölték barátnőjüket.

A két vádlott élettársi kapcsolatban élt egymással, a szintén fiatal sértett ismert erotikus fotómodell volt. A két lány  az egyik tettes és az áldozat  táncosnőként, esetenként erotikus szolgáltatásokat is nyújtva dolgozott, és egymással is volt szexuális kapcsolatuk.

A tényállás szerint a három fiatal a gyilkosság napján egy budapesti plázából a fiú családjának Mercedes gépkocsijával indult útnak, kábítószert fogyasztottak, Soroksár környékén egy elhagyatott helyen megálltak. Először T. Adrienn szúrta meg többször ismeretlen okból a nála lévő késsel a sértettet, majd amikor a vérző lány földre zuhant, a fiú döfte, vágta tovább, amíg a sértett bele nem halt.

A mobiltelefonok cellainformáció szerint mindössze hét percig tartózkodtak a helyszínen a vádlottak. Ezután ismerősöknél rejtőzködtek, de néhány nap múlva elfogta őket a rendőrség, három és fél éve előzetes letartóztatásban vannak.

A bíró szóbeli indoklásában felidézte az egyik tanú nyomozati vallomását: a lány arról beszélt neki a gyilkosság után, hogy halálosan megszurkáltak egy lányt. A tanú a tárgyaláson már bizonytalanul emlékezett vissza az elhangzottakra, de végül fenntartotta nyomozati vallomását, és ezt a lánnyal történt szembesítésen is fenntartotta.

A két vádlott az eljárás során többször változtatta vallomását. Az egyértelmű volt, hogy csak ők vettek részt a cselekményben, de megpróbálták egymásra hárítani a felelősséget. A fiú egyes vallomásaiban bizonyos mértékig beismerte bűnösségét, a lány viszont változó tartalommal, de mindvégig tagadott. Kezdetben arról beszélt, hogy ott sem volt, később pedig hogy a fiú gyilkolt, azután megfenyegette őt, és csak ezért segített a nyomok eltüntetésében.

Szerdán az ítélethirdetés előtt az utolsó szó jogán T. Adrienn sírva beszélt arról, hogy nem vett részt a gyilkosságban, nem érzi magát bűnösnek, csak annyiban, hogy nem értesítette a hatóságokat, és kérte, hogy ne vegyék figyelembe vádlott-társa és volt élettársa, B. László rá nézve terhelő vallomását, mert az valótlan.

A lány elmondta, hogy gyenge volt, és a kábítószer miatt kisiklott az élete, de amióta letartóztatásban van, megszabadult káros szenvedélyétől, és szeretne normálisan élni. A fiú az ítélethirdetést hallgatta sokáig sírva.

Az eljárás adatai szerint a két fiatal viharos kapcsolatban élt együtt. Szerették egymást, de szabadulni is próbáltak egymástól, olykor még össze is verekedtek. Javarészt a lány erotikus munkákkal szerzett pénzéből éltek mind a ketten. Kést is azért hordott magánál a lány, mert prostituáltként támadástól kellett tartania. A lány féltékeny volt barátjára. Az eljárás során mindketten úgy beszéltek kapcsolatukról, mintha abban a másik uralkodott volna, de a bíróság szerint nem lehetett megállapítani, hogy kettőjük közül ki volt a domináns.

A vádbeli minősített emberölésért a törvény szerint tíztől tizenöt évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A védelem enyhítésért, illetve felmentésért fellebbezett, így a modellgyilkosság ügyében kiszabott 14, illetve 15 éves szabadságvesztések nem jogerősek. A büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport