Vonulva ünnepel a város
Percről percre
Pilvax köz, LMP: Vágó Gábor szerint a vidéki médiákat Döbrögik tartják a kezükben, egyesek azt mondják, hogy havi 47 ezer forintból is meg lehet élni, Simicskák és Nyergesek milliárdokat talicskáznak a közpénzből, közben munkahelyek szűnnek meg. Magyarország válaszút előtt áll. Az egyik lehetőség, hogy azt a kiszolgáltatottságot válassza-e, amit Orbán Viktor is propagál, vagy az LMP másik útját, amelyben a munkavállalói jog nem eszköz, hanem érték. Vágó hangsúlyozta, március 15 nem a szép szavak, hanem a tettek ünnepe. Sarkunkra kell állni, elég volt a kiszolgáltatottságból, ismerőseink körében terjeszteni kell, hogy van más út.
Eddig ötvenezren írták alá az LMP népszavazási aláírásgyűjtő ívét, Vágó szerint több tízezren állnak mellettük. Vágó a következő fordulattal vett búcsút hallgatóságától: "Régen a 48-asok azzal búcsúztak, hogy találkozunk a barikádokon, én most ő azt mondom, találkozunk a népszavazási pultoknál."