Lázár kommunistázza a Schiffer-családot az ügynökvitában

2012.03.17. 08:45
A katonai és a nemzetbiztonságot veszélyeztető jelentéseken kívül minden adatot nyilvánossá kell tenni, mondta az ügynökaktákról Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Hírlapnak. Lázár szerint pofátlanság, hogy a korábbi LMP-s javaslatot a Kádár-rendszer egyik vezető diplomatájának leszármazottja nyújtotta be.

„Van egy olyan generáció a párton belül – én is ebbe tartozom –, amely még nem szerepelhetett a rendszerváltás idején a politikában, így azt gondoljuk, hogy a legjobb megoldás, ha minden dokumentumot nyilvánosságra hozunk, igaz, mérlegelve a 2012-es nemzetbiztonsági körülményeket”, mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője.

A frakcióvezetővel készített interjú témája az ügynökakták nyilvánosságra hozásának kérdése. A Fidesz és a KDNP hétfői frakcióülésnek ugyanis ez lesz az egyik központi témája. A kérdésről azt követően alakult ki vita a kormánypártokon belül, hogy február 20-án az Országgyűlés leszavazta az LMP javaslatát, amely lehetővé tette volna, hogy bárki nyíltan hozzáférhessen az ügynökaktákhoz. Az indítvány tárgyalását az ellenzéki pártok támogatták, a kormánypártok azonban megosztottak voltak.

Lázár az interjúban arról beszélt, hogy a magyar választópolgárok döntő többségét ez az ügy nem hozza lázba és nem is érinti. Szerinte azok számára, akik megélhetési gondokkal küzdenek, nem ez a legfontosabb kérdés. „Gazdasági sikereket csak úgy tudunk elérni, ha a társadalom is begyógyítja a sebeket, kibeszéli a múltat, megnevezi és elítéli a bűnösöket, a diktatúra működtetőit”, fogalmaz az interjúban.

Arra a kérdésre, hogy az ügyben milyen megoldást tart elfogadhatónak azt mondta: lehetnek olyan katonapolitikai érdekeink – hírszerzési és katonai hírszerzési papírok –, amelyek titkosságára tekintettel kell lennünk. „Abban azonban biztos vagyok, hogy a kommunista államrendőrség, a belső elhárítás adatait teljes körűen nyilvánosságra kellene hozni”, mondta. Arról, hogy a Fideszben vagy a párt holdudvarában is dolgozhatnak érintettek, Lázár azt mondta: nekik is vállalniuk kell a felelősséget.

A frakcióvezető szerint az LMP politikai haszonszerzésből terjesztette be az indítványát. Hozzátette: elutasítják, hogy az LMP mindent, így a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő és a katonai dokumentumokat is közzé akarja tenni. „Azt meg egyenesen pofátlannak tartjuk, hogy a Kádár-rendszer egyik vezető diplomatájának, egy kommunista kollaboránsnak a leszármazottja terjeszti be az LMP javaslatát”, mondta Lázár Schiffer Andrásra, az LMP képviselőjére utalva. Hozzátette: „a Kádár-rendszerben csak az lehetett Skandináviában vagy az ENSZ-ben nagykövet, aki együttműködött Kádár Jánossal. Schiffer Pál, András nagyapja is rendszerműködtető volt”.

A Fidesz frakcióvezetője beszélt arról is, hogy az általa vezetett Hódmezővásárhelyen nyilvánosságra hozták a III/III-as ügynökök és a szigorúan titkos tisztek névsorát. Azt mondta: „a tapasztalat szerint, ha az érintettek megbánják azt, amit tettek, akkor a környezetük megbocsátásának ereje is katartikus lehet”. „Az ügynökdossziék nyilvánosságra hozatala szerintem ilyen élménye lehetne most az egész társadalomnak”, tette hozzá.

Lázár szerint szükség lenne lusztrációra, vagyis az érintettek közéletből való kizárására is. Ebben a nemzetközi példákat megvizsgálva magyar megoldásra van szükség. Szerinte megfontolandó lenne, ha a lusztrációs ügyekben szerepet kapna a nemzeti emlékezet bizottsága, amelynek létrehozásáról az alaptörvényhez átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály döntött.

Kövér László házelnök pénteken beszélt a kérdésről az MTI-nek, azt mondta: „Én az egészet egy gumicsontnak, egy számomra, engem mérhetetlenül bosszantó álvitának, pótcselekvésnek tartom". Szerinte bizonyos nemzetbiztonsági érdekeket figyelembe kell venni, és elképzelhetetlen, hogy totális nyilvánosságot kapjon mindaz, ami 1990 előtt történt. "Egyetértek abban, hogy az elkövetők, az ügynökök, az SZT-tisztek, az egész gépezetet mozgatók tekintetében minden információt nyilvánosságra lehessen hozni (...), a másik oldalon pedig minden körülmények között a megfigyeltek, az áldozatok személyiségi jogait, méltóságát tiszteletben kell tartani" - fogalmazott.

Schiffer szerint Lázár lesüllyedt a csatorna mélyére

"Lázár János lesüllyedt a csatorna mélyére" - reagált Schiffer András LMP-s országgyűlési képviselő szombaton egy más témában tartott sajtótájékoztatón Lázár János őt érintő kijelentéseire. Schiffer azt mondta: az elmúlt másfél évben nem volt olyan parlamenti képviselő, aki egy másik képviselővel származási alapon vitatkozott volna. "Az az eszköz amihez a Fidesz frakcióvezetője nyúlt, egyébként a szélsőjobboldali pártok eszköztárába tartozik; a Jobbik ilyen eszközzel nem élt az elmúlt másfél évben" - mondta Schiffer. Az LMP-s képviselő szerint Lázár János elvesztette az erkölcsi alapot, hogy kritikákat fogalmazzon meg például a Jobbikkal szemben.