Ez a poszt a következő Percről percre része:

Oligarcházásra komcsizás a válasz

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Megnyirbálják Handó hatásköreit

    Szorgos hete következik a parlamentnek, nem is annyira a négy elfogadott törvény és két határozat miatt, hanem mert megkezdik az új parlamenti törvény tárgyalását és az európai unió kívánalmainak megfelelően felülvizsgálják a bírósági reformot is - az adatvédelmi hivatal működésének uniós kívánalmak szerinti átalakítását már a múlt héten megkezdték.

  • Három szerző jegyzi a nap első interpellációját, ami azért bájos, mert egy interpelláció alatt legfeljebb ketten szólalhatnak fel. Aki felolvassa, és aki elfogadja vagy elutasítja a kapott választ. Mégis, a szocialisták közül most Kovács Tibor, Garai István Levente és Göndör István nyújtotta be az orvosoknak tett ígéretekről szóló kérdést. Utánuk a jobbikos Volner János beszélhet arról, hogy szerinte a gyógyszerkasszát érintő megszorítások miatt emberéletek kerülnek veszélybe.

  • A kormánypártok harmadik hete zsinórban két öninterpellációval szórakoztatják magukat - és veszik el az időt az alapvetően ellenzéki műfaj gyakorlásától az ellenzéktől. De a kormánypárti interpellációknak is lehet némi éle, például Herman István Ervin a "teljes gőzzel egy helyben" címet adta sajátjának. A kereszténydemokrata Kalmár Ferenc András a nemzeti kisebbségek európai helyzetén mereng majd.

  • Az LMP szokás szerint az öninterpellációk után következhet, Szilágyi László a settenkedő magánbiztosításról és a lopakodó magánpraxisról kérdez. Utána két szocialista következik, Horváth András Tibor a vízügyi felügyelőség eljárásairól kérdez, Lamperth Mónika pedig Lázár János törvénysértéseiről érdeklődik a közigazgatási miniszternél.

  • Normál esetben hét interpellációra kerülhet sor, a Jobbik viszont bejelentkezett nyolcadiknak és kilencediknek. Az egykori egri szkinhedvezér, Sneider "Roy" Tamás a romaintegrációra szánt pénzek átlátható felhasználásáról, Z. Kárpát Dániel a gyarmatról beszélne. A kereszténydemokrata Spaller Endre tizedik a sorban, szinte biztos nem kerül sor "lehet-e bűntett az energialopás" című interpellációjára.

  • Oligarcházással kezdi heti ülését a parlament, a jobbikos Volner János kérdez rá, hogy meddig tűri még a kormány az uralmukat. "Nicsak, ki beszél itt?" - következik utána rögtön a kereszténydemokrata Lukács Tamás a véletlennek köszönhetően. Harmadikként az elempés Vágó Gábor gyarmatozik, ami eddig a Jobbik és a Fidesz sajátja volt. A sort a szocialista Mesterházy Attila zárja "kockázatok és mellékhatások című felszólalásával. A Fidesz látszólag nem nyújtott be napirend előtti felszólalást.

  • Persze két percet így is késtek a képviselők, de ennél sokkal többet szoktak.

  • "A múlt héten a fideszes oligarchák ellen napirend előtt szólalt fel az MSZP és az LMP. Az a baj, hogy ezt nem alaptalanul tették" - kezdte Nicsak, ki beszél című felszólalását a jobbikos Volner János, aki ezután azért a szocialisták korrupciójáról beszélt és strabagozott. "Most az az MSZP próbál a korrupció elleni harc élharcosa lenni, amelyik maga is részese volt, és aminek a volt miniszterelnökét, Bajnai Gordont Amerikából pénzelik" - mondta. Ahogy az LMP-t is Richard Fields. Azaz, Volner szerint a baloldal amerikai zsoldban támadja Magyarországot.

    01
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Mollie (Kristie Alley), a nagyszájú titkárnő gyermeket vár főnökétől, aki hallani sem akar a dologról és eszébe sincs elválni a feleségétől. A kilátástalannak tűnő jövő ellenére a nő megtartja a babát, s hamarosan megszületik a kis Mickey. Ám a gyermek megszületése után segítségre van szüksége, ezért épp kapóra jön James (John Travolta), a kissé infantilis taxisofőr, aki szívesen vigyáz a kisfiúra. És miközben Mollie a megfelelő apát kutatja gyermeke számára, Mikey már ki is választotta magának Jamest. De hogyan hozza ezt a felnőttek tudtára? (port.hu)

  • "De térjünk rá a Fideszre" - mondta, és rá is tért Ángyán József lemondására. Folyamatosak a botrányok, mert a kormány zöldbárókat juttat lehetőséghez, mondta. "Kajászón nem a helyi gazdák jutottak földhöz" - idézte Ángyánt, egészen a Nyerges Zsoltig érő cégháló felrajzolásáig. Simicska Lajos nevét is a szájára vette. "Hogyan lehet Szolnokról Mosonmagyaróváron keresztül lepsényi földeken gazdálkodni?" - tette fel az ángyáni kérdést. "Meddig folyik még a tilitoli, mikor fejezik be már végre az oligarchák gátlástalan kiszolgálását?" - zárta felszólalását.

  • "Érdeklődéssel hallgattam az ön által felvetetteket, amik, ha jól értettem, egy másik képviselő gondolatmenetéből tartalmaztak kiragadott részleteket" - kezdte válaszát Fazekas Sándor agrárminiszter. Szerinte a kormány a kisgazdálkodókat támogatja, amennyiben azok állatokat is tartanak.

    02
  • Fazekas szerint most a talált 65 ezer hektár állami földből 35 ezerre írtak ki pályázatot, 20-30 hektáronként. Azaz, szó sincs itt nagybirtokok kialakulásáról, legfeljebb 100-200 hektáros középgazdaságok jöhetnek létre. A pályázatokon azokat részesítik előnyben, akik állattartást is vállalnak. És bár sok kis- és közepes birtok jön létre, "nem nyerhet mindenki". "Ez a valóság, ebben a szellemben dolgozunk" - mondta Fazekas, aki szerint fontos, hogy a közvélemény ebben a kérdésben tisztán lásson, ezért a haszonbérleti szerződéseket nyilvánosan adják át. "Nincsen szó sem oligarchákról, sem nagybirtokról" - mondta.

  • "Furcsa világban élünk" - állapította meg a kereszténydemokrata Lukács Tamás. Régen ugyanis mérhető volt a gazdasági teljesítmény, most viszont virtuális világban élünk, ahol egyesek szerint nyilatkozatok is befolyásolhatják a devizaárfolyamokat. A virtuális világon belül pedig létezik még egy virtuális világ, a médiáé. Ez Lukács szerint ellenkezik a józan paraszti ésszel.

    03
  • Lukács azt sem igazán érti, hogy az értéket a valós gazdasági teljesítménytől független tényezők is befolyásolhassák. Akárhogy is, ez felveti az árfolyamokat nyilatkozatokkal befolyásolni képes személyek felelősségét is. De a kormány burkolt bírálata helyett azokat a gazdasági szereplőket bírálja, akik nem bírálták az elmúltnyolcév gazdasági tevékenységét. "Fejezzük be a kettős beszédet" - mondta, szerinte ugyanis most azok, akik kormánypárti politikusokon kérték számon a forintot gyengítő nyilatkozatokat, most "szinte örvendve" beszélnek arról, hogy az IMF-megállapdás megbukhat. "Nem azt kívánjuk, hogy az ellenzék ne legyen kritikus, de elvárjuk, hogy a magyar nemzeti érdeket képviseljék" - mondta.

  • A kormány nem akart reagálni Lukács felszólalására, így az LMP is beszállhat a gyarmatozásba. Vágó Gábor felszólalása nyitányaként "tisztelt honfitársait" is megszólította, majd Orbán március 15-i beszédéből idézte a gyarmatosítós részt. "De lássuk, kik is a gyarmatosítók. Ők azok, akikről Ángyán államtitkár is beszélt" - mondta. Szerinte ugyanis a gyarmatosítók a határon belül vannak. "Tudjuk, kinek a nevét nem lehet kiejteni, tudjuk, kiről nem készülhet fotó. Tudjuk, ki Simicska Lajos és Nyerges Zsolt" - mondta ki mégis.

    04
  • Miközben a fideszes gyarmatosítók jól élnek, a nép szenved Vágó szerint. Elhappolták a nyugdíjvagyont, megszorítanak, felélnek, és "mindezt Matolcsy úr a hétvégén 270 oldalon sikerként adja el". Arról is beszélt, hogy "a tudjukkik" majd stadionokat építhetnek és megszerezhetik a vasutat is. "De hogy lehet küzdeni a belső gyarmatosítók ellen? Népszavazással. Sajnos arról nem lehet népszavazást kiírni, hogy tudjukki adja vissza teljes vagyonát" - mondta. A népszavazás sikerét viszont tudjukki, illetve a tudjukkivel szembeni félelem veszélyezteti. Zárásként az LMP népszavazási kezdeményezésének ellehetetlenítéséről beszélt. "Engem kicsinálhatnak, de a nemzetet nem lehet kicsinálni" - mondta. "Nem leszünk FIdesz-gyarmat! Éljen a szabadság, éljen a haza!" - zárta

  • A kormány nevében Szatmáry Kristóf válaszolt, aki a felszólalás előtt próbált felkészülni tényadatokkal, de mert Vágó felszólalása mellőzte a tényeket, ezeket megtartja magának. A belső gyarmatról szóló "esszét" szerinte az elbukott népszavazási kísérlet kudarca felett érzett csalódás inspirálta. "A magyar nép, aminek itt a nevében próbált felszólalni, nem találta érdekesnek ezeket a kérdéseket" - mondta.

  • Az ország helyzete azért nehéz, mert az elmúltnyolcév és az elmúlt húsz év terhes örökségét próbálják felszámolni. Szatmáry szerint sikeres volt az elmúlt másfél év. "Nem vagyunk gyarmat, ebben egyetértünk. Sem külső, sem belső gyarmat nem lesz itt" - jelentette ki. Az előző magyar kormányok sajnos "szolgamódon igyekeztek kiszolgálni az unióból érkező gazdasági érdekeket", mondta, de most ennek vége, az új kormány véget vetett a gyarmati státusnak. Ezzel persze érdekeket is sértett a kormány, de Szatmáry bízik a jó megállapodás megkötésében és a viták rendezésében. De ez nem jelenti azt, hogy hátat kéne fordítani az EU-nak. Az oligarchákkal viszont leszámolnak, amennyiben azok az elmúltnyolcév oligarchái.

  • Szatmáry Kristóf viszonylag ritkán szerepel. A Századvég Politikai Akadémia külsős munkatársaként kezdte, az első Orbán-kormány alatt a gazdasági Minisztériumban dolgozott, majd vendéglátással foglalkozó családi vállalkozásába tért vissza. 2011. február elsején állt helyre a világ rendje, és került vissza a minisztériumba.

  • Fideszes hozzászólás híján Mesterházy Attila szocialista pártelnök felszólalása az utolsó napirend előtti. Ő örül annak, ha bármilyen béremelés megvalósul az egészségügyben, már ha megvalósul. Azért ezzel kezdett, mert szerinte Selmeczi Gabriella "szenátor asszony" megpróbálta úgy beállítani álláspontjukat, mintha elleneznék. Pedig a szocialisták csak a béremelés igazságosságát kérdőjelezték meg.

    06
  • Aggasztja őket, hogy nincsenek források, mert például a csipszadó-bevételekben elmaradás van. A fedezetként felvetett 15 milliárdos megtakarítás a hatékonyságnövelésből Mesterházy szerint szintén nem áll rendelkezésre, hiszen a megtakarítások csak később keletkeznek, a reformoknak eleinte inkább költségei vannak. A béremelés meg azért igazságtalan, mert nem általános és sokan kimaradnak belőle. "PR-ízűnek tűnik a kezdeményezés, még akkor is, ha helyesnek tartjuk" - mondta. Számon kérte a Fidesz ígéretét az egészségügy forrásainak száz-négyszázmilliárdos növeléséről, szerinte ezzel szemben valójában 100-150 milliárdot vontak ki. Elismerte, hogy ők is sok hibát követte el, de ahelyett, hogy erről beszélnének, inkább működjenek együtt, ajánlotta.

  • Mesterházy felszólalását akár kortesbeszédnek is tekinthetjük, szombaton ugyanis az MSZP elnöki címét akarja megvédeni a kihívó Szanyi Tiborral szemben. Megválasztása nagy nyereség lenne a hazai baloldali közösségnek, az MSZP-t ugyanis cool párttá változtatná azok után, hogy az elmúlt két évben végzett munkájával elérte, hogy pártja már nem számít cikinek.

  • "Én nem fogom elmondani, hogy az elmúlt nyolc évben önök mit tettek, mert azzal mindenki tisztában van" - kezdte válaszát Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, aki "abból a bányából ment embereket, akikre ezt a bányát rárobbantották". A béremelésre a kormány garanciát vállalt, úgyhogy az meg is fog történni. A béremelés amúgy egy folyamat része. Továbbvitte a bányamentő hasonlatot. "Ahogy Chilében történt, egyenként tudjuk felhozni őket" - utalt rá, hogy elsőre csak erre futja.

    07
  • Ezért van az, hogy első körben csak a régóta az egészségügyben dolgozók bérét rendezik. Kommunikációs bravúrnak nevezte, hogy az MSZP a vanból nincset csinált. Egyben pánikkeltéssel is vádolta az MSZP-t. A lényeg, hogy a kormány a továbbiakban mindenkit ki akar menteni a bányából, ami az egészségügy. "Én két képviselőtársával fogadtam, hogy ha a csipszadót bérekre fordítjuk, akkor kalapot emelnek előttem. Én türelmes ember vagyok, de ezt előbb-utóbb tegyék meg. Ezt szeretném behajtani, ez nekem jár" - zárta saját értékelése szerint poénnal a felszólalást.

  • A kalapemelés visszatérő elem az MSZP-s Kovács Tibor a miniszter Szócska Miklós gigászi küzdelmében. Már 2011 nyarán egy elutasított módosító indítvány után Kovács ezt mondta felszólalásában: "Úgyhogy a kalapemelés is elmarad, bármennyire sajnáljuk. Szócska államtitkárnak legyenek szívesek átadni, hogy sajnos nem tudtuk megemelni a kalapunkat előtte."

    Szócska viszont a kalapemelés elmaradását legutóbb március 5-én kérte számon az MSZP-n. Lógnak nekem egy kalapemeléssel! - mondta, miután a népegészségügyi termékdíjból befolyt összeget szerinte az egészségügyi dolgozók béremelésére fordította a kormány.

  • Szócska államtitkár ígérete ellenére a mai napig nem hozták nyilvánosságra, milyen bért ajánlanak a dolgozóknak - kezdte az interpellációkat a szocialista Göndör István.

    Göndör szerint napokon belül összeomolhat az egészségügyi rendszer, ha a dolgozók beváltják fenyegetésüket és nem vállalnak túlmunkát. Az egészségügyi dolgozók egyre elkeseredettebbek, miközben csak kábítják őket. Mikor fejezik be a visszamutogatást az előző kormányra, kérdezte Göndör, mert az egészségügyi társadalom őszinte beszédet vár.

    08
  • Göndör István életének legizgalmasabb momentumai:

    • Kőszegszerdahelyen született 1950-ben
    • Huszonegy évesen belépett az MSZMP-be
    • Harminckilenc évesen elzavarta a diktatórikus Zala megyei kommunistákat
    • Hatvan évesen vásárolt egy Toyota Avensist
  • Halász János államtitkár emlékeztette Göndör, ki nem szereti az őszinteséget. Gyurcsány Ferenc, aki bevallotta, hogy hazudott, és még büszke is volt rá. "Akkor kellett volna kiabálni, amikor a fizetős egészségügyre szavaztak" - mondta, majd kijelentette, hogy ez nem visszamutogatás.

    Ezek tények.

    09
  • Volner János nemcsak a Jobbik napirend előtti felszólalását, hanem első interpellációját is jegyzi, a gyógyszerkasszát érintő, szerinte emberéleteket fenyegető megszorításokról kérdezné a miniszterelnököt, de helyette Halász államtitkár válaszol majd erre is. "A Bokros-csomagnál lényegesen nagyobb megszorításokkal sanyargatja a Fidesz-kormány az embereket" - kezdett erősen. A megszorítások szerinte a legkiszolgáltatottabbakat, a legkisebb érdekérvényesítő képességű rétegeket sújtja, most éppen a betegeket. Volner 120 milliárdos megszorításról beszél, ami szerinte azt eredményezi, hogy az embereknek dönteniük kell, esznek, vagy gyógyszert vesznek.

  • Volner szerint az emberek egyötöde már most sem tudja megvenni a gyógyszerét. "Mi lesz itt, ha önök brutálisan, másfélszeresére, kétszeresére megemelik a gyógyszerárakat?" - tette fel a kérdést. A kormány szerinte emberéletekkel játszik és egyre nehezebb helyzetbe hozza "a beteg magyar embereket". Számításai szerint egy átlagos négytagú családtól 48 ezer forintot vesz el a kormány, ennyivel kevesebb támogatást ad. Aztán megint az evésről és a beteg magyar emberekről beszélt.