Schmitt Pál nem mondott le
Percről percre
Schmitt Pálnak nem esett jól, hogy míg Szöulban képviselte az országot, meghatározó gazdasági szakemberekkel tárgyat és felszólalt egy nukleáris biztonsági világkonferencián, sőt a dél-korei elnökkel tárgyalt, addig az egyetem szenátusa őt meg sem kérdezve, egy napot sem várva döntött kisdoktori címének megvonásáról, hangzott el a köztársasági elnökkel készült péntek esti MTV-interjúban.
Gyurcsány Ferenc szerint Schmitt Pálnak köztársasági elnökként már csak órái, legfeljebb napjai vannak hátra, ezért a parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus pártoknak már az új államfő megválasztásán érdemes gondolkodniuk. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke azt mondta: mivel a Fidesz-KDNP képtelen volt egyedül alkalmas köztársasági elnököt választani, bár az ehhez szükséges többsége továbbra is megvan az Országgyűlésben, erkölcsi értelemben elveszítette a jogát arra, hogy ismét az ellenzék egyetértése nélkül válasszon államfőt. (MTI)