Ez a poszt a következő Percről percre része:

Schmitt Pál nem mondott le

Schmitt Pálnak nem esett jól, hogy míg Szöulban képviselte az országot, meghatározó gazdasági szakemberekkel tárgyat és felszólalt egy nukleáris biztonsági világkonferencián, sőt a dél-korei elnökkel tárgyalt, addig az egyetem szenátusa őt meg sem kérdezve, egy napot sem várva döntött kisdoktori címének megvonásáról, hangzott el a köztársasági elnökkel készült péntek esti MTV-interjúban.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Most jött ki azt MTI-ben, hogy a kérdéses fotók, illetve azóta még több új darab a köztársasági elnök köztévének adott interjúja előtt és után készültek. Kezd összeállni a kép, most már 70 százalékra adom, hogy nem mond le.

  • Most futott be a szokásos tuti közmédiás forrásból az az ellenőrizetlen, de egyre realistábban hangzó hír, hogy véget ért a Schmitt-interjú felvétele, amiben a már nem doktor azt a korábbi érvét veszi elő, hogy őt nem azért választották meg elnöknek, mert doktor.

  • Sok olvasónak köszönöm egyszerre, hogy rádöbbentettek, milyen béna vagyok, ők ugyanis egy szempillantás alatt kinyerték az adatot a képekből, miszerint pár perccel dél után készültek. Ezt most próbálom beilleszteni az összeesküvéselmélet-rendszerembe, vadabbnál vadabb eredményekkel.

  • Zsuzsa írja, mi meg boldogan olvassuk:

    Egyértelműen csajozni akar.

    "A Marylandi Egyetem kötelékében működő Mind Lab tudósainak kutatása szerint a kék szín mindkét nem tagjait boldogabbá teszi. (A kék és a zöld a férfiaknál váltotta ki a boldogság érzetét, míg a kék, lila és narancssárga a hölgyeknél érte el ugyanazt a hatást. A kék és a vörös a bizalmat erősítette a férfiaknál, míg a kék és a lila kombinációja bizonyult ilyen vonatkozásban a leghatékonyabbnak a nőknél.)" forrás: wikipedia

  • Ne feledjük, hogy most van a Fidesz 24. születésnapi bulija a Ménesi úti kollégiumban. Videósaink négy óra óta szobroznak a helyszínen, a buli elvileg fél ötkor kezdődne. Eddig Selmeczi Jolly Joker Gabriella, Deutsch Tamás, Kövér László és Orbán Viktor futottak be a nagyobb nevek közül. Orbán egy nyilatkoztam eleget-tel hessegette el a Schmitt-ügyben kérdezni próbáló stábokat. Az RTL-t, az MTV-t és az Echo TV-t beengedték, a Hír24-et és az Indexet nem, de a flaszteron is bomba a buli.

  • miszerint mit üzen az elnök a ma viselt kék-lila csíkos nyakkendőjével. A témaindító posztban a lila színt többek között a Húsvéttal kötöttem össze, megfeleő felszínességgel, a lila a liturgiában ugyanis a bűnbánatra utal. Hoppá, ugye? Mindjárt elkezdem szortírozni az olvasói megfejtéseket, első blikkre ez volt a kedvencem:

    "Egyértelműen az mtk,  újpest barátságot szemlélteti SP. A zsidókban és a rendőrőkben bízik.

    Üdv
    okoskodo.peti"
  • hogy az új alkotmány az elnök személyét sérthetelenséggel ruházza fel. Lehet, hogy az egyházi iskolás neveltetésem teszi, de ez olyan fáraósan-istenkirályosan hangzik.

  • Mondjon bárki ennél bizarrabb fordulatot: a Rubik Ernővel közös délutáni sajtótájékoztatója után a miniszterelnök az MTI szerint gyakorlatilag azt mondta, hogy Schmitt személyes szent és sérthetetlen. Íme szó szerint:

    "A miniszterelnök pénteken az államfő plágiumügyét firtató újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: a legfontosabb az ország érdeke, ez pedig az, hogy Magyarországnak mindig legyen olyan vezetője, akinek a személye sérthetetlen. Hozzátette: a köztársasági elnök sérthetetlenségéről szóló alkotmányos szabályt mindenkinek megfontolásra és betartásra javasolja.

    Arra a kérdésre, hogy szerinte csalt-e Schmitt Pál, úgy felelt: az alaptörvényből fakadó sérthetetlenségi szabály miatt a kérdés feltevését sem látja "indokoltnak"."

  • A Titokzatos Fotókon Schmitt kék-lila csíkos nyakkendőt visel. Köztudott, hogy SP különös gonddal, és ami a legfontosabb, tudatosan választja ki a nyakkendőit. Nála minden színnek vagy kombinációnak jelentése és jelentősége van. De mit üzen a kék-lila? A lila nyilvánvalóan a fanatikus lilanyakkendős Orbán Viktorra utal. Vagy húsvétra, amivel az elnök arra utal, hogy feláldozza magát értünk? Vagy arra, hogy már csak a készenléti rendőrökben bízik? Esetleg így akarja megüzenni, hogy tényleg rabul ejtették a tekesek? És akkor még nem is érintettük a kék-kérdést! Akinek van komoly tippje, írja meg az ugyelet kukac mail.index.hu - ra!

  • A dosszié rejtélye mellett a másik két kulcskérdés: mikor és miért járt az Elnök a parlamentben? Felhívtuk az MTI-t, ahol elmondták, hogy a fotók tényleg ma készültek, de azt valamiért nem akarták elárulni, hogy azon belül hánykor. Feltétlezzük mondjuk azt, hogy miután egy óra tájban konvojával kihajtott a Sándor-palotából, az elnök ide igyekezett. A miért persze a legfontosabb: csak ezért a papírkupacért jött?  Vagy mást is csinált odabent? Vagy még mindig ott van?

  • A képeken az elnököt 3 gorillája követi. De nem ők érdekesek, hanem a Táska. Az egyik kulcskérdés: mi lehet a táskában? Szokatlanul nagy laptop? Lefűzött dossziék? NAK kolléga klasszikus CSI-os módszerrel belenagyított, innentől a helyzet egyértelmű: lefűzött papírhalomról van szó. De mi lehet az? A több, mint ezer oldalas vizsgálati jelentés a Schmitt-dolgozatról? Az elnök naplója? Terhelő adatok? Rajongói levelek? A kubai magyar nagykövetségen előadandó beköszöntő beszédének kézirata?

    Mi lehet Schmitt Pál táskájában?
    Mi lehet Schmitt Pál táskájában?
    Fotó: Beliczay László
  • Nahát. 16 óra 1 és 2 perckor összesen 3 fotó jelent meg az MTI hírfolyamában. Annyi volt melléjük írva, hogy "Budapest, 2012. március 30. Schmitt Pál köztársasági elnök a Parlament folyosóján. MTI Fotó: Beliczay László" és semmi több. A képeken az elnök egy Titokzatos Táskát visz.

    Budapest, 2012. március 30. Schmitt Pál köztársasági elnök a Parlament folyosóján.
    Budapest, 2012. március 30. Schmitt Pál köztársasági elnök a Parlament folyosóján.
    Fotó: Beliczay László
  • nem akarta a rendőrség Vágó képviselő értesüléseit "az egész készenléti rendőrség berendeléséről". A készenléti rendőrség szóvivője szerint "berendelési kérdésekben a BRFK az illetékes", ahol viszont telefonos megkeresésünkre érdemben nem reagáltak, írásban kérték a kérdést. Levél ment, várjuk a választ.

  • Már meg se lepődtünk azon, hogy miközben a holdkóros gyurcsányizmust képviselő Dániel Péter újra régi fényében tombol a Facebookon, Vona Gábor Szili Katalinnal jár táncot. Nem sokkal azután, hogy a Szili-párt közleményben emlékezetett saját korábbi javaslatára, a közvetlen elnökválasztásra, a Jobbik elnöke Tiszavasváriban azt javasolta, hogy az államfő lemondása után közvetlenül válasszák meg az új köztársasági elnököt.

    EDIT:

    Íme egy jellegzetes darab a mai Dániel Péter-termésből.

    "Viktor! Hallom, hogy van egy újabb, komoly problémátok. Szegény Pali doktorként írta alá a NENYI-t (butuska Orbán-bulla) és az alaptörvényt (silány és jogsértő pártalkotmányotok) is. Így most súlyos pénzekért kellene kijavítani és lecserélni mindet. Ha gondolod, én szívesen segítenék és kaszinótojás, illetve ketchup segítségével kitakarnám a Pali doktori címét. Előzetes számításaim szerint egy kaszinótojással kb. 50 butuska bullát, egy flakon ketchuppal pedig mintegy 100 pártalkotmányt tudnék kozmetikázni, tehát valóban költséghatékony lenne. Ha érdekel ez a megoldás, jelezz vissza bátran."

  • De mi van, ha mégis igazak a lehetetlennek tűnő pletykák, és odabent a Palotában Obersovszkyék éppen most próbálják a hatásos bevonulást?

    Azért remélem kisebb műtéteket még végezhet. by nagyfero
    Azért remélem kisebb műtéteket még végezhet. by nagyfero
  • Hihetetlen intenzitással pulzál a pletykagejzír. A legellentmondóbb hírek terjednek el percek alatt az esti tévéadást megszakító Schmitt-interjúról. Egy félórán át minden forrás azt mondja, élő adás lesz, hogy utána ugyanazok már tutira mondják, hogy felvételről fog menni. Médiapletyka-riporterünk most például két megbízható forrásból is hallotta, hogy Obersovszky Péter már délután 3 óra ott van a Sándor-palotában és folynak a felvételek, talán egészen hatig, amikor a riporter majd fogja az anyagot és elrohan megvágatni. Csakhogy egy helyszínen tartózkodó aktivista azt meséli, hogy amióta Schmitt Pál konvoja 1 óra tájban kihajtott az épületből, sem az elnöki autókat, sem más kocsit nem láttak visszatérni.

  • Heinemann: Nevetséges nonszensz

    Miklósi riporter jelenti:

    Pár perce levelet kaptunk Prof. Dr. Klaus Heinemanntól, a német sportszociológustól, akinek a munkájából 17 oldal szó szerinti fordításban szerepel Schmitt Pál doktori disszertációjában. A német tudós a tényfeltáró bizottság véleményére reagált, a doktori tanács és az egyetemi szenátus tegnapi döntéseiről levele írásakor még nem értesült.

    Heinemann "nevetséges nonszensznek" nevezte a tényfeltáró bizottság Schmitt opponenseit hibáztató végkövetkeztetését. Szerinte ha a zu Guttenberg volt német hadügyminiszter plágiumügyét vizsgáló egyetemi bizottság jutott volna erre a következtetésre, megkapták volna a legjobb cirkuszi tréfa díját és máig mindenki rajtuk röhögne.

  • Irtó sok levelet kaptam ugyanazzal a kérdéssel, miszerint nem érvénytelen-e az új alaptörvény meg egy rakás olyan jogszabály, amit a címétől most megfosztott elnök Dr Schmittként írt alá annak idején. Miklósi riporter több jogászt is megkeresett, íme a szintetizált szakvélemény:

    Miután egyre több olvasónk kérdi, hogy a köztársasági elnök által dr. Schmitt Pál-ként aláírt törvények hatályosságán változtat-e bármit a doktori cím visszavonása, kicsit utánakérdeztünk a helyzetnek. A megkeresett jogászok egyöntetű véleménye szerint Schmitt az aláírások idején jogosult volt a dr-előnév használatára, de az államfői szignó érvényessége amúgy is csak akkor válna kétessé, ha Schmittről utólag kiderülne, hogy nem felelt meg a köztársasági elnökkel szemben támasztott alkotmányos feltételeknek: nem múlt el 35 éves, és nem magyar állampolgár.
  • Az egész készenléti rendőrséget berendelték estére, az interjú pedig nem élőben fog menni - írja a Vágó Gábor LMP-s képviselő a parlament.tumblr.com-on, majd le is vonja a következtetést, Schmitt nem mond le. Csak ismételni tudjuk magunkat, annyi a pletyka ma, hogy semmit sem szabad elhinni, ráadásul az élő-nem élő vitában az Index inkább kifejezetten az előbbit hallotta, de azért ez a változat sem tűnik elképzelhetetlennek.

  • Ezzel a címmel szervez demonstrációt az LMP ma este. "Gyere el a Dísz térre a Sándor palota elé és nézzük meg együtt élőben, mit mond 8 órakor a királyi tévében Schmitt Pál. Lemond vagy nem mond le. Ha lemond, nyugtázzuk, van még valami remény az országban! Ha nem mond le, akkor pedig követeljük a lemondását tovább!" – írták a Facebookon.

  • Annyi kedves sztorit küldtek ma Schmitt Pálról, itt volt az ideje egy csípősebbnek. Nem kell félni, nem annyira durva: a Petőfi utca sztorija szerint az elnöknek annyira megtetszett egy régi okirat a levéltárban, hogy elkérte a falára, dísznek.

  • annyi a pletyka. Most például azt hallottam, hogy a köztévében elterjedt: lehet, hogy bocsánatot kér, de lemondani nem mond le Schmitt Pál. Ez szinte egyidőben érkezett azzal a rebesgetéssel, hogy az MTV Hírcentruma az arcívumból lemondott elnökökről szóló anyagokat kért ki. 1:1

  • Olvasónk, Szarvas azt a pillanatot kapta el, amikor Kövér László rádöbbent, mibe keveredett.

  • Emlékeznek példaául a legendás vonulásra? Idézzük föl együtt a médiatörténeti jelentőségű eseményt Lazacz-cal, az ismert vizuálpolitológussal:

    Akkora volt a feszültség, hogy én tényleg valami ilyesmire számítottam! by lazacz
    Akkora volt a feszültség, hogy én tényleg valami ilyesmire számítottam! by lazacz
  • Egészen hihetelen dolog derült ki az esti Schmitt-interjú miatt: azt képzeljék el, hogy még mindig vannak emberek, akik az MTV székháza előtt éhségsztrájkolnak. Esküszöm, nem emlékszem, hogy Pearl Harbor bombázása, Ferenc Ferdinánd megölése vagy mi is volt a kiváltó ok. Most beugrott: Lomnici Zoltán exfőbíró kiretusálása a Híradóból.

  • Csak 15 perces lesz ugyan az esti Schmitt-show, viszont csak ez fog folyni a közszolgálati csapból: az adást nemcsak az MTV-n, hanem a Duna és Duna World tévéken és a Kossuth rádióban is élőben közvetítik.

  • Úgy tűnik, vége a találgatásoknak. Thüringer riporter most jelentette, hogy az MTVA kommunikációs igazgatósága hivatalosan közölte, Obersovszky Péter a befutó.

    Fotó: Zih Zsolt /
  • Őrület, az egész magyar médiahad arról pletykál, hogy milyen is lesz ez az esti Schmitt-megszólalás. A rengeteg ellentmondó hír közül az azért már kikristályosodni látszik, hogy negyedórás élő interjú lesz. Arról viszont száz verzió kering, hogy ki fog kérdezni. Bár Gulyás István nevét egy igen kompetens forrás mondta, a pletykákben felmerült Obersovszky Péter és Betlen János is.

  • A Köztársasági Elnöki Hivatal szűkszavú közleményt tett közzé, amelyben megerősítették, hogy Schmitt Pál exkluzív interjút ad a Magyar Televíziónak.

  • Már a köztévében is beindultak a találgatások, hogy akkor ez az esti élő interjú most mit is jelent. Élőben nem szokás lemondani, de akkor minek egy péntek esti, műsorváltozással járó rendkívüli interjú? Lehet, hogy előtte közleményt ad ki a lemondásról?