Schmittnek rosszul esett és marad

2012.03.31. 00:25 Módosítva: 2012.03.31. 00:40
A köztársasági elnök reggel 9 órakor bement a hivatalába, lemondta mindhárom pénteki programját, és délután 1 óráig semmit sem lehetett tudni arról, bejelenti-e lemondását. A tévéinterjúban mégcsak kérdést sem kapott a lemondásáról, viszont hosszan magyarázhatta a bizonyítványát, és bejelentette: PhD-dolgozatot ír.

A Schmitt-botrány talán legizgalmasabb napján február után újra megszólalt egy 13 perces interjúban a köztársasági elnök, és világossá tette, hogy a doktori címe visszavonása ellenére esze ágában sincs lemondani.

Egész pontosan: a délután 1-től nagy érdeklődéssel várt interjúban még csak kérdés sem hangzott el a lemondásról. Schmitt hosszasan ismételte azt, amit már februárban, a Kossuth rádiónak elmondott, miszerint disszertációjának megírásakor jóhiszeműen járt el. Új elem volt, hogy: 1. Rosszul esett neki, hogy akkor vették el a doktori címét, amikor Szöulban, egy nukleáris biztonsági világkonferencián képviselte Magyarországot, és esélyt sem adtak neki, hogy megvédje magát. 2. Hetven évesen bebizonyítja, hogy most is képes egy új, a mai követelményeknek megfelelő PhD-dolgozatot írni, témája a sportversenyek zöldítése lesz.(Ha Schmitt komolyan gondolja, a következő három évet kemény kutatómunkával és publikálással kell töltenie.)

Fotó: MTVA/Index

Az interjú hangulatára jellemző volt Obersovszky Péter riporter kérdése arról, hogy nem akarja-e perelni az őt rágalmazókat.

A reggeli órákban még úgy tűnt, hogy az események Schmitt Pál lemondása felé haladnak. A Köztársasági Elnöki Hivatal lemondta az összes mára tervezett programot, amelyikben a szlovén külügyminiszter fogadása, egy innovációs nagydíj-átadás és egy bécsi kiállításmegnyitó szerepelt. A Sándor-palota előtt közben több tucatnyian tüntettek az elnök távozását követelve. A lemondást erősítették magas szintű fideszes körökből származó csütörtök esti információk, miszerint a lemondás elkerülhetetlen.

Délután 1 óráig semmit sem lehetett tudni arról, milyen forgatókönyv szerint alakul a pénteki nap, amikor az előzetesen ígérthez képest két órás csúszással Kiss Norbert, a KEH társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője a Sándor-palota előtt jelentette be: Schmitt Pál a péntek esti Híradó után exkluzív interjút ad a közszolgálati televíziónak.

A hivatalába reggel 9-kor érkező Schmittet valószínűleg a bejelentés alatt vitték el a Sándor-palotából, ekkor az újságírógyűrűtől szabadon távozhatott az elnöki konvoj, és egyből a parlamenti dolgozószobájába vitték, ahol felvették vele az este sugárzott interjút.

Orbán Viktor kétszer is megszólalt Schmitt-ügyben, előbb reggel a rádióban, majd délután megismételte kijelentését, miszerint a köztársasági elnök sérthetetlen. (A sérthetetlenség valódi alkotmányos jelentőségéről bővebben itt olvashat.) Orbán nem látta indokoltnak azt a kérdést, hogy csalt-e Schmitt. A Fidesz vezetői kitértek a nyilatkozatadás elől, a párt közleményt sem adott ki, az ellenzéki pártok Schmittt lemondását követelték.

Közben kora estére elterjedt a hír, hogy a köztársasági elnök nem mond le, erre az interjú amúgy is alkalmatlan műfaj. A miniszterelnöki kabinet délelőtti ülésén véglegesített forgatókönyv szerint az államfő arra kapott lehetőséget, hogy megvédje magát. Befolyásos fideszesek egy állítólagos szerdai kutatásra is hivatkoztak, eszerint Schmitt a Fidesz-szavazók kétharmadának bizalmát élvezi. Vannak olyan vélemények, hogy a Fidesz akkor lép az ügyben, amikor Schmitt már a párt népszerűségét veszélyezteti. (Jegyzetünk a várható következményekről.)

Forrásaink szerint a hétfői frakcióülésen biztosan éles vitákat hozhat majd a döntés, és nyilvánvalóan szükség lesz a miniszterelnök jelenlétére és magyarázatára: "ha az ügynökügyből is élesebb vita kerekedett, ez most hatványozódhat", fogalmazott egy képviselő. A pártnak vannak olyan tagjai, akik leforrázva érzik magukat, akik teljesen egyértelműnek vélték, hogy tarthatatlan a helyzet.

A nap tüntetésekkel ért véget. Az LMP és néhány, az LMP-t vegzáló szélsőséges a Sándor-palotánál tüntetett, a Jobbik ifjúsági szervezete rövid időre ülősztrájkba kezdett a Lánchídon, a Hallgatói Hálózat tagjai néhány civil fiatallal karöltve szintén rövid időre a Szabadság hidat zárták le. Összesen egy tucat embert vettek őrizetbe, főleg jobbikosokat és LMP-seket. A különböző megmozdulásokon összesen is csak néhány száz ember vett részt.

A plágiumügyet január 11-én a hvg.hu robbantotta ki, amikor megírták, hogy Schmitt Pál 1992-ben írt doktori disszertációjának nagy része gyakorlatilag szóról szóra megegyezik egy bolgár sportkutató által még a nyolcvanas években írt tanulmány szövegével, ami felveti a plágium gyanúját.

Akkor Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője minősíthetetlen bulvárkacsának nevezte a Schmitt elleni vádakat.

Egy héttel később az Index írta meg, hogy Schmitt dolgozata egy német sportszociológus, Klaus Heinemann korábbi munkájából is szó szerint tartalmaz hosszú szövegrészeket, melyek összesen 17 oldalt tesznek ki. Március 6-án újabb oldalakról derült ki, hogy máshonnan másolták őket. A vizsgálat valamennyi plágiumot igazolta, az egyetem ezért a doktori címet visszavonta.