Schmitt lemond vagy harcol

2012.04.02. 10:52 Módosítva: 2012.04.02. 11:07

Véget ért a Fidesz rendkívüli frakcióülése a képviselői irodaházban. Tudósítónk jelentése szerint sorra jöttek el a képviselők az ülésről, köztük Rogán Antal, Balog Zoltán, Hende Csaba, Hoffmann Rózsa, és Semjén Zsolt, aki talán a közelgő húsvét miatt egy barkaágat tartott a kezében.

A képviselők közül csak kevesen voltak hajlandók nyilatkozni. Az egyik képviselő annyit mondott, hogy az ülésen Orbán Viktor beszélt, de ennek részleteiről a képviselő nem akartak elárulni semmit. Csak annyit jegyzett meg, hogy úgy látja, ez az ügy még nem zárult le a Fidesz részéről.

A frakció egyik befolyásos tagja ugyanakkor az Indexnek azt mondta: szerinte akár még fordulat is állhat be ma az ügyben, miután a köztársasági elnök hétfőn a parlamentben is felszólal. A képviselő szerint ma dőlhet el véglegesen, hogy Schmitt Pál a posztján marad vagy lemond. A képviselő úgy látta, a lemondás bejelentése sem zárható ki, de most nagyobb esélyét látja annak, hogy a köztársasági elnök küzdeni akar.

A rendkívüli frakcióülést a Népszabadság értesülése szerint vasárnap késő este hívta össze Lázár János frakcióvezető, akitől minden képviselő kapott egy sms-t a késő esti órákban.

A hétfő reggel ülésre Orbán Viktor azt mondta: ha Schmitt Pál köztársasági elnök úgy dönt, hogy az igazságáért harcolni akar, akkor ezt a jogot senki sem veheti el tőle. A kormányfő kijelentette: azt az ellenzéki felvetést, "hogy majd váltsa le a Fidesz-frakció Schmitt Pált, hiszen ő szavazta meg, vissza kell utasítanunk, mert minden embert, akit a parlament megválasztott, a megválasztás után a döntés teljes szabadsága illet meg, és ezt tiszteletben kell tartani".

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője ugyancsak hétfő reggel arra a kérdésre, mit gondol, le kell-e mondania az államfőnek, azt válaszolta: "ez az ő dolga". Hozzátette, a kereszténydemokraták álláspontja változatlan az ügyben.

Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének délelőtt 11 órára meghirdetett sajtótájékoztatója a "egyéb okok miatt" elmarad, közölte a frakció. A tájákoztatót délután egy későbbi időpontban tartják meg.