A szomorú Schmitt Pál egyedül ebédelt

2012.04.02. 08:09
D  YT20110425001
Fotó: Illyés Tibor

Szombat délután két órakor Schmitt Pált felesége és testőrei nélkül ebédelt egy budai étteremben –tudta meg a Blikk egy olvasójától, aki a képért 10 ezer forintot kap majd.

"Zöldséglevest és rakott zöldséges tésztát evett Schmitt Pál, aki egyedül üldögélt az egyik asztalnál" – mesélte Iván, a Blikk olvasó-riportere.

"Kicsit szomorúnak láttam, de amikor meglátott egy épp ott ebédelő ismerős családot, akik végül odaültek az asztalához, jókedvre derült. A kisfiukkal játszott egy kicsit, majd hosszas beszélgetésbe elegyedtek."

Ebédje a Dérynében körülbelül másfél órán át tartott. Iván hozzátette, hogy az elnök ebéd után a kijárat mellett lévő fabódénál megállt, vett két bagettet, majd beszállt az autójába, és elhajtott.

A Blikk információi szerint az államfő gyakran jár az I. kerületi étterembe. Állítólag már a 60-as évek óta törzsvendég, és általában a feleségével szokott ott ebédelni, most azonban Makray Katalin zarándokúton van Dobogókő felé.